Szoptatási kérdõív értékelése

Ami nem az édesanyákon múlik

A kislányom születése után számos rossz hatás ért a választott kórházban, értetlenül álltam a szoptatás beindulását akadályozó intézkedések előtt. Csak születése után hat órával tehettem mellre Rékát, mert „megfigyelés alatt tartották” a 10/10-es Apgarral született babát… A helyes szoptatási pózok megtanítása helyett teát és tápszert kapott, mert még „nem indult be a tej”. Persze akkor még nem tudtam, hogy így még nehezebben fog. Bíztam bennük. Kőkemény, csomós mellekkel, egy tápszerrecepttel és nullára apadt önbizalommal mentünk haza. A lelkem mélyén azonban pontosan tudtam, hogy a fájdalmak ellenére én kizárólag szoptatni akarom a gyermekemet. Egy kedves ismerős szülésznő három nap alatt megtanította nekünk a legkényelmesebb szoptatási pózokat és a fejést. A fájdalmat és a mindennapos sírást lassan felváltotta a sikerélmény és az öröm, hogy van tejem bőven, Réka pedig ügyesen szopik és gyarapodik. Ennek köszönhetően a kislányom másfél éves koráig szopott.
A Külkereskedelmi Főiskola reklám szakán végeztem, és amikor a szakdolgozatom témáján gondolkodtam, eszembe jutottak saját szoptatási kalandjaim, és erősen foglalkoztatott, hogyan lehetne több ismeretet juttatni az anyákhoz és az egészségügyi személyzethez. Ekkor merült fel az ötlet, hogy összekapcsolhatnám a szoptatást a reklámmal. Hiszen mindaz az anyatejes táplálást népszerűsítő anyag, tájékoztatás, segítség és támogatás, ami egy anyához eljut, társadalmi célú kommunikáció, illetve reklám. Vizsgálódásaim eredményét szeretném megosztani olvasótársaimmal. Kitől kapnak támogatást az anyák a szoptatáshoz?
– Az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF közös állásfoglalása szerint a 24 órás rooming-in a legmegfelelőbb a tejelválasztás és a sikeres szoptatás szempontjából. Ennek ellenére az ország szülészeti intézményeinek csupán egyharmadában van lehetőség arra, hogy a baba és a mama egész nap együtt lehessen. A Mérce Egyesület által 2001-ben kiadott Születéskalauz adatai szerint Magyarországon eddig kilenc kórház kapta meg a bababarát címet. Azonban vannak olyan intézmények is, amelyeknek egyáltalán nem céljuk e cím elnyerése, inkább a technikai felszereltségen szeretnének javítani, és közben a szülő anya továbbra is az intézmény betege marad. A Kismamában megjelenő olvasói levelekből az derül ki, hogy sokkal több a panasz a csecsemősnővérekre, mint a kórházi ellátásra.
– A magyarországi csecsemősnővér-képzésben nem kapnak kellő hangsúlyt a gyakorlati és elméleti szoptatási ismeretek. Pszichológiai alkalmassági vizsgálatot sem végeznek a felvételin. Pedig velük kerülnek közvetlen kapcsolatba a kismamák, tőlük várnának biztatást és segítséget. Szoptatási továbbképzést csak a Szoptatásért Magyar Egyesület szervez, illetve dr. Sarlai Katalin nemzetközileg is elismert laktációs szakember a Szent István Kórházban.
A segítségnyújtás módját kellene megtanítani az egészségügyi dolgozóknak. Az angol counselling szó segíteni akarást, segíteni tudást jelent, melynek során a tanácsadó nem mondja meg, hogy mit kell tenni, hanem segít a döntés meghozatalában. Ez a tantárgy ma még sajnos nem szerepel sem a védőnő-, sem az orvos-, sem pedig a nővérképzésben. Ezért fordulhat elő, hogy kismamák tucatjai írnak a gyermekágyas részlegen, illetve a csecsemő- tanácsadáson tapasztalt megengedhetetlen, kioktató stílusról. Valószínűleg még évtizedekig el fog tartani a szemléletváltás, bár biztató jeleket már az mindenütt tapasztalhatunk.
– Magyarországon jelenleg csak négy nagyvárosban működik szoptatási gyorssegély, holott minden kerületben és minden vidéki városban elkelne egy. Tökéletes működésükhöz az OEP hathatós támogatására és további szakemberekre lenne szükség, hiszen a nővérek túl vannak terhelve.
A Születéskalauzban feltüntetett százegy kiértékelt szülészeti intézmény 86 százalékában van lehetőség arra, hogy az ott szülő párok ingyenes előadássorozaton vehessenek részt, melyet az intézmény orvosai, szülésznői vezetnek. Az adatokból az is kiderül, hogy a tanfolyamok látogatottsága általában alacsony. Pedig az a várandós anya, aki az előkészítő során arról hall, hogy mennyire fontos az anyatej a kisbaba fejlődése szempontjából, és hogy a kórházi dolgozók mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez sikerüljön, kellő önbizalommal fog nekivágni a szoptatásnak, és tud majd kérdezni, ha problémája merül fel.
