“A világ közepe otthon van” – Krizsó Szilvia az anyaságról

Luca születésekor nyilván minden átalakult – mi a legmarkánsabb változás?

– Addig a munkám volt a legfontosabb az életemben, amiért minden áldozatot meghoztam, de ahogy Luca megszületett, ő került az első helyre. Míg korábban a hírek kötötték le a gondolataimat, rájöttem, hogy a világ közepe otthon van, és nincs fontosabb annál, mint hogy mi történik a gyerekszobában. És elnézőbb lettem másokkal szemben, beleértve a riportalanyaimat, amin tudatosan kellett változtatnom, mert a műsorban a nézők nem az anyát, hanem a következetes kérdezőt várják. A másik nagy változás, hogy otthonülő lettem. Miközben régen szinte állandóan úton voltunk a férjemmel, most minden programnál jobbnak tartom, ha hármasban vagyunk otthon, és ahova lehet, visszük Lucust is.

Nem mindenki engedi, hogy a gyerekszülés teljesen felforgassa az életét. Az ön számára ez dilemma volt?

– Imádok vele lenni, és nem érzem azt, hogy áldozat lenne hozzá igazítani az életem. Ráadásul hiszek abban, hogy alapvetően meghatározza valaki személyiségét, biztonságérzetét és a világhoz való hozzáállását az, hogy milyen kapcsolata van a szüleivel, és ebben szerepe van az együtt töltött idő mennyiségének, milyenségének. Sok idősebb barátnőmtől hallottam, bánják, hogy annak idején nem töltöttek elég időt a gyerekükkel. Ugyanakkor mivel az anyukámnak az egyetem mellett dolgoznia is kellett, hogy megéljen a család, én már pár hónaposan bölcsibe kerültem, mégis mély a viszonyunk. Tehát ez valószínűleg attól is függ, hogy mindezt hogyan éli meg a gyerek.

Hogyan viselte az anyasággal járó testi változást?

– Az első sokkhatás akkor ért, amikor elkezdett nőni a hasam. Nem éreztem igazán jól magam a bőrömben. Luca születése után két hónappal már edzeni jártam, persze ésszel, nehogy elapadjon a tejem. Viszont az, hogy elkezdtem dolgozni, borított mindent. A benti stressz, az otthoni helytállás és az ezekből adódó krónikus fáradtság ellen csak a csoki segített. Meg is látszott rajtam. Luca kétéves korától kezdtek csak apadni a kilók, és ma már nagyon odafigyelek arra, hogy sokat sportoljak és keveset egyek.

Készült a visszatérésre?

– Igen is, meg nem is. A hírek világából nem estem ki, mert Lucának már csecsemőkorában is hangosan olvastam a híreket, és folyamatosan tartottam a kapcsolatot a kollégákkal, meg attól sem féltem, hogy elfelejtek kérdezni. De nehezen vettem rá magam, hogy újra beszálljak a mókuskerékbe. A 2006-os tévéostrom hajtott vissza, mert – miközben otthonról néztem az eseményeket –, folyamatosan azt éreztem, ott kéne lennem a kollégáim mellett, és fogni a kezüket.

Mit tanult saját magáról az anyaságon keresztül?

– Meglepett, mennyire önzetlen tudok lenni, és lemondani sok mindenről úgy, hogy még csak nem is érzem áldozatnak. És arra is rájöttem, hogy a korábban hittnél is családcentrikusabb vagyok.

A férje mit szólt, hogy már nem ő az első?

– Ha úgy vesszük, én is csak a második nő vagyok az életében, de ez természetes. A párkapcsolatunkat persze újra kellett tervezni. Nem mondom, hogy ez eleinte nem okozott súrlódásokat, de szerencsére mindent meg tudunk beszélni egymással. Most ismét fénykorunkat éljük.

Jó apa?

– Nagyon! Egyrészt ő nálunk a csiklandozás- és nevettetésfelelős, másrészt teljesen átveszi a szerepem, ha éppen nem vagyok otthon. Ráadásul anyai ösztönei is vannak. Én még oda se értem a könyvben a megfelelő részhez, ő már csinálja is azokat a feladatokat, amelyek kellenek egy kisbaba szellemi és testi fejlődéséhez.