Lombiktestvér

Már házasságkötésünk előtt nyilvánvaló volt, hogy mindketten szeretnénk gyereket, nem is egyet, hanem lehetőség szerint hármat. A baba azonban váratott magára. Elhatároztuk, hogy utánajárunk a dolognak. A vizsgálatok után a férjem számára műtétet javasoltak, aminek eredményeként javult a megtermékenyítő képesség. Nem kellett sokat várnunk, néhány hét múlva kiderült: állapotos vagyok. Sajnos az öröm nem tartott sokáig, mert a terhesség még a tizenkettedik hét előtt megszakadt. A további meddő hónapokat követően ismét orvoshoz mentünk. Az eredményeink megint nem voltak megfelelőek, inszeminációt (a spermiumok befecskendezése a méhbe) ajánlottak. A szokásos előkészületek, a hormoninjekciók, a vizsgálatok sora – bár kellemetlen, időigényes és fárasztó volt – nem vették el a kedvemet az újabb és újabb próbálkozásoktól. Hatszor vágtunk bele, hatszor lett negatív a teszt eredménye. Két év hiábavaló küzdelem után elhatároztuk, hogy örökbe fogadunk egy kisbabát.

Benedek „ajándékba”
Beadtuk a kérelmet, felkészültünk a lehetőségre, kicsit meg is nyugodtunk mind a ketten. Tudtuk jól, hogy rengetegen „állnak sorban” előttünk, ezért nem siettük el a babaszoba berendezését. Inkább a lelkünk készült a csöppség befogadására. Egyik nyáron éppen üdülni indultunk. A biztonság kedvéért felhívtam a Gyermekvédelmi Intézetet, érdeklődtem, van-e esély arra, hogy mostanában babát kapjunk. A családgondozó azt mondta, még várnunk kell. Nagyon jól sikerült a nyaralás. Hanem egy hét múlva jött a telefon: lenne egy kisbaba, akit hamarosan el lehet vinni, válaszoljak, ha lehetséges, minél hamarabb. Felhívtam a férjemet, és rögtön találkoztunk, hogy megbeszéljük a hirtelen kapott ajándék sorsát. Persze a baba mellett döntöttünk. Csodálatos érzés volt tudni, hogy tőlünk néhány utcányira ott szuszog, sír, eszik, alszik egy kisgyerek, aki hamarosan az életünk része lesz. Szívem szerint azonnal a kórházba futottam volna, de kiderült, hogy az út a bürokrácia csapdáin át vezet. Kerek egy hét kellett ahhoz, hogy legalább megnézhessem a kicsit. Mi tartott egy hétig? Orvosi vizsgálatokon estünk át, vártuk a leleteket, a megfelelő aláírásokat a különböző iratokra. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy a mi kisfiunk ott fekszik a kórházban magányosan, amikor a legnagyobb szüksége lenne ránk. Az iratok birtokában végre bemehettem a babához. Bevezettek egy kórterembe. Mindjárt megtetszett egy fekete hajú apróság, aki csendben nézelődött, míg a többiek mind bömböltek. Kísérőm egy darabig bizonytalan volt, de végül odavezetett a kis fekete hajúhoz. Fantasztikus érzés volt megsimogatni, megölelni a babát, akinek a helye már hat éve biztosítva volt a szívünkben. Megmutatták, hogyan kell pelenkázni, etetni. Tudtam, hogy néhány ismerkedő látogatás szükséges ahhoz, hogy hazamehessünk, de nagyon türelmetlen voltam. Végül olyan ügyesnek bizonyultunk, hogy egy nappal hamarabb hazamehettünk. Otthon az egy hét alatt berendezett gyerekszoba várta a kisbabát, és egy nagyon szép név: Benedek. Még egy próba állt előttünk: tudtuk, hogy az édesanya a gyerek két hónapos koráig visszavonhatja az örökbeadási szándékát. Amikor a második hónap utolsó napján éjfélt ütött az óra, végre teljes szívünkkel elhihettük, hogy van egy kisfiunk. Bendus ezen a napon kapott tőlünk egy macit, akivel azóta is együtt alszik.

Majdnem lett egy kistestvér
Miután Benedek megérkezett, abbahagytuk a meddőségi kezeléseket. Jó egy év múlva természetes úton állapotos lettem. Boldogan vártuk a kicsit, és nevelgettük „nagyfiunkat”, aki teljes jogú tagja lett a szűk és tágabb családi körnek. A terhesség hatodik hónapjában nyaralni mentünk a Balaton mellé. Egyik este nagyon rosszul lettem, görcsöket éreztem a hasam táján. Fogalmam sem volt róla, mi lehet ez, de most már tudom: megindult a szülés. Mentővel vittek kórházba, közben elfolyt a magzatvíz. Tudtam, innen nincs visszaút. A kórházban megkérdezték: meg tudom-e szülni, vagy legyen inkább császár. Azt mondtam: mindent kibírok, csak adjunk egy kis esélyt a babának. Végül megszületett természetes úton. Csak annyit hallottam, hogy fiú, és majdnem egy kiló, de sajnos halva született. Mélységes fájdalom tört rám, ha Bendus és a férjem nem lettek volna mellettem, biztosan depresszióba estem volna. A szülés péntekre, tizenharmadikára esett, rá két héttel meghalt a testvérem. Rettenetes időszak volt ez az életemben. A kisfiam és a férjem segített a legtöbbet ebben a nehéz időszakban, valamint az a tudat, hogy mindenképpen szeretnénk neki egy kistestvért.

