Sokat kapok a gyerekeimtõl

Csanád (10), Csongor (4), Tekla (8), Csenge (6) és Rita ölében Kende (2)

Mielőtt apa lettem, már akkor a gyerekek körül forgott az életem. Az egyetemen gyermekgyógyászatból kellett utoljára szakvizsgázni, és ekkor választottam ezt a pályát. Elhatározásomhoz hozzájárult az is, hogy szülővárosomban, Miskolcon jó hírű gyermek-egészségügyi központ működött. Itt dolgoztam tíz évig. A csecsemőkor már akkor különösen foglalkoztatott. Az egyik főorvosnő lánya Svédországban szült. Tőle tudtam meg, hogy mennyire másképp is lehet bánni az újszülöttekkel, mint ahogy mi tettük. Mesélt a svéd bababarát kórházakról és arról, hogyan támogatják az igény szerinti szoptatást, és – ami a legfontosabb – ott nem teáztatják a kicsiket, nem kapnak semmit az anyatejen kívül . Másfél évtizede ez forradalmi gondolat volt nálunk. Elhatároztam, hogy ha valaha lehetőségem lesz rá, biztosan így fogom alakítani a rám bízott csecsemők első heteit.

Csanád bizonyít
Külön lökést adott, hogy a feleségem, Rita – védőnőtanulóként – hallott a La Leche Ligáról, ami orvosi körökben szinte teljesen ismeretlen volt. Utánajártam az ajánlásaiknak, elolvastam, amit lehetett, és rájöttem: hiba, hogy nem bízunk sokkal jobban a babában és az anyában, hiszen ösztönösen megtalálhatnák a megfelelő gyakorlatot például a szoptatás gyakoriságát illetően. Az is világossá vált számomra, hogy nem jól kezeljük a súlygyarapodás kérdését. Ebben már orvosként is biztos voltam, de elsőszülött fiam, Csanád végképp megerősített benne. Nagyon nehezen indult el a súlya fölfelé, de szemmel láthatóan elégedett volt. Ha hamarabb születik, és sem az anyukája, sem én nem olvasunk külföldi szakirodalmat, biztos tápszeren nőtt volna fel.
Amikor 1992-ben az ózdi kórház gyerekosztályának vezetője lettem, az újszülöttellátás is az én hatáskörömbe került. Akkor még nem lehettek együtt a babák és a mamák, de mindent megtettünk a kizárólagos szoptatás érdekében. A nővérek a nap huszonnégy órájában igény szerint, egyenként hordták ki a babákat édesanyjukhoz. Eltűntek a cumisüvegek, a tea, a tápszer. Ez nagy lépés volt, hiszen előtte a babák közel fele kapott tápszert az anyatej mellett. Ma már gördülékenyen megy minden. Nyolc éve a babák együtt lehetnek édesanyjukkal éjjel-nappal.
Ahogy sorra születtek a gyerekeim, egyre többet tanultam Ritától és a kicsiktől. Ezt mind átadhatom a kórházunkban megforduló kismamáknak és mindenkinek, aki segítségért fordul hozzánk. Természetesen közvetlen környezetünket is „megfertőzzük”. Eddig kétszer költözködtünk, minket is meglepett, hogy az élet ismétli önmagát: mindkét alkalommal pici, egy-két hónapos baba lakott a szomszédunkban, és már fel volt írva neki a tápszer. Végül megfogadták tanácsainkat, és mindkét szomszéd baba kétéves kora után választotta el magát.

Kétévenként új baba
1995-től 2003-ig minden páratlan évben született egy kisbabánk. Csanád és Tekla születése nagyon megható volt, aztán „belejöttem”, és főleg az izgalom maradt: egészségesek-e. Az első babánál komolyan aggódtam, hogy valóban tudja-e majd szoptatni Rita. Akkoriban, nagyon szigorú voltam a kórházban szoptatás ügyben. Ha egy anyának problémája volt, a munkatársaimban kerestem a hibát. Ellendukkereket éreztem a hátam mögött, ezt érezhette a feleségem is, mert csak rengeteg fejéssel tudta biztosítani a megfelelő tejmennyiséget. Sokszor arra ébredtem éjjel, hogy nyikorog a mellszívó. A többieknél már könnyebben ment minden. Bizonyára maradandó nyomot hagy bennük, és mintát ad nekik, ahogy édesanyjuk gondoskodott róluk és a kisebb tesókról csecsemőkorukban. Mindegyikük másfél éves korig szopott, azután átadták a helyüket a mama méhében fejlődő kicsinek. A szoptatás emléke is elkíséri őket, remélem, továbbadják az unokáknak.
A kórházból ugyan belátok a kertünkbe, a gyerekeim pedig itthon érzik magukat az osztályomon, mégis érzem, hogy sokkal többet kellene együtt lenni velük. Mivel sokszor ügyelek, havonta nyolc, kilenc alkalommal nem alszom otthon, ilyenkor nagyon hiányoznak. Amikor két napig nem látom őket, meglepődve tapasztalom, hogy mennyit fejlődnek, ez főleg akkor izgalmas, amikor járni kezd, vagy éppen a szavakkal ismerkedik a legkisebb. Ha hosszabb ideig nem látnak, valósággal lerohannak. Amikor együtt vagyunk, nagyon aktív életet élünk. Az udvaron kutya, macska, kertünk végében pedig mangalicakonda turkál, és juhok legelnek. Együtt gondozzuk őket, nem félünk a kosztól és a baciktól. Így lesz erős a szervezetük. Ez a betegségmegelőzés, gyerekgyógyász módra.