Baba

Megálmodtam a szülést!

Velem 2001. május 25-én történt meg a legcsodálatosabb dolog, ami egy nő életében megadatik: anya lettem. Csodálatos nagyon kiegyensúlyozottan eltöltött kilenc hónap után, május 25-én hajnali kettőkor tízperces fájásokra ébredtem. Reggel hatig még ágyban maradtam, de aludni már nem nagyon tudtam. Később már feküdni sem, így felkeltem, hajat mostam, zuhanyoztam, még szépen ki is sminkeltem magam, mivel én vagyok az első nő a kisfiam életben, vagyis felkészültem az első nagy találkozásra. Volt még aznap egy hivatalos ügyünk, amit el kellett intéznünk, ezért nyolc órakor felébresztettem a páromat, hogy induljunk, mert később már nem biztos, hogy el tudok menni vele. Az ügyintéző kedvesen meg is kérdezte: – Mikorra várják a babát? – Szerintem délutánra – feleltem mosolyogva, bár addigra már ötperces fájásaim voltak. Hazafelé tartva felhívtam a barátnőmet, hogy délutánra már ne nagyon csináljon programot, ugyanis ő is velünk tartott ezen a csodálatos napon. Délben már elég erősek voltak a fájások, ezért elindultunk a kórházba. Azért nem előbb, mert még csak a harmincnyolcadik hét végén jártam, és egy héttel azelőtt már bementünk egyszer jóslófájásokkal. Ott mosolyogva közölték, hogy vaklárma. Ezért gondoltam, még egyszer nem csinálok bolondot magamból. A történethez tartozik még az is, hogy hónapokkal előtte megmondtam: én május 25-én fogok szülni. Mindenki megmosolygott, de én tudtam. Megálmodtam, szinte biztos voltam benne. Így is történt.
Fél egykor érkeztünk a kórházba, ahol vizsgálatok, felvétel, CTG után az orvosom, Dr. Szathmáry György úgy döntött, hogy kisfiam mihamarabbi megérkezése érdekében burkot repeszt. Ez fél kettőkor történt. Szülésznőm, Krohné Keszler Klára látván, hogy apukás, barátnős szülésről van szó, rögtön elő is készítette a családi szülőszobát. Ettől kezdve felgyorsultak az események. Vajúdtam fürdőkádban, fekve, ülve, állva, ahogy éppen jólesett, de leginkább sétálgattam. Nem kényszerítettek fekvésre, épp csak addig kellett fekve maradnom, amíg megvizsgáltak. Végig sétálhattam, közben rendszeresen ellenőrizték a szívhangot. A fájások közben simogatott, masszírozott párom, miközben a barátnőm az időt mérte és biztatott. A szülésznőm is végig sokat segített, kedvesen simogatott, és dicsért, milyen ügyes vagyok. Mintha nem is aznap ismertük volna meg egymást. Ezért külön köszönet neki. Mindig elmondta előre, hogy mit csinál és miért. Aztán egyszer csak kijelentette: na, most már szülünk.
A páromat felültették a szülőágyra, engem pedig elé. 19 óra 4 perckor, apukája ölében ülve hoztam világra kisfiunkat, Viktort, miközben barátnőm közvetítette, mit lát.
Amikor bejelentette: látom a haját, odanyúltam, és két fájás között simogattam a babám fejecskéjét. Csodálatos érzés volt. Viktor 3150 grammal, 55 centivel és hatalmas hajzattal született. Rögtön a hasamra tették, mielőtt még elvágták volna a köldökzsinórt. Utána sem vitték el, mindent előttünk tettek vele. Gyorsan felöltöztették és újra a kezünkbe adták, amíg a doktor úr összevarrta a gátsebet. Ezután a családi megfigyelőszobába vittek minket. Ott levetkőzettek mindkettőnket, és két órán keresztül fekhetett a kisfiam a mellkasomon. Közben szopizott is egy kicsit, nem sírt, csak nyöszörgött, majd elaludt. A két óra elteltével saját kezében vihette le a párom Viktort az osztályra, s ott még mindig együtt maradhatott egy kicsit a család. Csak éjjel egykor vitték el babát, amit én nem nagyon akartam, de azt mondták, muszáj elvégezni néhány vizsgálatot, és nekem is pihennem kell. Nagyon fáradt voltam, de egy percet sem tudtam aludni. Reggel hétkor már vissza is hozták a picit, és azóta minden éjszakát együtt töltöttünk.
Számomra csodálatos élmény volt a szülés, napokig nem tudtunk másról beszélni. Én azt mondom: egyáltalán nem volt kibírhatatlan, és üzenem azoknak a kismamáknak, akik még a szülés előtt állnak, hogy ne féljenek, mert ez egy olyan fájdalom, amire fel lehet készülni, és maximálisan irányítható, ha az ember egy kicsit is odafigyel a testére. Én végig arra gondoltam, hogy minden egyes fájás közelebb juttat a kisfiamhoz. Párom, aki eleinte nem volt biztos abban, hogy ott a helye, később elismerte, hogy kár lett volna kihagyni. Azt hiszem, a csepeli Weiss Manfréd Kórházban teremtett körülmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen szép emlék maradjon. Már alig várom, hogy Viktornak kistestvére legyen.
Nagyon meg voltunk elégedve, és ezúton szeretnék még egyszer köszönetet mondani orvosomnak, Dr. Szathmáry Györgynek, szülésznőmnek, Krohné Keszler Klárának, a csecsemős nővéreknek, akik sokat segítettek a szoptatásban, fejésben és a baba ellátásában, az osztályos nővéreknek, a barátnőmnek, Fehér Ildikónak, akire bármikor, bármiben számíthattam, és végül, de nem utolsósorban gyermekem apjának, Horváth Viktornak, aki nélkül mindez csak álom lenne.
Szilágyi Enikő, Budapest


Megjelent a Kismama magazin 2001/11-es számában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top