– 1990 óta augusztus 1. a szoptatás világnapja, és augusztus első hete a szoptatás világhete. Az ezekhez kapcsolódó programsorozatot idehaza a Védőnők Egyesülete szervezi. A védőnői szolgálat körzetenként más-más módon ünnepli a szoptató anyákat. Sajnálatos módon nem mindenhol olyan lelkesek a védőnők, hogy megemlékezzenek erről a napról, a mi tanácsadónkban például nem szerveztek semmit.
– A 2000-ben, az Egészségügyi Minisztérium által indított, oly sok vihart kavart, mégis pozitív kezdeményezés, a „Csöppnyi szeretet” társadalmi célú reklámkampány szintén a szoptatás világhetére időzíti fő tevékenységét. A kampány szervezői nem keresték az együttműködést sem a védőnőkkel, sem a szoptatást támogató civil szervezetekkel. Együtt, ugyanazzal a mondanivalóval bizonyára sokkal nagyobb hatásfokot lehetne elérni – és talán sikerülne úgy megfogalmazni mondanivalóját, hogy a tápszer adására szoruló édesanyákat se sértse!
– A Szoptatásért Magyar Egyesület tanfolyamokat szervez egészségügyi dolgozóknak, telefonon segítséget nyújt a kismamáknak, és sajátos kezdeményezésével támogatja a bababarát mozgalmat. A bababarát terület logót azok az intézmények kérhetik, amelyek megfelelő feltételeket tudnak biztosítani a kisgyermekes családoknak pelenkázó-, illetve szoptatóhelyiség formájában. A kezdeményezés nem terjed eléggé, pedig a bevásárlóközpontok valószínűleg üzletet látnának benne, mivel a kisgyermekes családok szívesebben látogatnák ezeket a helyeket. És persze a szoptatás társadalmi megítélésének is igencsak jót tenne, ha egyre több helyen találkoznánk ezzel az emblémával!
– A La Leche Liga tagjai olyan kismamák, akik a szoptatás lelkes hívei, és vizsgát tett szoptatási tanácsadók. Telefonon, e-mailen, postán küldött tájékoztató füzeteikkel, illetve csoportfoglalkozások során nyújtanak segítséget a rászorulóknak. Annak az édesanyának, akinek nem tanították meg a kórházban a szoptatást és a fejést, védőnője pedig nem elég gyakorlott, feltétlenül személyes tanácsadásra lenne szüksége. Egy mellgyulladás végképp elveheti a kedvét, ha nincs gyors, kézzelfogható segítség. Nagy szükség lenne egy védőnőkből, csecsemősnővérekből, szülésznőkből, gyakorló anyákból álló segítő hálózatra, akik hívásra házhoz is mennének.
– Sokszor azért bizonytalanodnak el a kismamák, mert a gyermekorvos és a védőnő egymásnak ellentmondó nézeteket képviselnek. Az egyik gyakoribb mellre tételt javasol, amikor kevesebb a tej, a másik viszont hamarabb bevezetné a gyümölcsöket. Noha létezik a csecsemőtáplálásról szóló módszertani levél, ajánlásait sokhelyütt figyelmen kívül hagyják.
– Már a várandós kismama is szereti lapozgatni a baba-mama magazinokat, hiszen csupa őt érintő kérdéssel találkozhat, és felkészülhet a babaápolásra, táplálásra is. Jelenleg Magyarországon négy havilap és egy kéthavonta megjelenő magazin szól a várandós és gyakorló szülőkhöz. Szakdolgozatomban a 2001. október és 2002. április közötti időszakot megvizsgálva úgy találtam, hogy egyedül a Kismamában működik állandó szoptatási rovat. Az egyik magazinban olyan szoptatásról szóló cikket is találtam, melynek a fele a cumisüveg helyes használatáról szólt. Pedig a baba-mama magazinoknak is óriási a felelősségük, hogy korszerű, pontos ismereteket közöljenek erről a témáról.
Gallen Rita, Budapest

Az internetes kérdőívek értékelése

A dolgozat témája-, a szoptatással kapcsolatos társadalmi célú kommunikáció megkívánta, hogy a jelenlegi hazai állapotok felméréséhez a leginkább érintett célcsoportot, a szoptató kismamákat is megkérdezzem: honnan érkezett, illetve nem érkezett feléjük segítség a szoptatás elején. Arra voltam kíváncsi, hogy vajon a kérdőívek kiértékelése után kapott eredmények találkoznak–e a hipotézisemmel, miszerint jelenleg Magyarországon a kismamák nem kapnak meg minden segítséget ahhoz, hogy legalább hat hónapig kizárólag szoptathassák gyermeküket.
