– Szó sincs rózsaszín égboltról meg kényelmes sétagaloppról, inkább rengeteg feladatról, intéznivalóról, amelyek gyakran elborítanak, miközben imádom a fiaimat és a munkámat is – jelenti ki Jaksity Katalin a Klubrádió teraszán, amikor a Női vonal című műsora végeztével beszélgetni kezdünk. – Készséggel elmondom, hogy életem egyik legnehezebb korszakát élem – folytatja komolyan. – Tavaly nyáron egy hét leforgása alatt vesztettem el a műsoromat az ATV-ben – nagy kedvvel csináltuk Farkasházi Rékával –, és kaptam meg a diagnózist arról, hogy nagyfiamnak veleszületett gerinc-rendellenessége van. Képzelj el egy tizennégy éves, nagyon tehetséges gyereket, aki akrobatikusan kosarazott, de a betegség kiderülése után nem ugorhatott többé szaltót, nem is futkározhatott! Legfeljebb gyógytornára járhat, úszhat, mert így lehet szinten tartani az állapotát. És azon a héten költözött el a férjem is…
Egyetlen hét alatt vesztetted el a munkádat, a férjedet, és derült ki: beteg az egészségesnek látszó fiad?
– Pontosan. Egyedül maradtam Ábellel és a hétéves Bencével – egy kamasszal meg egy kisfiúval –, miközben tudtam, hogy fenn kell tartanom a házunkat is, bár megszűnt az állandó munkahelyem. Ugye ilyenkor „illik” összeomlani? Nem omlottam össze, bár a fiam betegsége nagyon megviselt. A férjemmel kapcsolatban pedig árnyaltabb a kép. Nem akarom részletezni, legyen elég annyi, hogy mi együtt beszéltük meg jóval korábban, hogy elköltözik, mert egy fedél alatt nehéz nekünk. Erős egyéniségek vagyunk, állandóan ütközünk… Az elköltözése óta közel egy év telt el, és most nagyon jóban vagyunk. Segít a fiúk körüli teendőkben, sokat van velük, a gyerekek is látják, hogy anya-apa így békésebben megfér egymással.
És a munka?
– Nem álltam le, és (főleg) nem vártam otthon ölbe tett kézzel, hogy valaki megkeressen, feladatot adjon, pedig elég ismert vagyok, és nincs rossz helyzetem a szakmában. Azt hiszem, az utóbbi évben bizonyítottam be, hogy igaz, amit évek óta prédikálok: ha valakinek tartósan nincs munkája, akkor kezdjen önkéntes munkát végezni! Mert az karbantartja, visszaadja az önbecsülését, lehetőséget teremt arra, hogy új kapcsolatokat építsen ki, és előbb-utóbb fizetős munkára találjon. Amikor megtudtam, hogy megszűnt a műsorom, másnap felhívtam a Rózsadomb Lions Klubot, ahol ma már jószolgálati nagykövet vagyok, hogy most van szabad vegyértékem arra, hogy tető alá hozzuk a Divattal az esélyegyenlőségért nevű akciónkat, amelyről régóta álmodozunk. És megcsináltuk! Őszre megszerveztem azt a divatbemutatót, ahol profi modellek és kerekes székesek mutattak be együtt ruhákat. Nagy siker és hatalmas élmény volt!
A bántalmazott nőkért kampányról is te értesítettél.
– A jószolgálati munkáim közül kiragyog ez az aláírásgyűjtéssel járó akció, de azt is meg kell említenem, hogy sokféle rendezvényen lépek fel műsorvezetőként, és az Afrikai Magyar Egyesülettel is dolgozom. Talán megint forgathatunk Afrikában egy újabb dokumentumfilmet… Azt mondják, hogy amióta megszűnt a televíziós műsorom, sokkal többet dolgozom. De abból nem engedek, hogy a meggyfámról én szedjem le a meggyet, és abból lekvárt főzzek…
Ha két-három év múlva találkozunk?
– Valószínűleg akkor is több lábon fogok állni, azaz több helyen fogok dolgozni, de a lelkem mélyén arra vágyom, hogy olyan Jaksity Katával beszélgess majd, aki egy kisbabát dajkál. Mert nem mondtam le arról a vágyamról, hogy háromgyerekes anyuka legyen belőlem.
Tudj meg mindent a Richter Aranyanyu Díjról!
