Félelem és fájdalom

A félelmünk tökéletesen természetes válasz mindarra, ami a médiából özönlik ránk. Már maga a félelem elviselhetetlen fájdalmat okozhat!

Sok olyan történetet hallottam, ahol a vajúdás azért állt le, mert történt valami a szülő nő közvetlen környezetében, amitől ő kényelmetlenül érezte magát, esetleg szorongott is.
„Félek, magamon kívül leszek, hogy majd nem tudom, mi történik, hogy nem én diktálok!” Gyakran hallom ezt kimondva, vagy kimondatlan a hozzám járó anyukáktól. Érdemes átgondolni, hogy „nézünk ki” magunk előtt, mikor úgy érezzük, magunkon kívül vagyunk. Gyakran méltóságát vesztett, remegő, végtagjait uralni nem képes, sikoltozó, kiabáló nő képe az, ami ilyenkor beugrik. Vagy valami hasonló.

Persze, itt elmondhatnánk, olyan talán sosincs, hogy mi uraljuk a helyzetet, az életünket… Igaz, olyan kultúrkörben, olyan világban élünk, ahol uralni valamit fontos dolog. Uraljuk az időt, életünket az órához igazítjuk. Uraljuk testi és lelki hangulatainkat, kényelemérzetünket, úgy, hogy pl. az ebéd előtti, vagy a délutáni kávészünettel pont akkor törjön elő bennünk az igény rá, addig semmiképp sem. Mi nők a világnak ebben a szegletében hihetetlen mennyiségű időt és pénzt költünk külső megjelenésünk „uralására”: illatok, formák, színek, tapintások elnyomására, átformálására, stb.

Paradox módon, az uralom elvesztésétől való félelem a legáltalánosabb. Sok kismama attól szorong, hogy nem tudja majd a dolgokat engedni. A helyzet uralását megtartani, de egyben az, hogy tudják, engedni kell, kétfelé húzó erejű. A szülés mindent átható energiáját ugyan nem uralhatjuk, mert az nálunk erősebb, rajtunk túlmutató, de segíthet, ha átérezzük, hogy ha beleengedjük magunkat ebbe az energiába, akkor az önmagában is egyféle „kontroll” lehet.

A nők rendelkeznek még egy magukon belül, mélyen fekvő forrással is. Valahogy „sejti szinten” öröklődik át ez a tudás és bizonyosság arról, hogyan kell gyereket szülni. Bármi olyan időtöltés, gyakorlás, ami segítséget nyújthat abban, hogy akár egy pillanat erejéig is, lehet csak egy érzetként, de tudatos, gondolkodó énünk mögé bepillanthassunk és engedjük, hogy ez a belső tudás felcsillanjon, csak erősítheti magunkba vetett ősbizalmunk. Szerintem erre a jóga, a meditáció, vagy a természetben való séta a legjobb módok.
Sajnos a most szülő generáció, pont attól a nemzedéktől származik, akikkel elhitették, hogy orvos és korház nélkül primitív és veszélyes szülni.

Köveskuti Tünde

Minden szülés más, mert minden nő egyedi. Sajnos gyakran előfordul, hogy a nők megítélik egymást annak alapján, milyen volt a szülésük, milyen választásokat, döntéseket hoztak, mi lett a szülés végső kimenetele. Mindennek tetejébe a szerepléstől, magától a szüléstől való félelem is erős lehet.

Ahogy mondják: úgy szülünk, ahogy élünk. Mennyire ítéljük meg magunkat kíméletlenül? Mennyire ragaszkodunk mereven előre elképzelt szülési élményekhez? Úgy érezzük, nekünk jól „kell” csinálnunk? Kiért?

Nagyon fontos, hogy elfogadjuk: vannak félelmeink, és hogy ezekből még a szülés előtt minél több a felszínre bukkanhasson, és így a vajúdás óráiban már csak az ITT és MOST állapotában legyen az anya.

Beszélgetésre hív Köveskuti Tünde természetgyógyász, jógaoktató, otthonszült édesanya