A kis hároméves Kata jó étvágyú, eleven, érzékeny kisgyerek. Egyszer rettentően megkínlódott a kakilással. Csak kínkeservesen tudott kipréselni egy hatalmas, kőkemény gombócot. Azóta folyamatosan gond van a bilizéssel. Próbálja visszatartani, ameddig csak bírja, így újra és újra kialakul ugyanez a probléma. Anyukája mindennel próbálkozott már kétségbeesésében: visszaadta rá a pelenkát, meleg vízbe ültetve kakiltatta, hashajtó lekvárt etetett vele, de a problémától csak nem sikerül szabadulni.
A székrekedés különböző formái alaposan megkeseríthetik család életét. Nem csak a gyerek egészsége miatti aggodalom és a kellemetlen testi tünetek
Aggasztó-e, ha a csak anyatejet kapó baba napokig nem kakil?
Most is jár hozzám egy teljesen egészséges kisbaba, aki csak anyatejes, és már nyolc napja nem volt széklete, de mivel jól van, nem nyúlunk hozzá.
Ennek ellenére azt ajánlom, hogy négy nap után mindenképpen mutassák meg az anyatejes babát is a háziorvosnak. Igaz, hogy száz csecsemő közül legfeljebb egynél-kettőnél van szó komoly gondról, de ennek sem szabad elsikkadnia. A háziorvos egyszerű hasmegtapintással, esetleg popsivizsgálattal tudja eldönteni, hogy érdemes-e szakorvoshoz küldeni a gyereket, vagy nyugodtan lehet még várni.
Kaphat a gyerek bélcsavarodást?
Minden szülőt ez aggasztja a legjobban. A bél teljes elzáródásától, elterjedt nevén az úgynevezett bélcsavarodástól félnek, és ha négy-öt napig nincs széklete a gyereknek, olyan pánikba esnek, ami a kicsit is komolyan megijesztheti. Fontos tudatosítani, hogy a székrekedés hátterében az esetek többségében nincs szervi eltérés. Arról azonban meg kell győződni, hogy valóban így áll-e a helyzet, különösen újszülött- és fiatal csecsemőkorban. A széklet akadálytalan kiürítését akadályozó elváltozás műtéttel jó eredménnyel orvosolható, ha időben felismerik.
Mi számít székrekedésnek?
Nem jó, ha a gyerek három napnál hosszabb ideig nem megy el kakilni, mert ilyenkor túlságosan megkeményedik a széklete, és nehéz, fájdalmas lesz kipréselnie. Sajnos az előző fájdalmas székelésre emlékezve ösztönösen összeszorítja a popsiját, és elnyomja a késztetést. Ennek következtében kitágulhat a végbél, ami így később egyre tovább, egyre nagyobb mennyiségű székletet tud tárolni, anélkül, hogy az ingert érezné. Ennek megakadályozására célszerű beöntést vagy esetleg glicerines kúpot adni. Eredményes beöntés után megnyugszik a kis beteg, és könnyebben együttműködik a családdal és a kezelőorvossal.
Kaphat a gyerek hashajtót?
Ha már napok óta nincs széklete, a szájon át bevett hashajtó általában nem segít csak felül dolgozik, és hascsikarást okoz, illetve olyan hasmenés lehet a következménye, ami nagyon megviselheti a szervezetét. Ha az élelmi rostokban gazdag étrend, a sok mozgásra lehetőséget nyújtó napirend nem javít a helyzeten, három-négy nap múlva beöntést kaphat, ha ez sem eredményes, az átmeneti gyógyszerszedés segíthet. A hashajtó csak ideiglenes megoldás lehet, mert hozzá lehet szokni. Arra viszont jó lehet, hogy a könnyű székelés élményével oldja a félelmet a fájdalmas kakilástól.
