nlc.hu
Baba
Kettõnk dolga

Kettõnk dolga

„Dühös voltam, elhamarkodottan ítélkeztem, nem jól tettem”. Amikor a napnál is világosabb, hogy hibáztunk, annyit igazán megtehetnénk, hogy utólag beismerjük tévedésünket. Mégis milyen nehezen kérünk bocsánatot. <br>




Kisebb-nagyobb összezördülések, véleménykülönbségek, olykor nagyobb veszekedések minden családban előfordulnak. Hogyan tudunk megbékélni egymással, sikerül-e feloldanunk a feszültséget, áthidalnunk a köztünk lévő szakadékot? Van, hogy egyszerűen félbeszakadnak a viták, mert megjelenik a gyerek, sürget az idő, vagy az egyik fél beadja a derekát. Az elvarratlan szálak láthatatlan liánként tekergőznek, és előbb-utóbb rátalálnak áldozatukra: máskor, mással folytatódik a veszekedés. Igazi kibékülést csak a bocsánatkérés hozhatna, ez az egyetlen bizalommal teli lépés párunk felé. Azt jelzi, hogy már nem szembenálló felünknek tekintjük, hanem társunknak, aki előtt bátran felfedhetjük hibánkat, és akinek megértésében, elfogadásában bízunk. Rendszerint nem is ez a bizalom hiányzik, inkább csak megalázónak érezzük, hogy elismerjük: nem voltunk tökéletesek.
Teljesítményközpontú világunkban, munkahelyünkön, baráti körünkben rendszerint arról akarjuk meggyőzni környezetünket, hogy rátermettek, ügyesek, gyorsak, okosak vagyunk. Szeretetkapcsolatainkba is könnyen beszüremkedhet ez a magatartás. Összezördüléskor inkább megmagyarázzuk és bizonygatjuk igazunkat, mintsem elismerjük, hogy tévedtünk. Ha nem tudunk elnézést kérni, illetve megbocsátani, félő, hogy tartósan elbarikádozzuk magunkat egymástól.
Különösen a férfiak érzik úgy, hogy csorba esik méltóságukon, ha felfedik gyeng pontjukat. A nők könnyen odavetik, hogy „Ne haragudj! Már csak pár perc, és elkészülök”. Ám ez még nem valódi bocsánatkérés!

Bocsánat – másképpen viszonyul hozzá a két nem
A kisfiúktól a mai napig elvárják, hogy ne sírjanak sérelmeik miatt, tűrjék a fájdalmat, elfogadják tőlük az erőszakosabb fellépést, így az évek során megtanulják, hogy erősnek kell lenniük, ezért érzelmeiket magukba fojtják. A bocsánatkérés mögött megbánás rejlik, és ez érzelem, amivel egy „férfi” nem tud mit kezdeni. Egyébként is megszokta, hogy ő sikeres, eredményes, ezért büszkesége nemigen engedi meg, hogy hibázzon. Még ha be is látja tévedését, úgy véli, szavakkal nemigen lehet jóvátenni, ő a tettek embere. A bocsánatot kérő férfi szívesen rejti szívét és arcát virágcsokor vagy más ajándék mögé.
A kislányoktól – ha kimondatlanul is – jóval több alkalmazkodást, simulékonyságot várnak, náluk a kedvességet, szelídséget díjazzák. Természetes, hogy felnőttként úgy érzik, a békességet mindenáron fenn kell tartaniuk, és hamar bocsánatot kérnek, kifogva ezzel a szelet a vitorlából. Érzelmeiket könnyebben kiengedik magukból, mert ez nőknél általánosan elfogadott, így mások érzelmeire is fogékonyabbak. Önérzetük nem olyan harcos, sőt hajlamosak indokolatlanul is magukat hibáztatni. Nem szerencsés, ha egy párkapcsolatban mindig a nőre hárul a bűnbak szerepe, és ezzel mindig ő kényszerül bocsánatkérésre, ha helyre akarja állítani a jó hangulatot.

