Szülõszoba

Linda és Ádám már nem kezdők a szülőszobában. Első kisfiuk, Ábel hét évvel ezelőtt született. Két héttel hamarabb, burokrepesztéssel, oxitocinnal indították a szülést, s a kisfiú alig három óra alatt, a gátmetszést követően meg is született. Botond négy évvel későbbi születéséhez másik kórházat, másik orvost kerestek, mert szövődmények ugyan nem voltak első alkalommal sem, mégis hiányérzet maradt bennük. Természetesebb szülésre vágytak. Botondnál mégis szinte ugyanúgy történt minden. Burokrepesztésre és gátmetszésre is sor került, a szülés pedig alig három óra alatt lezajlott. A második gátmetszés már nagyon megviselte Lindát. Tökéletesen gyógyult, mégis hetekig komoly fájdalmat okozott. – Most már tudtam, mit szeretnék legközelebb! Természetes, felesleges beavatkozásoktól mentes szülést és olyan orvost, aki támogat ebben. A Kismamában olvastam a szülési tervről, s úgy gondoltam, ez valamiféle biztosítékot, ígértet jelenthet arra nézve, hogy figyelembe veszik kívánságaimat – persze csak akkor, ha semmilyen orvosi indok nem szól ellene – meséli Linda a Péterfy Sándor utcai kórház szülészetének folyosóján, ahol Ádámmal már jó ideje sétálgatnak, ücsörögnek és persze vajúdnak – a fájások már öt-hat percesek. Harmadik kisfiuk születésére már nem kell sokáig várniuk! A szülőszobában telt ház van, ezért Boros doktornő az előtérben hallgatja húszpercenként a szívhangot, szerencsére minden rendben. Linda rendszeres méhösszehúzódásai a reggeli órákban kezdődtek, amikor oviba vitte Ábelt és Botondot. Éppen aznap mentek volna ultrahangra. A doktornő dél körül megvizsgálta Lindát, s megállapította, hogy a méhszáj három-négy centiméternyire nyitva van. Ekkor már kezdtek valóban fájdalmassá válni a méhösszehúzódások. A fájásszünetekben a szülési tervről beszélgettünk. – Szeretném, ha Ádámmal mindvégig együtt maradhatnánk. Jó volna, ha rutinszerűen semmilyen beavatkozást sem végeznének rajtam, és a vajúdás, majd a szülés alatt is én választhatnám meg a testhelyzetemet. Talán mondanom sem kell, hogy gátmetszést sem szeretnék. Fájdalmas élmény volt, amikor első két szülésem után kinyomták belőlem a lepényt, most azt szeretném, ha kivárnánk, amíg magától kijön. A kisfiammal éjjel-nappal együtt szeretnék lenni, s a szülés után negyvennyolc órával hazamenni – éppen itt tartottunk, amikor Boros doktornő jelezte, hogy szabad az egyik szülőszoba, bemehetünk. Az amnioszkópiás vizsgálat szerint a magzatvíz tiszta, a méhszáj pedig már nyolc centiméteresre tágult.

Ülve a legkényelmesebb!

Linda mindenféle testhelyzetet kipróbál, végül lecövekel az állítható szülőágy legszélén. Ez a legjobb! A doktornő Gyöngyi szülésznővel kerít egy-egy lépcsőt, ez kerül Linda lábai alá, hogy még kényelmesebb legyen. Pillanatok alatt átrendezik a szülőszobát, ami a kis hely miatt nem is olyan egyszerű. Az események felgyorsulnak, Lindán látszik, hogy lélekben már egészen másutt jár. Ádám szelíden simogató kezét is lesöpri magáról, ne szorítsd a hasam, szól rá, s amikor a doktornő meg szeretné vizsgálni, csak annyit kér: most ne! Jómagam a szülőszoba sarkában gubbasztok, s igyekszem eltűnni, mégis jóleső érzés fog el, amikor hallom a doktornő válaszát: –– Jól van, Linda, szóljon majd, ha megvizsgálhatom, minden rendben van! Közben elérkezünk a szülés legválságosabb pontjához. Valószínűleg éppen eltűnőben van a méhszáj,

