nlc.hu
Baba
Ha bajt okoz a cukor

Ha bajt okoz a cukor

A terhességi cukorbetegség tünetei jóformán észrevétlenek maradhatnak, a magzat fejlõdését és ellátását azonban károsan befolyásolják. Ezért vezették be néhány éve a kismamák diabétesz-szûrését.

Terhességem első harmada teljesen gondtalanul telt, a baba szépen fejlődött. Az AFP-eredménye azonban nagyon alacsony lett. Az ismételt vizsgálat még alacsonyabb értéket eredményezett. A huszonharmadik héten derült ki, hogy magas a vércukorértékem, így veszélybe kerülhet a kisbabám. Nagyon megijedtünk. Ezután kivizsgálás következett. A szülésig minden héten vérvételre kellett járnom, és hetente-kéthetente be kellett feküdnöm a kórházba egy-két napra. Emellett 150 grammos szénhidrátdiétára fogtak. Teljesen meg kellett változtatnom korábbi életmódomat, étkezési szokásaimat. Hagyományosan szerettem volna szülni, és ez sikerült is, mert a diéta eredményeképpen helyreállt a vércukorszintem. Másokkal ellentétben még veszítettem is testsúlyomból. A kilencedik hónap végére egy kilogrammal voltam nehezebb a terhesség előtti súlyomnál. Felmerült a császármetszés lehetősége is, mert cukorbetegségem miatt nagy súlyú babára számítottunk. A szülés napján éjfél körül kezdődtek a méhösszehúzódások, és 9 óra 40-re született meg Csilla Eszter 3280 grammal, 9/10-es Apgarral. Annyira meghatódtunk a férjemmel, aki végig segítségemre volt, hogy meg sem tudtunk szólalni. Egyből rátették a pocakomra. Mivel a cukorbetegségem miatt fennállt a veszélye, hogy Csillával valami baj történhet a születéskor, a gyermekorvos rögtön az első vizsgálatok után vért vett tőle. Ezt a kórházi tartózkodás során többször is megismételték, de szerencsére teljesen egészségesnek bizonyult a kislányunk. Három napig voltunk kórházban, Csilla azóta is szépen fejlődik, szopik, három hónapos korára elérte az öt és fél kilós súlyt.
Argyelánné Dala Eszter, Budapest





A XIX. század végén még többnyire végzetes kimenetelű volt a cukorbeteg nők várandóssága. Minden harmadik anya belehalt a szövődményekbe, s a magzatoknak csupán harmada maradt életben. Az inzulin felfedezése óriási előrelépést jelentett, s számottevően csökkentette a halálozást – a harmincas években száz cukorbeteg anya közül csupán egyet veszítettek el, s a magzati halálozás is tizennégy százalékra csökkent. Napjainkban a szakszerűen gondozott diabéteszes kismamák és gyerekeik esélyei szinte megegyeznek az egészségesekével. Fontos, hogy már a tervezett fogamzás előtt felkeressék azt a diabéteszcentrumot, ahová majd várandósan is járni szeretnének gondozásra. Így a gyakori ellenőrzéseknek köszönhetően vércukrát be tudják állítani úgy, hogy valamennyi mérés egészséges értéket adjon. Ebben az esetben a magzatot érintő fejlődési rendellenességek előfordulása nem gyakoribb. mint az egészségeseké (három százalék), egyébként ötszötrös a kockázat.
A várandósság folyamán azonban a nők egy részénél teljesen előzmények nélkül és jóformán észrevétlenül jelentkezik a cukorbetegség. A gyermekvárás ugyanis olyan hormonális változásokkal jár, amelyek növelik az inzulinszükségletet – azaz változatlan cukormennyiség feldolgozásához több inzulin kell. Ha azonban a kismama szervezete nem képes az emelkedő inzulinigényt kielégíteni, vércukorszintje emelkedni kezd, s ha átlép egy kritikus értéket, terhességi diabéteszről beszélünk. Ettől a pillanattól kezdve rá is ugyanazok az étkezési és gondozási előírások vonatkoznak, mint a várandósság előtt is cukorbeteg anyákra. Ha szerencséje van, a szülés után megszűnik ez a probléma, ám a következő terhességnél nagy valószínűséggel újból előjön, sőt, akár súlyosbodhat a diabétesz.
Bizonyos tényezők hajlamosítanak a terhességi cukorbajra. Az ikerterhesség, a túlsúly, a sorozatos vetélések, az előző terhesség során előfordult toxémia, az epe egyes megbetegedései fokozzák a kockázatot. Óvatosságra intenek a családi előzmények is: ha már előfordult a családban ez a betegség, a kismamánál is nagyobb valószínűséggel jelentkezik. A betegek felénél azonban semmilyen előzetes jel nem utal a terhességi diabéteszre.

