Amikor belebújunk egy szerepbe, igyekszünk élethűen utánozni mozgását, hangját. Akármilyen figurák alkalmasak a szerepjátékra, a kicsiket mégis a kesztyűbábok ejtik leginkább ámulatba. Ezek a puha rongydarabok valóban életre kelnek, ha beledugjuk a kezünket.
Három éves kortól már szívesen részt vesznek egy-egy mese előadásában. A történet jobban leköti őket előadva, mint pusztán elmesélve. A báboknak hatalmuk van felettük: a jóval azonosulnak, ezeket a bábokat magukkal viszik az ágyba, féltik őket, nehogy elvesszenek, nem engedik át pajtásaiknak, a rosszaktól pedig úgy félnek, mintha élők lennének.
Még ekkor sem szükséges paraván mögé zavarnunk az előadást. A kicsik akkor érzik igazán magukénak az eseményeket, ha ők is részt vehetnek az alakításban, ha nemcsak nézők, hanem tevékeny játékosok is.
A báb a közvetítő szülő és gyermek között
A kedvenc figura álarca mögé bújva jót beszélgethetünk az egyébként szófukar lurkóval. A nehéz helyzetekben mindig jól jön egy segítő báb, aki a szülő és a gyerek között áll, és közvetít. Ő osztogathat parancsokat, tanácsokat, de rajta meg is lehet torolni a sérelmeket.
Jellemző a gyerek adott fejlődési szakaszára, milyen bábot választ leggyakrabban, mit csinál vele. Az értő szem és fül számára a gyerek bábozása sokat elmond lelkiállapotáról. Ragadjuk meg a lehetőséget és használjuk ezt a játékot a szórakozás mellett lélekgyógyító feladatokra is. Például így: