Baba

Belehalt a szülésbe az otthon szülésért kampányoló nő

Egy kismama szívrohamot kapott otthon szülés közben, és mire a kórházba értek vele, már nem tudták megmenteni az életét.
Caroline Lovell
Caroline Lovell
Fotó: dailymail.co.uk

A 36 éves, ausztrál Caroline Lovell hirtelen szívrohamot kapott, amikor otthonában világra hozta második kislányát. A szülésnél egy szülésznő is segédkezett, és amikor észrevette, hogy baj van, azonnal hívta a mentőket, de mire a kismamát a melbourne-i kórházba szállították, olyan súlyos állapotba került, hogy másnap meg is halt.

Az otthon szülés mellett az interneten is nyíltan kampányoló asszony 2009-ben arra próbálta meg felhívni a figyelmet, hogy életek kerülnek veszélybe, ha nem támogatják megfelelően az otthon szüléseket: „Le vagyok sújtva, hogy az otthon szülés nem lesz többé szabad választásuk az alacsony egészségügyi kockázattal szülő anyáknak. Otthon szülő anyaként nem lesz más választásom, mint segítség nélkül szülni, mert én ragaszkodom ahhoz, hogy az otthonomban hozzam világra a gyerekeimet.

A fiatal nő tragédiája új vitákat szít. Egy, az anyákat támogató, brit szakmai szervezet elnöke, Lawrence Beech szerint az ausztrál kismamáéhoz hasonló esemény nagyon ritka, és nem kellene, hogy elriassza az anyákat az otthon szüléstől. „Kutatások egyértelműen bizonyították, hogy az otthon szülés az Egyesült Királyságban semmivel sem veszélyesebb, mint a kórházi” – tette hozzá a szakember.

Ahogyan itthon is sokan hangsúlyozzák: nem feltétlenül a helyszín a lényeges, hanem a biztonságos körülmények. Az pedig személyes mérlegelés kérdése, kinek mi a fontosabb, hogy ez a bizonyos biztonság legyen maximális, vagy az élmény mind a mama, mind a baba számára. A fő, hogy valós döntéshelyzetünk lehessen. Ám míg a brit nők számára az állam biztosítja a profi szülésznő segítségét otthoni szülés esetén is, Ausztráliában az anyáknak kell saját költségükön megoldani a problémát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése