AFRIKAI NAPLÓ 6 – NYARALÁS A NYARALÁSBAN

Kendra ovijában eljött a „téli”-szünet. Szerencsére a férjem is megengedhetett magának két hét szabit, így utazgattunk kicsit családilag. Először egy hetet sátoroztunk a Kruger Parkban. Szerencsénk volt, pont egy másik kisgyerekes család mellett vertünk tanyát, így a szafarik után esténként lehetett nagyokat játszani, és legalább nem volt olyan egyértelmű, hogy kinek a gyerekei csapják a legnagyobb zajt.
A parkon belül tizenkét nagyobb elkerített kemping van, este kapuzárásra oda kell érnie mindenkinek – az éjszaka az állatoké. A sátrakon és lakókocsikon kívül vannak kerek bungalow-k és luxus-házak is, étterem, kisbolt, benzinkút. Sötétedés után mindenhol lobognak a tüzek – a grillezés itt szinte alapkövetelmény. És milyen finom! Mi is sütöttünk strucc-burgert és impala virslit, a csemeték is örömmel falták.
Éjszakánként hallgattuk az oroszlánokat és hiénákat – na és a párom horkolását. Váltakozó szerencsével tudták egymást túlharsogni. Hajnalban aztán kel az egész tábor, mindenki igyekszik kapunyitásra (5:30) elkészülni és irány a park! Nekünk ez azért nem mindig sikerült, volt, hogy csak 9-re tudtuk összekapni magunkat, de sebaj, így is láttunk eleget.

Zsiráfot, zebrát, vizilovat, krokodilt, antilopféléket mindenki lát, az elefánt is viszonylag gyakori jelenség. A cél többnyire a “big five”, a “nagy öt” összegyűjtése: elefánt, orrszarvú, bivaly, oroszlán, leopárd. A macskafélék különösen keresettek. Nekünk most sikerült! Láttunk oroszlánt, nem is egyet. Egy hímet amint épp egy levadászott zebrát őrzött, majd egy egész csapat lányt, lustiztak a homokban. A csúcs azonban a leopárd volt: hosszasan sétálgatott tőlünk úgy 8-10 méterre! Itt már végre Patrik is közölte, hogy „miaúú”! Azt hiszem a zsiráf a kedvence, valahányszor felbukkant egy, ő azonnal kijelentette, hogy ”csüccs-csussz”, azaz ő most ráül és csúszdázik egyet rajta. A gyerekek egyértelműen élvezték a szafarizást, nagyokat huhogtak-sikkantgattak, ha egy pávián túl közel jött vagy ránktrombitált egy zaklatottabb elefánt, és a mi idegeinket is csak mérsékelten gyötörték agyon a hátsó ülésen zajló folyamatos rajcsúrral. Megyünk még!
A következő héten a Pretoria melletti hegyekben, egy gyerekprogramban és játszóterekben bővelkedő, fűtött medencés nyaralóhelyen voltunk – itt sem unatkoztunk. Fura is volt visszajönni Giyaniba! Viszont úgy tűnik, hiányoztunk az itteni gyerekseregnek: már másnap megszállták az aprócska homokozónkat. Ez amúgy is rendszeres jelenség: Kendráék délutáni alvása alatt gyűlik a csapat, alig várják, hogy végre felébredjenek a csemeték – ha nagyon nem megy, hát rásegítenek egy-egy hangosabb sikollyal. Ettől persze én is sikítani tudnék…
Bár az utazgatásnak most egy időre vége, az egész-éves nyaralás-érzésünket



tovább erősíti, hogy mindig van valami új, amire rácsodálkozhatunk. Csak a minap vettük észre, hogy itt kézzel festik az országúton a sáv-elválasztó vonalakat! Két tégla közé kifeszítenek egy madzagot, ez kijelöli az egyenest, és szépen lehajolva vastag ecsettel festegetnek. Este szerintem daruval kell a derekukat kiegyenesíteni…
A szünet után az ovi újrakezdés jól sikerült, már az első nap alig lehetett hazahozni a leányzót – azt hiszem szerelmes! Hazafelé jövet rendszeresen mozgó szénaboglyákkal találkozunk: a falvakban mostanában jött el a fűgyűjtés időszaka, s az asszonyok ölszámra vágják-kötözik, a fejükre tornyozva cipelik a hosszú, erős szárú füvet. Viszik haza a férfiaknak háztető-gyártás céljára.



Mintegy ezer “fejnyi” fűből lesz egy tető, és kétévente cserélni kell. Nagy munka! De legalább most a hűvösebb idő miatt biztonságosan lehet a bozótban aratgatni, a kígyók hűtötten alszanak.
A szalmatetős kerek házakat ki is csinosítják, mégpedig tehéntrágyával. A híg trágyát szétmázolják, mindenféle mintákat rajzolnak bele, majd hagyják a napon megszáradni – szagtalan, kemény felület az eredmény. A tehetősebbek színesre is festik. Egy-egy háztartás két-három ilyen kunyhóból áll, egy konyha, egy hálószoba, esetleg egy gyerekszoba. Az egész komplexumot alacsony kerítés veszi körül. Az egyik helyiségből a másikba csak a “kerten” át lehet menni – itt mindenki mindent lát, hall, magánélet nincsen. Arról nem is beszélve, hogy sokszor nyolc-tíz felnőtt és gyerek lakik egy ekkorka helyen. Hát nem bánom, hogy mi azért ennél sokkal jobban el vagyunk kényeztetve, még vendégszobánk is van (benne egy szem magányos ágykerettel), s így ha nem is otthoni szinten, de azért teljesen élhetően élünk. Lassan az apróságokba is beletanulok: végre tudom, hol lehet petrezselymet, foghagymát kapni. Alakul ez!