Névjegy
Név: Csolti Csaba (36)
Foglalkozása: személyzeti vezető
Kedvenc időtöltése: foci, kung-fu, olvasás
Felesége: Sajó Dóra (33) ügyfélkapcsolati menedzser, tollaslabdázó
Gyerekeik: Réka (3 éves), Ákos Csaba (2 hónapos)
Augusztus 23-án délután hároméves kislányom azzal fogadott, amikor hazaértem a munkahelyemről: Apa, vigyél el minket Anyával a Plázsra, mert ott van ugrálóvár is! Egy ilyen kérésnek nem lehet ellenállni, még akkor sem, ha az ember felesége másnapra van kiírva a második gyerekkel!
Mióta négyen járunk mindenhova, Réka teljesen természetesnek találja, hogy a kis Pocaklakót is tájékoztassa a külvilág eseményeiről. Most is odarohant anyukája hasához, és lelkesen újságolta, hogy mi vár ránk a Plázson: perec, palacsinta, csúszda, homokozó, ugrálóvár. Rám meg az izgalom
Bár a feleségem nagyon jól tartja magát, olyan fitt, mintha még hónapjai lennének hátra Ákos baba érkezéséig (28 hetes terhesen hagyta abba a tollaslabdázást), mégis egyfolytában azon rágódom, mi lesz, ha tényleg olyan gyors lesz ez a második szülés, hogy nem érünk be a kórházba. A legutóbbi Kismamákban olvastam néhány villámszülés-történetet, ráadásul a méhszáj egy ideje kétujjnyira nyitva van. Dórim megnyugtatott ugyan érez összehúzódásokat, de ez még biztosan belefér.
Útközben egy-egy erősebb sóhaj hallatán többször megkérdeztem, visszaforduljunk-e, vagy kanyarodjunk egyből a kórház felé. A kismamacsomag természetesen már hetek óta minden úton velünk volt. Megérkeztünk a Duna-partra. Néha séta közben meg kellett állnunk, Dóri többször le is ült
Örökre emlékezetes marad ez a szülés előtti utolsó kiruccanás, a vajúdás kezdete!
Még haza is mentünk
Szerencsére még Réka fürdetése és az esti mese is belefért, bár ekkor már egyre sűrűbben jelentkeztek és erősödtek a fájások. Úgy tűnt, ez a kisfiú tényleg elszánta magát a megszületésre. Július közepén egyébként egyszer már megijesztett minket, be is fektették Dórit néhány napra a kórházba, de szerencsére hatottak a gyógyszerek, Ákos kivárta az idejét!
Végül este háromnegyed tizenegykor indultunk el a Schöpf-Merei Ágost Kórházba. Anyósomék igencsak izgatottan fogadták a hírt, hogy ilyen komolyra fordult a helyzet ők vigyáztak Rékára, egy házban lakunk velük. Hetek óta csak ígérgetjük, hogy bármikor jöhet már ez a Kismaszat, most viszont egyszer csak tényleg elindulunk szülni
Előtte gyorsan telefonáltunk a választott szülésznőnknek, aki az orvosunkat is értesítette. Mi csak siessünk, a kórházban találkozunk! Szegény szülésznőnk épp hogy hazaért az esti rendelésről, már indulhatott is vissza a kórházba. Előző éjszaka pedig ügyeletes volt
Ezek után mégis olyan friss, mosolygós volt, mintha csak most kezdődött volna a napja! Kis idő múlva a doki is megérkezett.
Kistembó nem lett oroszlán!
