nlc.hu
Baba
Magához tért a kómában szülő anyuka

Magához tért a kómában szülő anyuka

Amikor a fiatal anya magához tért, nem értette, hogy miért gratulálnak neki a nővérek.
Az első találkozás

Az első találkozás

Kép: The Sun 

A 23 éves Emma Mynors terhességének 29. hetében tüdőgyulladást, majd szélütést kapott, amelynek következtében kómába esett. Két héttel később a még mindig eszméletlen Emmánál megindult a szülés. A kismama csodával határos módon természetes úton hozta világra egészséges kislányát, Amyt.

Amikor újabb két hét múltán a fiatal nő magához tért, a nővérek egymás után gratuláltak neki, Emma azonban nem értette, miről beszélnek, mivel arra sem emlékezett, hogy egyáltalán várandós volt. „Tudtam, hogy van egy férjem és egy fiam, de arra, hogy újból teherbe estem, nem emlékeztem – nyilatkozta utóbb egy brit lapnak. – Fotókat mutogattak nekem, és azt hajtogatták, hogy a baba az enyém, de én azt mondtam, hogy tévednek, nekem nincs lányom.”

A nővérek ekkor részletesen beszámoltak Emmának mindarról, ami kórházba szállítása óta történt, majd néhány nappal később, amikor már elég erős volt hozzá, életében először végre találkozhatott is kislányával. „Először olyan volt, mintha valaki máshoz tartozna. Nagyjából két hónapba telt, mire igazán elhittem, hogy az enyém” – idézte fel a nő.

„Csodálatos tudni, hogy Amy hogyan jött világra. Bár nem voltam magamnál, a testem tudta, hogy mit kell tennie. Persze jó lenne emlékezni a szülésre, de a lényeg, hogy mindketten élünk és egészségesek vagyunk.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top