nlc.hu
Baba
Tinilányt szeret a Király L. Norbi

Tinilányt szeret a Király L. Norbi

Király L. Norbi óvta Nikit a nyilvánosságtól, de miután a Bors leleplezte őket, már nem tagadja: úgy érzi, megtalálta élete szerelmét.

Tinilányt szeret az X-Faktor tehetségeAugusztus elején még arról szóltak a hírek, hogy Király L. Norbert szakított kedvesével, Rékával. Akkor a rekedtes előadó azt mondta: nem tudta összeegyeztetni karrierjét a magánéletével, ez vezetett a szakításhoz. Azóta azonban úgy tűnik, változott a helyzet. A Bors fotósa ugyanis csütörtök délelőtt arra lett figyelmes, hogy Király L. Norbi egy ismeretlen lánnyal kéz a kézben üldögélt egy Liszt Ferenc téri kávézó teraszán. A titokzatos hölgy Norbi új, tizenkilenc éves párja, és másfél hónapja tart a kapcsolatuk.

„Augusztus közepe óta szeretjük egymást Nikivel. Egy közös ismerős mutatott be minket egymásnak. Először csak dumáltunk, még telefonszámot sem cseréltünk. Aztán újra találkoztunk ugyanott, megint beszélgettünk egy kicsit, és akkor már komolyabbra fordult a dolog. Vele úgy érzem, a sok meló mellett társra találtam. Egyszer van az ember életében olyan, hogy azt mondja: megtalálta a társát. Számomra Niki az, ő az én nagy Ő-m” – mesélte a Borsnak a kaposvári sztár, akinek új kedvese egy benzinkútnál dolgozik.

„Ő csak nevet a nyomulós rajongókon, mert tudja, hogy csak az övé vagyok. A volt barátnőmre is csak az első pár hétben volt féltékeny, akkor attól tartott, hogy visszamegyek hozzá, de már bízik bennem, erős a szerelmünk” – gondolkodott el az énekes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top