Persze mi tudtuk (hiszen már Réka is a kettejük segítségével jött a világra), hogy számukra teljesen mindegy, hogy délelőtt, délután, este vagy éjszaka van, a legfontosabb, hogy a baba a lehető legtermészetesebb úton, a maga
 |
A kórházban szinte teljesen elmúlt az aggodalmam. Persze Ákos is folyamatosan jelezte, hogy jól van, és igencsak készülődik erre a világra. Már csak azon kellett izgulnom, hogy akkor most a fiam Oroszlán vagy már Szűz csillagjegyű lesz-e. Végül is a Kistembó (nővérkéje szóalkotása a kistesó helyett) a Szűz jegy mellett döntött. Éjjel negyed egykor, a burokrepesztés után felgyorsultak az események, Dórinak akkor már nem volt kedve visszaülni a labdára, ahol előtte még mosolyogva ringatózott.
Úgy tűnt, mintha ez a szülés csupán néhány percig tartott volna, annyira szembetűnő volt a különbség Réka világrajöveteléhez képest, amikor egy egész napig tartott a vajúdás. A békés, családias hangulatban Dórim is sokkal jobban viselte a fájásokat, vidáman beszélgettünk. Csak az utolsó fél órában láttam rajta, hogy szenved, így én is több mindent érzékeltem a külső környezetből. Most nem ugrott össze diónyira a gyomrom, amikor meghallottam az egyébként várva várt mondatot: látszik a haja! Már volt valami elképzelésem, hogy mire számítsak. És valóban: hamarosan megjelent egy maszatos, magzatmázas buksi, sűrű hajjal! Kis pihenő, egy újabb nyomás, némi szülésznői segítség, és Ákos Csaba baba mind az 54 centijével és 3720 grammjával előbukkant hajnali egy óra tíz perckor! Versenytempóban úgy látszik, ő is tudta, hogy olimpia van. Kétórányi kórházi vajúdás után, két tolófájással érkezett meg közénk.
A mi kisfiunk
Nem sírt fel azonnal, mintha előbb körülnézett volna. A köldökzsinór a derekára és a nyakára is rá volt egyszer tekeredve, de szerencsére elég hosszú volt ahhoz, hogy természetes úton születhessen meg a kis lurkó. Eszembe villant, hogy Dórim az utóbbi hetekben többször is emlegette, mennyire aggódik, nehogy a sok ficánkolás, forgolódás közepette Ákos belegabalyodjék a köldökzsinórba. A nyákleszívás után Tündi azonnal Dóri hasára tette kisfiunkat, ahol hamarosan elcsöndesedett. Később elvágtam a köldökzsinórt. Érdekes, azt vártam, hogy nehezebb lesz átvágni, de talán mert már nem lüktetett alig vérzett, és nagyon könnyen ment.
Büszkeség, szeretet, meghatottság, megkönnyebbülés, megnyugvás, boldogság ezek az érzések kavarogtak bennem, amikor ránéztem feleségem gyönyörű, kisimult arcára. Egymásra mosolyogtunk, s mindkettőnk szemében örömkönnyek csillogtak. Itt van közöttünk végre épségben, egészségben az, akit kilenc hónapja annyira vártunk!
Amikor felöltöztetve visszahozták a fiúcskát, ügyesen szopizott is. Megrohantak az érzések. Nem éreztem álmosságot, fáradtságot, nem érdekelt, hogy mennyire lesz nehéz két gyerekkel az életünk. Csak azt láttam, hogy itt ez az önálló lélek, aki minket választott szüleinek, aki ránk bízta magát: a MI KISFIUNK!!! Ez az érzés és a vajúdás, a szülés pillanatai, amikor együtt lélegeztem a feleségemmel, bátorítottam, fogtam a kezét, meg amilyen szeretettel nézett rám a szülés utáni percekben, aztán kisfiam első érintése ezek semmivel nem helyettesíthető, minden egyes szülésnél egyedi, felejthetetlen és csodás élmények!
Minden kispapát csak biztatni tudok, ne habozzon, ragadja meg az alkalmat, legyen ott a szülőszobán, hogy mi, férfiak is megérezhessünk valamit a szülés, születés csodálatos élményéből!
Csolti Csaba
Fotó: Rátkai Éva
