Rita naplója

Névjegy
Név: Makarész Rita
Életkor: 30
Testsúly: 69 kg, tehát a végeredmény 12 kiló plusz
Fizikai állapot: mindenórás
Lelkiállapot: ugrásra kész

Trolibusszal a szülőszobába

A kiírt időponthoz közeledvén szinte minden reggel azzal a meggyőződéssel ébredek fel, hogy eljött nagy nap. Ezért minden dátumhoz gyártok valami ideológiát: a tizenharmadika szerencsés, a tizenhetedike pedig a személyes szerencseszámunk. Huszadikán már csüggedni látszom, és csak lopva merek Balázsért a bölcsibe menni, hiszen az ismerősök hitetlenkedve kérdik, hogyan lehetek még mindig egyben. Mivel magam is meglehetősen türelmetlen vagyok már, rossz ezt ennyiszer végighallgatni. Pénteken aztán magabiztosan kijelentem, hogy hétfőn már nem fognak látni. Ezt azért merem ilyen határozottan állítani, mert hétfőn valóban nem tudom Bazsót szállítani, ugyanis korai vizsgálatra vagyok hivatalos a kórházba. Mivel apukám felajánlja, hogy elkísér, így a hét első napján valóban felkerekedünk, és dacolva a mostoha időjárással bearaszolunk a kórházba.

Talán majd ma?
A vizsgálaton kissé csalódottan jelenek meg, és lemondóan közlöm Kelemen doktor úrral, amit nyilván maga is észrevett, vagyis hogy még mindig nem szültem. Mindenesetre felhelyezkedem a vizsgálóasztalra, és legalább abban reménykedem, hogy az orvos mindent rendben fog találni. Nem akarok hinni a fülemnek, amikor azt javasolja, hogy mivel háromujjnyira nyitva a méhszájam, jobb lenne, ha már nem mennék haza, hiszen ezen a szép huszonharmadikai napon meg fog születni a második gyerekem. Nem mondom, hogy nem fog el a félsz, de ezt azon nyomban elnyomja az izgatott boldogság: ma meglesz a baba! Ahogy kiérek a vizsgálóból, azonnal hívom a párom: forduljon haza a csomagért, és fáradjon be a szülésre. A rémült apuka nem fogja fel rögtön, miről van szó, és megkérdezi, miért fektetnek be. Fél perc is eltelik, mire sikerül elmagyaráznom, hogy nem befekvésről, hanem egy hagyományos értelemben vett szülésről van szó.
Újabb gyors telefon édesapámnak, néhány fontos SMS „juhéj, szülök!” felkiáltással, és irány a szülőszoba. Kicsit meglepődnek, amikor egy szál retiküllel becsöngetek, és közlöm, hogy jöttem világra hozni a babámat, de azért kedvesen fogadnak. Azonnal találkozom is a szülésznőkkel, és már látom, hogy Julika és Saci személyében nagyszerű segítőkre találtam. Kilenc óra tájt befut a párom, és kissé meghökken, amikor görcsökben fetrengő asszonyka helyett kacarászó kismamákat talál. Időközben ugyanis megismerkedtem egy párral, akik császármetszésre vártak, és jókat derültünk. Persze nem sokáig, hiszen fél óra múlva már jelentkeznek az első fájások, és nincs mindig kedvem nevetgélni.

Könnyed vajúdás
Elkezdődik a felkészítés, ami gyorsan, kíméletesen és szigorúan az én beleegyezésemmel történik. Beöntés, borotválás, majd az üdítő zuhany. Más emberként lépek ki a fürdőből, és hálóingben, papucsban egészen otthonosan érzem magam a MÁV Kórház vajúdóhelyiségében, amit kifejezetten kellemesen rendeztek be. Időközben a párom bediktálja az adatokat, és kijelenti, ha fia születik, akkor is Nórának fogják hívni. Megérkezik az orvosom is, megvizsgál, megnézi a CTG-t, és közli, hogy már nem olyan rohamos a tágulás, ez a baba mégsem születik meg egy órán belül. Ijedt arcomat látva hozzáteszi, hogy nincs baj, foglaljuk el magunkat, menjünk be az alternatív szülőszobába, és próbáljuk megtalálni a legkellemesebb testhelyzetet. A szülésznőkkel együtt sorra vesszük a lehetőségeket, végül úgy döntök, hogy félig térdelve felülök az ágyra. Ezt később a speciális labdára cserélem, de a fürdőzéshez legfeljebb a páromnak van kedve. Az ötperces fájások egy óra körül sűrűsödnek, akkor kapok Sacitól egy akupresszúrás kislabdát, amit a fájdalmak alatt szorongatok iszonyú erővel. Talán csak pszichésen, de tényleg segít. Mivel a rádiót is bekapcsolhatjuk, és nagyon meghitt, ugyanakkor biztonságos a hangulat, két fájás közt jól szórakozunk, még a szülésznőket is megnevettetjük.
A másik helyiségben ugyanekkor megkezdődik a császármetszés, és félig-meddig komolyan kijelentem, hogy én is ilyen könnyedén szerettem volna babához jutni. Julika szerint örüljek, hogy természetesen szülhetek, néhány nap múlva már a császárosok fognak irigyelni engem. Mivel a magzatvíz még mindig nem folyt el, sor kerül a burokrepesztésre, ami nem fáj különösebben, viszont kicsit ritkulnak utána a méhösszehúzódások. Ez a kis könnyebbség persze nem tart sokáig. Három óra tájt már a fájásszünetek közben is fáj, így kezdem sejteni, hogy közeleg a pillanat. Az orvosért már csak akkor küldök, amikor székelési ingert érzek, és így pillanatok alatt mindenki körülöttem sürgölődik.

Kész kitolás
Valamennyien biztatnak: ha nyomási ingert érzek, nyomjak bátran, ám valahogy félek elengedni magam. Igyekszem persze megőrizni az önkontrollomat, de az orvos kéréseit csak fáziskéséssel tudom teljesíteni. A párom teljes erejével segít, gyakorlatilag még nyomni is próbál helyettem. A szülésznő előkészül a gátvédelemhez, sajnos azonban a harmadik kísérletnél már látszik, hogy ha nem teszik szabaddá a járást, repedéseket okozhat a kicsi feje, így mégiscsak



megtörténik a metszés. Mivel már a végső stádiumnál járunk, Julika kézzel tartja nyitva a kijáratot, ami így meglehetősen feszít, de tudom, hogy a célegyenesben vagyunk. Kelemen doktor úr azzal biztat, hogy rengeteg fekete hajat lát, én azonban csak fájdalomcsillapításért esedezem elhaló hangon, amit természetesen nem gondolok komolyan. Aztán körülbelül a nyolcadik nyomásra nagy megkönnyebbülést érzek, és 15 óra 47 perckor kicsusszan egy magzatmázas kicsi baba, akit annyira vártunk.

Epilógus
Persze vannak fájdalmak, kellemetlen a gátmetszés utáni egy hét, nehéz elviselni a méhösszehúzódásokat és a tejbelövellést, eleinte égető érzés, amikor ráharap a mellemre, a lelkiállapotom változásait sem könnyű megemészteni, de van valaki, akiben, ha ránézek, látom magamat, a szerelmemet és a reményt, hogy egy anya a gyerekeiben él tovább. Így kerek az élet. Az pedig külön szerencse, hogy Nóra nevű gyerekünk valóban lány lett.

Fotó: Rátkai Éva