Az Internet segítségével 250 fős mintával tudtam dolgozni, ami remélhetőleg még nagyobb betekintést nyújt a jelenlegi szoptatással kapcsolatos társadalmi célú kommunikációs állapotokba. A kérdőívet 2001.december 20. és 2002. február 20. között tölthették ki az érdeklődők a babanet, a kismama, és a medcourier honlapjain.
1. A kérdőívet kitöltők 70%-ának 1 gyermeke van, valószínűleg nekik még több idejük van internetezésre, mint a több-gyermekeseknek.
2. A kitöltők 90 %-a szoptat illetve szoptatott.
3. A kérdőívre válaszolók 7%-a nem szoptatott. Ezeknek a kismamáknak majdnem a fele, vagyis 44%-a azért nem választotta a természetes táplálást, mert számukra fájdalmas volt a szoptatás. A kérdésben az is benne van, hogy kipróbálták az anyatejes táplálást, a baba születésekor az volt a szándékuk, hogy szoptatni fognak, de mivel valószínűleg senki nem mondta nekik, hogy a mellgyulladás és a fájdalom csak rövid ideig tart, hamar abbahagyták a szoptatást és a mesterséges táplálást választották. A válaszadók egy harmadánál a másik tipikus okkal találkozunk, amiért az anyák nem szoptatnak hosszú ideig: úgy érzik, hogy nem elegendő a tejük. A túl nagy kötöttség, mint ellenző ok és a környezet nem támogató magatartása is megjelenik a válaszok között, igaz alacsony százalékkal.
4. Az anyák a várandósság illetve a szülés körüli időszakban sokkal hosszabbra tervezik a szoptatással töltött időt, mint amilyen hosszúra valójában „sikerül”. A válaszadók közül senki sem szeretné a szoptatást gyermeke fél éves kora előtt abbahagyni, sőt 58 százalékuk addig szeretne szoptatni, amíg az mindkettőjüknek jól esik. Azok közül az anyák közül, akik már nem szoptatják a gyermeküket, 38 %-nak kellett a baba fél éves kora előtt mesterséges táplálékot adnia. Azonban ha összeadjuk a százalékos adatokat, láthatjuk, hogy a válaszadók 62 %- a tudta fél évnél tovább szoptatni gyermekét.
5. A válaszadók 80 %-a kapott valamilyen segítséget a kezdeti nehézségekkor. Azt mondhatnánk, hogy ez természetes, hiszen minden várandós illetve szülő nő találkozik olyan egészségügyi dolgozóval, aki valamilyen formában tanácsot ad, segít. A nem támogatott 20% sokkal megdöbbentőbbnek tűnik. Gyakorlatilag minden 5. anyának érdemben nem segített senki!
6. 50%-ban az egészségügyi dolgozók segítették a válaszadók kezdeti szoptatási nehézségeit, közülük is a csecsemős nővérek és a védőnők a legnagyobb mértékben. Elég nagy százalékban érkezett a segítség a családtól ( 18 % ), és a baba-mama magazinokból is ( 21 % ).
7. Nagyobb probléma esetén sajnos a válaszadók egy harmada senkitől sem kapott segítséget. A szoptatási ambulanciák, melyek a mellgyulladásra, illetve komolyabb szoptatási nehézségekre specializálódtak, csak 1 %- ban szerepelnek a válaszok között. Valószínűleg még nem terjedtek el a köztudatban és sajnos nagyon kevés van belőlük. A védőnők is meglehetősen alacsony százalékban – 13% – jelennek meg a válaszokban, annak ellenére, hogy a kórházból hazakerülve ők vannak a legközelebbi kapcsolatban az anyákkal.
8. Arra a kérdésre, hogy kitől kaptak segítséget a mamák, amikor arra rászorultak, az alábbi válaszok merültek fel:

senki sem segített
család, barát
védőnő
gyerekorvos
csecsemős nővérek
babanet
nőgyógyász
háziorvos
LLL személyes tanácsadása
ambulancia
szoptatós füzet
Kismama magazin

A válaszadók nagyon nagy, 62 százaléka nem kapott hatékony segítséget! A felmerülő válaszokból az is látszik, hogy nagyon sok helyre fordulhat a kismama, ha szoptatási nehézsége támad. A probléma inkább az, hogy sok család nem tudja, hogy segítség van de fel kell kutatni, mert a non-profit szervezeteknek, ambulanciáknak nincs pénze a hirdetésekre.