Így kell beöntést adni
Gyógyászati segédeszközök boltjában kapható, gyerekeknek szánt beöntőlabdára lesz szükségünk. Különböző méretűek léteznek érdemes legalább háromdeciset választani, mert akkor nem kell több alkalommal is megismételni a műveletet. Langyos, sós folyadékot kell felszívni a labdába. Még hatásosabb, ha egy-két kávéskanálnyi paraffinolajat is keverünk bele, mert ez lazítja a megkeményedett székletet. Ezután bekenjük a toldalékcsövet vazelinnel, és kíméletesen a végbélnyílásba vezetjük. A folyadék beadása után tíz-húsz másodpercig összeszorítjuk a popsit. Ezután érdemes bilire ültetni a gyereket, ahol nemsokára fájdalom nélkül meg is születik az eredmény. Fontos tudatosítani, hogy a beöntés nem büntetés azért, mert nem kakilt, hanem segítség. Mindezt bármely ügyeletes kórházban elvégzik, de a gyereknek jobb, ha otthoni, nyugodt környezetben vészeli át.
Hagyjuk abba a szobatisztaságra szoktatást?
Sok gyereknél valóban a pelenkáról való leszoktatás idején alakul ki a székrekedés. Ha ez megoldás, akkor egy darabig valóban érdemes visszatérni a pelenkához. Ebben az esetben is ajánljuk fel minden étkezés után húsz-harminc perccel a bilire ülés lehetőségét. Ugyanis általában ilyenkor jelentkezik székelési inger, így nagyobb az esély a sikerre.
Hol rontottam el?
6 tipp, hogy könnyebb legyen
1. A kisebb gyerekeket csak szűkítővel szabad WC-re ültetni, mert anélkül állandóan egyensúlyozniuk kell, ami komoly munka, és lehetetlenné teszi a lazítást.
2. A bilizést semmiképp sem szabad erőltetni! Ha nem akar ráülni, ne erőltessük.
3. A bilizés ne legyen büntetés, de jutalom sem jár érte!
4. Ne adjunk a gyereknek csokit, kakaót, nagy mennyiségű rizst, mert ezek székrekedést okozhatnak.
5. Rendszeres, rostban gazdag ételek, naponta a korának megfelelő folyadékmennyiség és sok mozgás! Vannak olyan ételek, amelyek sokat segíthetnek: gyümölcs, joghurt, kefir, korpás kenyér, keksz, müzli, csíra, szorbitot tartalmazó diabetikus lekvár.
6. Naponta legalább két óra intenzív mozgás, lehetőleg két részletben.
És ha nem bírja visszatartani?
Látszólag ezzel éppen ellentétes probléma a széklet visszatartásának képtelensége, amikor egy nagyobb gyerek alsóneműjén állandóan kisebb-nagyobb székletfoltok vannak. Pedig a baj gyökere gyakran ugyanaz! Az elhanyagolt székrekedés miatt előfordulhat, hogy egy gyerek végbele annyira kitágul, hogy az ott összegyűlt székletet képtelen kiüríteni, és az mint egy dugó elzárja a széklet útját. Ilyenkor az újabb adag híg széklet emellett a dugó mellett kicsorogva távozik mindenféle inger nélkül! Ez minden gyereket megvisel, hiszen az érezhető szag miatt csúfolni kezdik a többiek. Szakszerű beöntés hatására fokozatosan elmúlnak a tünetek!
KISS ERIKA DIETETIKUS TIPPJE
Áztasson be egy kis aszalt szilvát este, és másnap reggel éhgyomorra kínálja meg a gyereket ezzel az édes, kellemes ízű lével. A szilva hashajtó hatása az esetek nagy részében garantált sikert hoz ráadásul magas vastartalma miatt igazán egészséges szörp lesz belőle!
Segít a barna gyurma!
Kihez fordulhatunk?
Manometriás szakrendelés: www.heimpalkorhaz.hu/sebeszet
Patyi Judit intimtornatréner: 30/454-2001
Szaktanácsadónk, Kiss Erika dietetikus telefonszáma szerdánként 13-15-ig: 06-70-331-2063
Nevelési tanácsadók, ha a probléma lelki eredetű
Fotó: Eltern