Bocsánat – varázsszó?
Ne múljon el nap haragotok fölött – tartották a régiek. Valóban rögtön szent a béke, ha egyikünk kimondta ezt a varázsszót? Korántsem. Akár veszekedést is provokálhatunk vele. Gondoljunk csak a „bocsánat, hogy nem hozom be a sörödet a tévé elé!” típusú mondatokra. A bocsánatkérés csak akkor ér valamit, ha igazi szeretet van mögötte, a házastársak harmonikus kapcsolata csak átmenetileg bomlott meg, és mindketten vágynak helyreállítására. Régi csatározások után már mélyek a sebek, nehéz felvállalni őket, és nem gyógyulnak be egykönnyen. Valóban jobb tehát mielőbbi bocsánatkéréssel lezárni egy összeszólalkozást. Akinek nehezen jön a szájára, kis dolgokon kezdje. Könnyebb elismerni, hogy elfelejtettünk tejet felhozni, mint azt, hogy elfelejtettük a házassági évfordulónkat. Igaz, az utóbbinak jóval nagyobb jelentősége van: ilyenkor különösen fontos, hogy kiengeszteljük társunkat. Elmagyarázhatjuk ugyan, miért cselekedtünk helytelenül, de ezzel ne akarjuk bebizonyítani, hogy tulajdonképpen nem is követtünk el mulasztást, és valójában igazunk van. Ez bocsánatkérés köntösébe bújtatott megalázása partnerünknek: jó színben tüntetjük fel magunkat, és még tévedhetetlenségünkről is meggyőzzük. A hatalmi harcokba keveredett házastársak rendszerint egymástól várják a bocsánatkérést és ezzel saját önigazolásukat. Ismerjük be inkább őszintén a hibánkat, ezzel társunknak is megadjuk a lehetőséget a megbocsátásra. A veszekedés során általában mindketten megsértjük a házibékét, még akkor is, ha csak az egyik követett el hibát. A jó hangulat helyreállításáért is mindketten felelősek. A kölcsönös bocsánatkérés és megbocsátás után ismét közel érezzük magunkat egymáshoz.

Bocsánat – a családban mindenkinek
Ha a veszekedés a gyerek előtt zajlott, a bocsánatkérésnek is legyen szemtanúja. Ezzel példát mutatunk neki, másrészt megnyugtatjuk és biztosítjuk a felől, hogy szülei szeretik és tisztelik egymást. Jó, ha megtapasztalja, hogy lehet hibázni, szeretetünk elbírja a tökéletlenséget, elfogadjuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Ezzel segítjük a helyes önértékelés kialakításában, és remélhetjük, hogy ő is képes lesz majd bocsánatot kérni, ha az indokolt, de nem válik örök áldozattá, aki más helyett is bocsánatot kér. Előfordulhat, hogy nekünk kell bocsánatot kérnünk tőle: mert nem tudjuk megtartani ígéretünket, mert ingerültségünket rajta vezettük le, mert véletlenül összedöntöttük a várát. Kínosnak érezzük? A kisgyerek bízik szüleiben és csodálattal tekint rájuk – tényleg jó lenne ehhez méltón viselkedni. Mivel erre igyekezetünk ellenére sem mindig vagyunk képesek, legjobb, ha beismerjük. Sajnálom, nem tudtam előbb jönni érted, ne haragudj, nagyon dühös voltam, bocsánat, nem vettem észre. Különösen fontos számára, hogy megöleljük, megsimogassuk közben.

Bocsánatkérős tippek
Válasszuk ki közülük ízlésünk és vérmérsékletünk szerint az alkalomhoz illő megoldást. Még jobb, ha újat találunk ki!
Ajándék.
Őszinteségünkről és érzelmeink mélységéről nem drága, hanem valamilyen személyre szóló aprósággal adhatunk bizonyságot. Útszélen szedett virágcsokor, kedvenc édesség, régen vágyott könyv, kazetta, szőrállatka kerülhet elő a hátunk mögül, miközben elmondjuk mondókánkat.
Levél.
Ha szóban nem megy, legalább a papírnak öntsük ki a szívünket, aztán dugjunk a borítékba még egy szál virágot, és készítsük párunk keze ügyébe. Ízléses levélpapír és boríték helyettesíti bűnbánó ábrázatunkat.
Ünnepség.
Mondanivalónkat készítsük elő kedves vacsorával, akár otthon, akár étteremben. Gyertyafény, virág, kedvenc menü – a romantikus körítésnek nem lehet ellenállni.
Humor.
Gyors szópárbaj után gyors kibékülés.
Lelkizés helyett csikizés.
A humor mosolyt csal a még haragvó fél arcára.
Zene, tánc, birkózás – talán az ágyban kötünk ki?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top