9.10. Azok a kismamák, akikre pozitívan hatott a „Csöppnyi szeretet” kampány, úgy gondolják, hogy a kampány elérte célját és másokat is ösztönzött a szoptatásra.. A kérdőívet kitöltők másik felére nem hatott pozitívan a kampány. A „Csöppnyi szeretet” koordinátorainak érdemes lenne vizsgálatokat végezni, hogy milyen visszhangja volt a kezdeményezésüknek és a válaszadóknak miért csak a fele tartotta pozitívnak ezt a társadalmi célú hirdetést.
11. A kérdőívre válaszoló kismamák 71 %-a szerint szükség lenne hasonló TCR-re. Igénylik és fontosnak tartják a szoptatás népszerűsítésére irányuló kommunikációt.
12. Majdnem 60%-uk szerint kevés az információ, ami eljut az anyákhoz, pedig szükség lenne rá.
13. A kérdőív kitöltői szerint a csecsemős nővérektől érkezik a legkevesebb segítség az anyák felé, pedig ők „indítják” el a szoptatást a szülés után. A „Csöppnyi szeretet” koordinátorai 2001-ben azt tűzték ki célul, hogy a kórházak felé még erősebben kommunikálnak, hogy támogassák az anyákat. Nincs adatom arról, hogy milyen eszközöket használtak fel erre a célra.
14. Számomra is rendkívül meglepő volt, hogy a válaszolóknak csak 14%-a érzi úgy, hogy a mai magyar társadalom megértően viselkedik egy gyermekét nyilvános helyen szoptató anyával. A 35%-os ellenséges reakció magasnak tűnik. Nagyon sok kismama nem is „meri” nyilvános helyen szoptatni gyermekét, amiről természetesen nem annyira az anya, mint inkább a nem baba-és anya barát társadalmi szemlélet tehet. A kérdőívben szereplő kérdés nem egyéni tapasztalatokra volt kíváncsi, így valószínűleg sokan inkább a témával kapcsolatos véleményüket, hipotézisüket szőtték bele a válaszba, mint egyéni tapasztalatukat. Mindenesetre ezekből a százalékokból is az derül ki, hogy a társadalmi célú kommunikáció és reklám egyik fontos feladata ma Magyarországon a közvélemény pozitív szemléletváltása, hogy legalább megértően viselkedjenek egy szoptató anya és gyermeke láttán.
15. Egyéb észrevételek:
• Sok kismama szerint, a magyarországi szoptatási helyzettel kapcsolatban az az egyik legnagyobb probléma, hogy a védőnők és gyerekorvosok nem képviselnek egységes véleményt, sokszor egymásnak ellentmondó tanácsokat adnak az anyáknak. Az idősebb védőnők és gyerekorvosok közül sokan nem rendelkeznek naprakész tudással, segítség helyett nagyon könnyen tápszert írnak fel, gyümölcsöt javasolnak. Egyes vélemények szerint még mindig ők vannak a legnagyobb befolyással az anyákra, „az ember kinek higgyen, ha nem nekik.”
• Sokan panaszkodnak a csecsemős nővérek személytelen, sokszor ellenséges viselkedésére. Idézet egy kismama leveléből: „Úgy viselkedtek velem, mintha már 100 gyermekem lenne és mindent magamtól, rutinból kellene csinálnom. Ilyen elhanyagoltnak még sohasem éreztem magam .”
• Néhányan a védőnő, gyerekorvos, csecsemős nővér által megütött hangnemet sérelmezik. Sokszor nem partnerként beszélnek a kismamákkal, utasítanak és nem tanácsot adnak.
• Sok válaszadó anya szerint azok a kismamák, akik akarnak szoptatni, elegendő írott információhoz juthatnak, de sokan „elmennek az infok mellett”.
• Azok az anyák, akik nagyon rövid ideig tudtak szoptatni, sérelmezik, hogy „átestünk a ló túlsó oldalára”, „ már a csapból is az anyatej folyik”, és lelkiismeretfurdalást okoznak azoknak a nőknek, akik önhibájukon kívül kényszerültek tápszer adására. A „Csöppnyi szeretet” kampány „simán lekörözöm a táposokat” mondata minden ilyen anyát felháborított.
• Nagyon sokan érzik úgy, hogy bár már javuló tendenciát mutat a magyar társadalomnak az anyatejes tápláláshoz való hozzáállása, gyakran találkoznak az anyák meglepett pillantásokkal.
Azonban az egyéni tapasztalatok alapján nem nevezik a közvéleményt ellenségesnek. A nyilvános helyeken elkülönített pelenkázó, szoptató helyiségeket hiányolják, amelyek kényelmesebbé tehetnék az anyák életét, könnyebben kimozdulhatnának otthonról a babával. 3 külföldi, egy ausztriai, egy kanadai és egy svájci válaszoló szerint, az ő hazájukban mindenhol vannak ilyen lehetőségek és az emberek sem méregetik furcsán a szoptató anyákat és gyermeküket.