Az első lecke amit meg kellett tanulnunk a türelem: bár olykor hihetetlennek tűnik, de idővel mégis elkészül minden. Csak néha nehéz kivárni. Egy telefonvonalat kapni közel öt hetünkbe telt. Napokig szaladgált itt a környéken 3-4 ember, mind a mi kábelünket kereste, fektette, szidta, rángatta. De meglett, hoztak újat, van telefonunk! Ezután már csak az volt a baj, hogy a kábelfektetők elfelejtették a központot tájékoztatni arról, hogy sikerült bekötniük minket. Ott persze váltig állították, hogy nekünk még nincs is telefonunk (akkor sem, ha arról hívjuk őket), tehát internet hozzáférést sem kaphatunk. Hát így telnek napjaink.
Városunk, Giyani az ismert Kruger Nemzeti Park északi részétől mindössze 25 km-re nyugatra található (de csak a nagyon részletes térképeken). Nem egy metropolis, még közlekedési lámpa sincs benne, de azért vannak boltok, például Spar benne a rezidens patkányokkal -, és ami nagyon kell, azt meg lehet kapni. A lakosság 98%-a színesbőrű, a másik két százalékot pedig alighanem mindenki ismeri, mert tőlünk úton-útfélen kérdezik, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk. Remélem hamarosan jobban megismerem majd őket! A piacot már most is szeretem, de erről majd legközelebb.
 |
Bizony más ez az ovi, mint az otthoni. Nincsenek apró, gyerekméretű vécék, mosdók, nincsenek kis szekrénykék, ágyikók, dadusok, negyedannyi játék ha van. Kevesebb a dédelgetés, a kényeztetés, de úgy látom, az itteni gyerekek ezt nem is várják el annyira. A beszoktatás sem tart hetekig. Kérdésemre elmondták, hogy az első nap egyetlen gyerek sírt pár órát, azóta semmi. Hát a budapesti oviban mi anyukák több hétig többé-kevésbé ott voltunk a csemetékkel, és bizony sok gyerek sírdogált. Itt a legtöbb gyerek anyukája dolgozik (a falvakból a nagyon szegények, munkanélküliek gyerekei nem járnak oviba), és a gyerek kicsi korától másokkal van, megszokja az anyahiányt. A GYES mindössze három hónap. Kendra egyik óvónénijének is van egy tíz hetes kisbabája, délelőttönként mégis itt van.
A harmincvalahány gyerek reggel a nagyterem közepén a szőnyegen ülve énekel, majd csoportokra osztva rajzolnak, festegetnek, gyurmáznak. A foglalkozások színvonalasak, érdekesek, bár afrikai tempóban zajlanak: szerintem adott idő alatt hatszor annyi dolgot lehetne csinálni. Egészen meglepő, hogy milyen türelmesen ülnek az asztal körül a 3-5 éves gyerekek, csendben várnak sorukra amíg mindenki befejez egy-egy feladatot. Nekem ez új. Lehet, hogy csak az én két lurkóm ilyen izgő-mozgó? Mi lesz itt Kendrával, na meg az óvónénikkel, ha ő már majd otthon érzi magát??
Tízórai a kertben. Evés előtt szépen kezet mosnak (egymás után egy közös lavórból, a harmincadik már minek??), majd leülnek kint a földre enni. A szülinapi ünnepséget is itt tartják, énekléssel, tortával, az ünnepelten papírkoronával. Tányérként megfelel egy félbevágott, csak az egyik felére nyomtatott A4-es papír, arra kell csak vigyázni, hogy senki ne tegye bele a homokos kis talpacskáját.
A délelőtt további részében kint játszanak az udvaron. Szaladgálnak,
 |
A városban nincs is más játszótér, de egyelőre nem is nagyon hiányzik. Egy természetvédelmi terület mellett lakunk, sokszor látunk zsiráfot, zebrát, és sétáink alatt mindig lelünk valami érdekes soklábút. Patrik első szavai közé bekerült a lálá, a hatalmas százlábú tsonga neve. Lassú ugyan, de nem unalmas itt az élet!