A lombikprogram reményt adott

Új intézményt kerestünk, ahol belevágtunk a méhen kívüli megtermékenyítés előkészítésébe. Az első próbálkozás teljesen sikertelen volt, de sokat tanultunk belőle. A másodiknál már nagyon profik voltunk. Éppen egy sítúra idején vált esedékessé a peteérést segítő injekciósorozat, így hát a férjem adta be a hasizmomba minden reggel. Sajnos csak egy pete termékenyült meg, így kicsi volt az esélyünk a sikeres terhességre. Végül ezt a magzatot sem fogadta be a méhem. Nyáron újabb lombikprogramba fogtunk. Négy embriót sikerült beültetni, ami megnyugtató volt. Az első hetekben azonban erős vérzés kíséretében három magzat fejlődése megszakadt. Az orvosom, Dr. Vereczkey Attila biztatott, hogy van még esélyünk, ne adjuk fel. Kétnaponta jártam vérvételre, mérték a vér hormonszintjeit. Tudtam, hogy az értéknek rohamosan nőnie kell ahhoz, hogy biztosak lehessünk a babában. Az élet természetesen nem állt meg, Bendivel időnként ki kellett mozdulnunk. Előfordult, hogy a Nyírő Gyula Kórház meddőségi centrumának főnővéréhez a tahi komphoz mentünk, hogy vért vegyen, mivel neki is, nekünk is arrafelé volt dolgunk. A „kompos” vérvétel volt az utolsó. A hormonértékek megfelelően magasra szöktek: bizonyossá vált, hogy megmaradt a baba, és jól van. Néhány nap múlva az ultrahang is igazolta az eredményeket. Igazi kincs van a hasamban, akivel csak március végén, április elején fogunk találkozni, de már a bátyja is büszkén meséli az óvó néniknek: testvérem lesz, azért kell az anyukámra vigyázni.
Bendus tudja, hogy ő nem az én hasamban növögetett. Amikor erre terelődik a szó, mindig beszélünk a dologról, persze az ő szintjén. Kicsit félek a baba fogadtatásától, bár tudom, hogy egy átlagos családnál is adódhatnak ebből bonyodalmak. Saját magamban viszont bízom: Bendust teljesen a magunk gyerekének tartjuk, ő tölti ki az életünket, ő segített át a megrázkódtatásokon. Minden körülmények között ő a mi „elsőszülött” gyermekünk.

A lombikbébi-program lényege:

IVF+ET (In Vitro Fertilizáció és Embriótranszfer) Az eljárás első lépése, hogy petefészkekre ható hormonokkal (FSH) stimulálják az anya petefészkeit, de csak annyira, hogy kívánt mennyiségű (4-15) érett tüszőt kapjanak. Ezt hüvelyi ultrahang segítségével ellenőrzik, majd szintén ultrahangvezérléssel leszívják az érett tüszőkből a petesejteket. Ezután a petesejteket három-hat órán keresztül táptalajban, testhőmérsékletű termosztátban „érlelik”. Ezt követi maga a megtermékenyítés. Egyszerűbb esetben csak összehozzák a petesejteket darabonként körülbelül százezer ondósejttel. Ha ez nem jár sikerrel, egyetlen kiválasztott hímivarsejtet juttatnak szúrópipettával a petesejtbe (ez az úgynevezett ICSI eljárás). Ezután táptalajban két-három, illetve egy másik módszer esetén öt-hat napig tárolják az embriókat. (Nem mind termékenyül meg, a veszteség nagyjából 25-45 százalékos.) Utolsó lépésként visszaültetik az embriókat a méhbe. Ezt hívják embriótranszfernek. Négynél több jó minőségű embrió esetén a beültetésből kimaradtakat lefagyasztják, ezek később felhasználhatók.

Meddőségi forróvonal: 06-30/3030-191

A Kismama Magazin korábbi számaiban a következő témákról olvashattak:
– Meddőségi vizsgálatok lépésről lépésre 2002/3. – Mesterséges megtermékenyítés 2002/4., 2002/7. – A meddőség lelki okai 2002/9. – A meddőségi kezelések anyagi vonzata 2002/11.