Kedves Judit!
Két és fél éves kislányom pár hónapja megkedvelte a szerepjátékokat, és ennek örültünk is, legalábbis eleinte. Azt hiszem, mostanában kezdünk átesni a ló másik oldalára: reggel szinte ki sem nyílik a kicsi szeme, máris a két kis dinóját keresi, és akármit csinálok, nyomja a kezembe: Anya, te vagy Dinó-binó, én pedig Dibri-bidri. Találkozzunk!
Nem tudom, meddig mehet el ez a játék. Próbálom faggatni, mi nyomhatja a szívét. Most született ugyanis kishúga, akit szeretettel fogadott, bár látom rajta a féltékenységet is. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy gyakran hozzám szeretne bújni, s én a lehetőségekhez képest engedem is neki. A problémát az okozza számomra, hogy a két kis dinó állandóan jelen van az életünkben, az ő szemszögükből látjuk a világot, de találkoztunk már más állatként, tárgyként is. Bevallom, sokszor nincs türelmem Dinó-binónak lenni, de nemet sem akarok mindig mondani.
Bea, vagyis Dinó-binó, aki anya szeretne lenni
Kedves Bea!
Aggodalomra semmi ok, ebben a korban még természetes ez a viselkedés. Nem kell szakemberhez fordulniuk, már csak azért sem, mert a kislány megtalálta saját terapeutáját, éppen az ön személyében.
Lássuk, mi a helyzet: a várandósság és a testvér születése a kétéves kisgyerek számára bizonytalanságot, veszteséget jelent. A gyerek érzelmi szempontból teljesen ki van szolgáltatva a szüleinek, a függőséget úgy viseli el, hogy azonosul velük: magáévá teszi a szülők értékeit, ítéleteit, például azt, hogy a testvért szeretni kell. Csakhogy vágyai ezzel ellentétesek: jó lenne, ha nem lenne kistestvér, ha felé fordulna több figyelem, nem kellene a szülőkön osztozni, és rettegni a szeretet elvesztésétől. Emiatt a vágy kerülőutakra kényszerül. Sok gyerek játékában, meséiben (ezeket a felnőttek gyakran tévesen hazudozásnak tartják), álmaiban vagy rajzaiban jeleníti meg vágyait, ezzel oldva azt a kínos feszültséget, amit a két ellentétes érzés kelt benne: például hogy a testvért szeretni kell ugyanakkor legszívesebben szabadulna tőle.
Az Ön kislánya nagyon jó megoldást talált a bajra. Több legyet üt egy csapásra. A dinókkal kijátssza magából a feszültséget, egyben el is távolítja magát a problémától (hiszen nem ő van jelen, hanem a dinók), és hab a tortán megszerzi az áhított figyelmet édesanyjától, aki senki mással nem dinózik, csak és kizárólag vele. Tehát szinte birtokolja édesanyját, kizárva ezzel mindenki más zavaró tényezőt (testvért, apát).
A fönti idézőjel nem véletlen. Ez a folyamat ugyanis nem tudatos, a gyerek nem szándékosan keresi a megoldásokat, nem fogalmazza meg problémáit, nincs is tudatában, hogy ő féltékeny. Ezért nem is érdemes arról faggatni, mi nyomhatja a szívét, hiszen maga sem tudja. A faggatózás helyett jó ötlet úgy alakítani Dinó-binó és Dibri-bidri kalandjait, hogy legyenek benne olyan mesés fordulatok, amikor Dibri-bidri csoda ügyes, okos és szép, és még a testvére is felnéz rá, nem beszélve a szüleiről. És hogy Önnek ne kelljen éjjel-nappal Dinó-binónak lenni, biztosítson más utakat is a vágyak számára: egyelőre az esti mesélés, később a rajzolás, festés és a kortársakkal való játék segít a feszültségek oldásában.
Természetesen roppant fárasztó lehet Dinó-binóként élni. Az ember néha egy vagyont adna azért, hogy legalább öt percig elmélyülhessen a saját gondolataiban. Ne legyen lelkifurdalása, ha képtelen egész nap a kislány rendelkezésére állni. Próbáljon meg segítséget szerezni, és időnként elszabadulni ebből a hármas kötöttségből: vagy egyedül, vagy csak az egyik, vagy csak a másik gyerekkel. Senki nem követeli, hogy testét, lelkét, szellemét teljesen föláldozza a gyereknevelés oltárán.
Üdvözlettel: Sződy Judit
Könyvajánló: Ranschburg Jenő: Szülők lettünk
A szimbólikus játékokról és a testvér kérdésről is olvashatunk a tanár úr könyvében.