Linda arca egyre fájdalmasabb. Kicsit lecsúszik az ágyról, mintha guggolna, közben Ádám tartja. Aztán a doktornő nyakába kapaszkodva, előre hajolva áll. – Jó így lenni! – nyögi Linda, s a doktornő biztosítja róla, hogy ha így akar maradni, így is megszülheti a babát, csak figyeljen oda, mi jó a kicsi fiúnak, aki odabent küzd a megszületésért. Jólesnek ezek a mozdulatok, de a legjobb mégiscsak az ágy széle. Linda már nem akar elmozdulni onnan, s amikor járkálásra biztatják, csak rázza a fejét. – Nincs semmi sürgető, figyeljen a babára, milyen forgásokat végez odabent! – mondja Boros doktornő, s halkan újra és újra elmondja Lindának, hogy a szívhang jó, minden rendben van, nyugodtan tegye, ami jólesik. Elkezdődnek a tolófájások, s ekkor váratlanul megreped a burok, a víz tiszta, a méhösszehúzódások viszont sokkal sűrűbbé válnak. Lindát vizes ruhával törölgetik, a doktornő a földön térdel, s ott várja Benedeket. – Érzem, neki is nagy lesz a feje, nagyon húzódik mindenem! Nagyon feszít, nagyon rossz! – Linda nem akarja megtapintani a fejecskét, ami már jól látszik. Minden idegszálával a kitolásra összpontosít, miközben a doktornő a gát védelmével foglalatoskodik. A következő tolásnál már kint van a kisbaba feje búbja, aztán az egész feje. Ekkor mintha megtorpanna a dolog, talán a vállacskák akadtak meg, talán Linda ereje fogyott el, talán csak az a pillanat tűnik olyan végtelenül hosszúnak… Félig kint, félig bent, két világ határán várakozik a kisbaba, még mindig csöndes magába zártságban. Közben hirtelen ott terem a csecsemősnővér, a következő pillanatban pedig Benedek egész teste kicsusszan a gondosan Linda lábai közé készített székre. Szinte élettelenül fekszik, mint aki nem is döntötte még el, felébredjen-e a magzatok mély álmából. A köldökzsinór lüktetése elárulja, hogy a méhlepény még mindig ellátja őt oxigénnel. A következő másodpercben már kiragadja ebből az átmeneti csendből a műanyag szonda kellemetlen behatolása – a csecsemősnővér leszívja légútjaiból a váladékot, a doktornő elvágja a zsinórt, melynek lüktetése éppen megszűnt. A kisfiú még mindig csak fekszik, ezért a csecsemős kiviszi a kinti vizsgálóasztalra. Már a folyosóról halljuk Benedek sírását, aki végre felfogta, hogy kint van, és mindenki azt várja tőle, hogy ordítson már. Hát meg is teszi a magáét! Ádám és a fotósunk a csecsemős után szalad, szegény Lindára pedig a szülésnek az a része vár, amire senki sem élete legszebb perceiként emlékszik vissza.

Végre együtt vagyunk!

A doktornő gondosan megvizsgálja a gáttájékot, ahol csupán apró, felszíni repedés keletkezett. A vérzés azonban kicsit erősebb a kelleténél. A lepény közben leválik és megszületik, ez utóbbit a vérzés miatt egy erőteljes nyomással segítik, ez persze fáj. Linda nagyon szeretne már túl lenni az egészen, és Benedekkel foglalkozni, de a kisfiú egyelőre édesapja karjaiban pihen. Boros doktornő megvizsgálja a lepényt, mely teljesen ép, és megmutatja Lindának, hogy a nagy lepény mellett egy úgynevezett melléklepény is van. Közben hatnia kellene az érzéstelenítő injekcióknak, de az egész terület olyan érzékeny, hogy még a leggyengédebb érintés is megviseli Lindát. Kiderül, hogy a hüvelyfal is ép, de a méhszáj egy heges résznél elrepedt, ezért két öltéssel össze kell varrni. Örökkévalóságnak tűnik, pedig néhány perc az egész. Ketten kétfelől szorítjuk a kezét, a fényképezőgép is sarokba kerül. Mindenki egy emberként sóhajt fel, amikor végre túl vagyunk ezen! Utána mintha

elvágták volna a szenvedést! Benedek odafekhet édesanyja hasára. Simogatják, ölelgetik, s a gyengéd érintések, ismerős hangok és illatok hatására lassan kinyitja a szemét. Csodálatos ez a pillanat, ahogy a védekezőn összeszorított, duzzadt szemecskék óvatosan, csak résnyire kinyílnak! Linda szoptatni próbálja, de így fekve nem az igazi. Mintha mi sem történt volna az imént, felpattan, és kedvenc helyén, a szülőágy szélén szoptatja a kisfiút, aki rögtön nagyra tátja a száját, és szépen szívni kezdi élete első anyatejadagját. Délután négy óra múlt néhány perccel.

Két nap múlva

Amikor két nap múlva kíváncsiskodni érkezünk, Linda törökülésben ücsörög az ágyon. Elégedett és boldog, úgy érzi, minden a kívánságai szerint alakult. Most oxitocin és burokrepesztés nélkül hosszabb, de könnyebb volt a vajúdás. A kitolást viszont nehezebbnek érezte, mint első két szülésénél, de végre tapasztalhatta, milyen az, amikor természetesen zajlik le ez a folyamat. Most már semmije sem fáj, ülni a szülés után tíz perccel is tudott. Lehet, hogy a gátmetszés könnyíti a kitolást – összegzi tapasztalatait –, de utána összehasonlíthatatlanul jobb így, amikor nincs vágás. Holnap reggel megyünk haza! Benedek pedig szunyókál. Alig lehet ráismerni! Hova tűnt a lapított fejű, gyűrött fülű újszülött? Formás, kisimult arcú kisfiú fogad minket. Már a testvérei is látták. Ábel rögtön fel is tett egy keresztkérdést Lindának:

– Hogyan tudott kijönni odabentről? – Van ott egy pici lyuk, azon kipréselte magát. – Fájt? – Igen. – Biztosan azért, mert a lyuk pici, a Beni pedig nagy…

A szülésről készült képriport teljes anyagát a Kismama agusztusi számában láthatják.