A kisfiam két és fél éves. Az esti elalvással van problémánk. Mindennap a szokásos sorrendben haladnak a dolgok: vacsora, fürdés, játékok elpakolása, aztán irány az ágy. Be is bújik, elköszön az apukájától, megissza a kakaóját, aztán öt perc múlva nekiáll ficánkolni, és van, hogy tíz, fél tizenegy felé alszik csak el.
Három hónapos koráig csak kézben aludt el. Aztán az Aludj jól, gyermekem című könyvet elolvasva, az ott leírtakat kipróbálva javult a helyzet. A délutáni alvásnál semmi gond nincs. Ebéd, aztán kakaózás, fél óra, és már alszik is. Csak az esti elalvással nem tudunk mit kezdeni. Bánt, hogy a végén kiabálok vele, meg fenyegetni kell, hogy aludjon végre. Nem tudom, miért jó neki, hogy sírva kell elaludnia. Próbálunk következetesek lenni, amennyire csak lehet. Arra is most kezdtük rászoktatni, hogy csak a kakaó megivásáig vagyok ott, aztán kijövök. Mit tegyek, hogy jó hangulatban aludjon el mindenki?
T. Melinda, Százhalombatta
Kedves Melinda!
Az elalvás nagyon érzékeny pillanat minden gyerek életében: átlépni az ismerős, biztonságos, viszonylag kiszámítható világból a bizonytalanba, ahol még a szülei sincsenek mellette. Ez nagy megpróbáltatás számára. Az ősi időkben soha nem hagytak alvó gyereket egyedül ez túl veszélyes lett volna. Szülők és gyerekek együtt aludtak, egymást átölelve, vagy legalább testközelben. A gyerekszoba, a külön alvás az újkor emberének találmánya, amely kizárólag a felnőttek igényeit elégíti ki. Ezt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, és megütközni, felháborodni azon, hogy a gyerekek nem fogadják el, amit az adott kultúra rájuk kényszerít. Így eshet meg az is, hogy ezt a kérdést teszi föl ön mint édesanya: miért jó neki, hogy sírva kell elaludnia. Már hogy lenne jó? Képzeljük bele magunkat a helyzetébe! A sírással félelmét és csalódottságát jelzi, hiszen éppen a nap legmeghittebb időszakában veszekszik vele éppen az, aki a legfontosabb számára.
Nem elképzelhetetlen, hogy éppen az Aludj jól, gyermekemben ajánlott módszer (sírni hagyni a csecsemőt) hatására alakult ki benne a fokozott szorongás az elalvással kapcsolatban, emiatt folyik minden este a műsor. A másik kétséges pont a kakaózás. Feltételezem, hogy cumisüvegből kapja a kisfiú a kakaót. A cumizás (alapesetben a mellből való szopás) nyugtató, altató hatását mindenki ismeri. A csecsemőnél az anyamell lassan adja a tejet, a szoptatás ezért hosszúra nyúlik, a baba tehát álomba cumizhatja magát. Ugyanez a helyzet az ujjszopással: addig marad az ujjacska a szájban, amíg szükséges. A kakaóval teli cumisüveg azonban kifogy, a gyerek pocakja tele lesz talán éppen akkor, amikor az álom kerülgeti. (Most az újabb adagok éjszakai követeléséről, a fogszuvasodás veszélyéről, a kakaó élénkítő hatásáról és az ágytisztaság elérésének elhúzódásáról nem is beszélek.) Azt javaslom, hogy a következő gyereknél ha lesz egyáltalán ne használjanak cumisüveget.
Az esti rítuson is változtatni lehetne. Jó, ha az egymást követő tevékenységek egyre csendesebbek, nyugodtabbak. És ami a legfontosabb: ebben az egy órában a gyerek élvezze valamelyik szülő teljes figyelmét. Ne nézze fél szemmel a tévét, ne telefonáljon, ne foglalkozzon mással. Meséljen a kisfiának az aznap történt dolgokról, vagy egyszerű történeteket emlékezetből, vagy mesekönyvből. Énekeljen altatódalt, ha a kicsi kéri, akár tízszer is egymás után. Az ismétlődés a felnőtteknek unalmas, a gyerekeknek viszont a biztonságot jelenti. Mindez így leírva hosszúnak tűnik, de a valóságban biztosan nem tart tovább, mint másfél-két órát idegeskedni, és végül kiborulni.
Az esti elalvás előtt a legtöbb gyerek hosszú évekig igényli a szülő közelségét, csak fokozatosan távolodik el. Az első fokozat a teljes összesimulás, totyogó korban már gyakran elég a simogatás és az éneklés, ehhez hamarosan csatlakozik az esti mese, amely egészen kiskamasz korig elkíséri a gyereket sokan még akkor is ragaszkodnak hozzá, amikor már tudnak olvasni. A mesélés lassan elmarad, beszélgetéssé alakul, később lehet, hogy elég az ágya szélére ülni, pár szót váltani, a buksijára nyomni egy álompuszit, ha még megengedi.
Ajánlott könyv: Minden napra egy mese legjobb fejből mesélni, de három éves kor után már előkerülhetnek az egyszerűbb történeteket tartalmazó mesekönyvek.
Illusztráció: Porkoláb Zsófi