Szűrővizsgálat kismamáknak
Mivel a terhesség hatására kialakuló diabétesz tragikus következményekkel: a magzat fejlődési rendellenességével, túlságosan nagy súlyával vagy méhen belüli elhalásával járhat, minden kismamánál szűrővizsgálatot végeznek. Ha ugyanis nem veszik észre a terhességi diabéteszt, a születés körüli halálozás a szokott érték ötszörösére növekedhet. Az éhgyomorra végzett vércukor vizsgálat nem hatékony eszköze a terhességi diabétes szűrésének.
A legegyszerűbben kivitelezhető és hatékony módszer a tesztreggelis szűrés: ekkor a kismama reggel hétkor egy darab zsemlét és két deci tejet iszik, majd egy óra múlva vérvétel következik. Ha a kapott vércukorérték magasabb a szabályosnál (meghaladja a 7 millimol/liter értéket), cukorterheléses vizsgálatot végeznek. A terhesgondozás során rutinszerűen három vércukorvizsgálatra kerül sor, általában a tesztreggelis módszerrel. Ha a szűrés eredménye pozitív, az Egészségügyi Világszervezet cukorterheléses vizsgálat (OGTT) végzését javasolja. Ennek során 75 gramm cukoroldatot itatnak az anyával reggel éhgyomorra. Terhességi cukorbetegségről csak akkor beszélünk, ha a glükózoldat ivása után két órával mért vércukorérték 7,8 millimol/liter felett van.

Egyensúlyt kell teremteni
Ha a szűrés során kórosan magas értéket mértek, általában megismétlik a vizsgálatot, majd szükség esetén úgynevezett kvantitatív diétát javasolnak a kismamának. Ez annyit jelent, hogy nem a fogyasztandó táplálékot, hanem mennyiségi értékeket határozzák meg: az étkezés gyakoriságát és azt, hogy mikor hány gramm szénhidrátot lehet fogyasztani. Annak, aki még sosem méricskélte, mi kerülhet a tányérjára, kezdetben nagyon bonyolultnak és hosszadalmasnak tűnhet még a legegyszerűbb ebéd szénhidráttartalmának kiszámítása is, hiszen minden egyes felhasznált nyersanyagot figyelembe kell venni. Éppen ezért vegyük igénybe dietetikus szakember segítségét az étrend összeállításában. Számtalan ötletet meríthetünk cukorbetegek számára összeállított diétáskönyvekből is. Az előírt érték betartása jókora adag fegyelmezettséget kíván, hiszen rendszeresen kell étkezni, nem lehet csak úgy bármikor fagyizni, csokit enni, vagy éppenséggel háromszor egymás után telepakolni a tányért. Egy kis gyakorlattal azonban áthidalhatók ezek a nehézségek is. Az egészséges étkezési szokások kialakítása már csak azért is fontos, mert a terhességi cukorbetegség általában annak a jele, hogy az illető eleve hajlamos erre a betegségre. Amikor megszületik a baba, a diabéteszt kiváltó okok egy része megszűnik, de a rendszeres vércukor-ellenőrzésről és a diétáról továbbra sem szabad elfeledkezni. Statisztikai adatok szerint ugyanis huszonöt évvel a terhességi cukorbaj felfedezése után a betegek nyolcvan százaléka inzulinfüggő diabéteszes lett. Ez az adat arra int, hogy a szülés után is érdemes zöldségekben, gyümölcsökben, fehérjében és élelmi rostokban gazdag, szénhidrátokban szegény táplálkozásra törekedni, mert ezzel elodázhatjuk a cukorbetegség kialakulását.





Diéta terhességi cukorbetegség esetén: mikor mennyit?

7 órakor 30 gramm szénhidráttartalmú reggeli (például: 1 db 34 grammos kifli, 5 dkg feta sajt, 10 dkg paradicsom)

10 órakor 20 gramm szénhidráttartalmú tízórai (például 30 dkg görögdinnye vagy 35 dkg málna)

13 órakor 50 gramm szénhidráttartalmú ebéd (például rakott cukkini: 30 dkg cukkini, 2 dl tejföl, 10 dkg Pannónia sajt, két tojás, 2 dkg margarin)

16 órakor 20 gramm szénhidráttartalmú uzsonna (például 20 dkg kajszibarack)

19 órakor 30 gramm szénhidráttartalmú vacsora (például 10 dkg félzsíros tehéntúró, egy újhagyma, 10 dkg zöldpaprika és egy darab 44 grammos császárzsemle)


Összesen napi 150 gramm szénhidrát

Az étrend összeállításában segít a Baranyi-Winkler-Bánvölgyi: Cukorbetegség, túlsúly és étrendi kezelésük című diétás szakácskönyv (Golden Book, 1960 Ft., t: 209-4520)




 


 


 


 


 


 


 


 


Szövegközi cím: Szülés EDA-val
A diabéteszes anyáknak különösen ajánlott a szülés alatti epidurális fájdalomcsillapítás, mert a fájdalom emeli a vércukorszintet, s ez árt a babának. (Többek közt azért, mert megszületése után hirtelen megszűnik a cukortúlkínálat, és veszélyesen alacsonnyá válik a vércukorszintje.) Szülés közben glükózinfúziót is kap a kismama, mert az sem jó, ha túlságosan alacsonnyá válik a vércukorérték az éhezés miatt, ilyenkor ugyanis nem halad megfelelően a szülés. Emiatt és más lehetséges szövődmények miatt is olyan kórházat célszerű választani a szülés helyszínéül, ahol mindezek a lehetőségek éjjel-nappal adottak, és újszülött intenzív centrum is található helyben.






Diabéteszcentrumok az ország valamennyi egyetemi klinikáján (Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Budapesten), valamint egyes megyei kórházakban működnek. Budapesten az Országos Gyógyintézeti Központban (Szabolcs utcai klinika), a Szent Margit Kórházban és a Péterfy Sándor Utcai Kórházban is fogadni tudják a diabéteszes kismamákat.


 


 


 






Szaktanácsadó: Dr. Csákány M. György docens, szülész-nőgyógyász, Országos Gyógyintézeti Központ

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top