Aranyanyu

Lezárult a szavazás: megvannak az idei Aranyanyuk

Eldőlt, egészen pontosan eldöntöttétek, kik kapják 2012-ben a Richter Aranyanyu Díjat, amelynek célja, hogy megkapják az elismerést azok a pedagógusok, nővérek, egészségügyben dolgozó nők, akik erejükön felül mindent megtesznek másokért.

Időseket a mozdulatlanságból kihozó gyógytornász, ötgyerekes szülésznő, kishúgát egyedül nevelő asszisztens, gyógyíthatatlan betegek mellett a végsőkig kitartó orvos, a tanítványait második édesanyaként terelgető tanárnő, és még sorolhatnánk – nem volt könnyű idén sem dönteni, kik kapják a Richter Aranyanyu Díjat. 

Közel félezer pedagógust, nővért és orvost neveztetek a díjra, ennyien indultak neki a megmérettetésnek, majd a zsűri – nem kevés fejfájás árán – kiválasztotta a 12 döntőst. Innen viszont már ti döntöttetek: két hete folyamatosan érkeztek a szavazatok, míg végül vasárnap éjfélkor lezártuk a voksolást. Rekordszámú szavazat érkezett: több mint 88 ezer kattintás alapján dőlt el, hogy a három kategóriában kik lesznek a győztesek.

 

Az idei zsűri tagjai


Nincs más hátra, mint az eredményhirdetés, amelyre november 30-án, egy ünnepélyes díjkiosztó gálán kerül sor. A végeredményt a bejelentéssel egy időben te is elolvashatod itt, a Nők Lapja Cafén. Ha lemaradtál, itt megnézheted, hogyan zajlott a verseny! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top