Négy év babázás után vissza a munkába

A Nők Lapja kétgyermekes kismama szerkesztője, Szekeres P. Mónika, és férje, Szász Tibor 19 év házasság után vállaltak gyermeket. Mónikának sok mindent át kellett értékelnie magában – magáról is. Négy év gyed után januárban állt vissza a munkába.

Mivel küzdesz leginkább a gyereknevelésben?

– A korlátok kijelölésével. Szeretnék minél kevesebb korlátot állítani, és szabad embereket nevelni úgy, hogy azért együttműködők, a társaikkal szolidárisak legyenek.

A szele sem érintett meg a gyesbetegségnek? Mindenki igencsak szenvedélyes nőnek ismert, sok programmal, pörgős életformával.

– Mivel elég későn váltam anyává, addigra a szakmámban már elértem, amit akartam, és nem éreztem, hogy a gyereknevelés oltárán feláldoznám magam. Másfelől mivel két pörgős gyerekem van, egy percig sem éreztem, hogy lelassultam volna.

És mikor mész újra hastáncolni?

– Annak az évnek az őszén, amikor Letícia megszületett, elkezdtem újra eljárni esténként a mesteremhez – a férjem pedig hősiesen helytállt itthon. Aztán egy idő után rájöttem, hogy kötelességből indulok el, meg azért, „nehogy az anyuka gyedbeteg legyen”, valójában több kedvem lett volna otthon maradni.

Azért tartottál a kismamaléttől?

– Igen, féltem. Például amiatt, hogy majd tudok és akarok-e mindig arról beszélgetni, hogy mi történik velünk otthon. Valójában viszont jó megosztani egymással a tapasztalatokat, sokat segít, ha látom, más is azzal küzd, amivel én.

Férjeddel, Tiborral le kellett fektetni szabályokat előzetesen a gyerekek körüli munkamegosztásról?

– A praktikus dolgokat persze megbeszéltük, de amúgy minden kialakult magától. Az első naptól Tibor készítette Letinek a tápszert, és hét hónapos koráig kizárólag ő is fürdette. Talán azért is került el engem minden szorongás és aggodalom, mert egy percig sem éreztem, hogy akár fizikailag, akár lelkileg egyedül maradtam volna a gyereknevelésben.

Trauma volt a visszatérés a munkába, vagy alig vártad?

– Nagyon sokat dilemmáztam azon, mikor és hogyan jöjjek vissza. Teljesen irracionális félelmeim voltak: például hogy be tudok-e majd lépni a számítógépes rendszerbe? Vagy: lesznek-e még ötleteim? De a kollégáim segítettek, hogy fölvegyem a tempót.

Hogyan lehet azt megoldani, hogy itt is meg ott is helyt tudj állni?

– Ehhez két dolog kell: jó férj és jó bölcsőde. Nagyon fontos volt megbeszélnem a férjemmel, miként lehet azt elkerülni, hogy folyton izgulnom kelljen azon, mi van a másik fronton. Abban maradtunk, reggel én viszem oviba és bölcsibe a gyerekeket, délután Tibor megy értük, hogy ne kelljen az órámat nézve azon gondolkodnom, értesítették-e már a gyermekvédelmet, hogy senki sem jelentkezett a lányaimért. Nekem ugyanis sokszor kiszámíthatatlan, mikor tudok hazaindulni. Ügyelek arra, hogy a két világot úgy is szétválasszam, hogy nem viszek haza kéziratot.

Van külső segítségetek is?

– Bébiszitterünk most éppen nincsen – amíg kicsik voltak, mindig volt. Hetente egyszer jön hozzánk egy segítség rendet tenni, ami gyakorlatilag egy napig sem tartható, de legalább van egy alap, ahonnan elindulhatunk, én pedig arra azért törekszem, hogy az ÁNTSZ ne zárja be a konyhánkat. De nem szoktam edényeket csiszatolni, miközben ők az esti mesére várnak.

Miként változott meg a párkapcsolatod a férjeddel?

– Előtte is lehetett tudni, hogy a kapcsolatunkban nagy belső tartalékok vannak, hiszen egyszer már elváltunk, aztán újra egymást választottuk. A közös gyerekek ezt az erős kapcsolatot még tovább erősítették. Mindent együtt csinálunk, minden élmény és aggodalom közös. És nagyon dolgozunk azon is, hogy ne csak apa és anya, hanem férfi és nő is maradjunk egymásnak.

Tudj meg mindent a Richter Aranyanyu Díjról!