Baba

Hol vegyek ruhát a duci gyerekemnek?

Több, mint 90 centis derékbőség 8 évesen - bizony egyre több a kövér gyerek. Egy brit áruház már XXXL-es gyerekruhákat is árul. Akkor ez így rendben van?

„Egyetlen vigaszom, hogy az esze együtt gyarapszik a súlyával!” – írja az egyik elkeseredett anyuka a Nők Lapja Café fórumán a nyolc éves duci kisfiáról. Az, hogy egyre több az elhízott gyerek, tény. Nem érdemes szépíteni: minden negyedik lány és minden ötödik fiú túlsúlyos vagy elhízott a hét évesek között egy tavalyi vizsgálat szerint.  Jelenleg az Európai Unióban több mint tizenkétmillió elhízott vagy túlsúlyos gyermek van, évente 400 ezerrel nő a túlsúlyos és 85 ezerrel a kövér gyermekek száma. Ami valljuk be, elég rémisztően hangzik. Nagy üzlet van a túlsúlyos gyerekekben az amerikai Forbes magazin szerint, hiszen egyre többen vannak, és nyilvánvaló, hogy ruhára van szükségük.

Hol vegyek ruhát a duci gyerekemnek?

Idétlen

„A nagyfiam 8 éves, 45 kiló. Félévente járunk orvoshoz, de ha belegebedek sem tudom lefogyasztani, ezt örökölte. Ruhát abszolút nem kapok rá, mert ha még van is nagyobb méret, az sem megy rá a hasára. Nadrágot varratni kell neki, pulóverek azért vannak, de nagyon idétlen, amikor a pulcsi válla az ő könyökénél van, az ujja kilométerekkel hosszabb” – panaszkodik egy másik anyuka  a fórumunkon, ahol  még szabás-varrási tanácsokat is adnak egymásnak a duci gyerekek szülői.

Segítség?

Vajon mekkora segítség  a brit szülőknek, hogy az egyik legnagyobb áruházlánc úgynevezett plus size vagyis XXL-es és XXXL-es méretű ruhákat árul három éves kortól egészen 16 éves korig, és persze nem ők az egyetlenek. Most akkor az a jó, hogy a nagyon kövér gyerekek szülei is tudnak venni a csemetéiknek megfelelő méretet vagy büntessék őket még azzal is, hogy nincs a méretükben semmi, hátha attól majd észbe kapnak? „Egyszerűen a kereslethez igazítottuk a kínálatot” – magyarázza a brit áruházlánc szóvivője, miért árulnak hatalmas gyerekruhákat. 

Kerekgyerek

Hol vegyek ruhát a duci gyerekemnek?

 „Sok anyuka panaszkodott, hogy egyszerűen nem kap ruhát a gyerekének” – hasonlóan indokolja  Mórucz Szilvia, miért kezdett négy évvel ezelőtt duci gyerekeknek ruhát varrni. „Volt olyan 10 éves kisfiú, akinek én varrtam az első farmernadrágját, mert addig nem tudott venni az anyukája a méretében” – teszi hozzá Szilvia, akinek a budapesti szabóságába sokszor vidékről küldenek méretet, ő pedig aztán próba nélkül postán küldi a duci kisfiúnak vagy a kislánynak az elkészült darabot. „Tényleg nehéz dolguk van a szülőknek, és sokszor szégyellik és kudarc, hogy a gyerekük elhízott, és nem tudnak neki nadrágot, szoknyát vásárolni.” Szilvia azt mondja, volt olyan kislány, akinek 8 évesen már 95 centis volt a derékbősége, a 60-65 centi helyett. „A születésnapjára varratott neki az anyukája több csinos ruhát, a kislány annyira boldog volt, azt kiabálta, hogy végre divatos ruhám van!

Próbálja a nőit!

Kíváncsiak voltunk, ha valaki nem varratni, hanem venni szeretne a duci csemetéjének ruhát itthon, hol próbálkozzon. Megkérdeztünk két népszerű, szinte minden bevásárlóközpontban megtalálható ruhaáruházat, vajon tudunk-e kifejezetten duci kislányunknak ruhát venni. Mindkét helyen nagyon udvariasak voltak, és azt javasolták az egyik üzletben, hogy próbálkozzunk az úgynevezett a felnőtt basic vagyis alap termékekkel, hátha ott találunk valami egyszerű trikót vagy pólót, ami rámegy a gyerekre.  Vagy a felnőtt nőknek való duci ruhák közül próbálkozzunk a legkisebbel, azért ezek az ötletek minket annyira nem győztek meg. A másik helyen azt mondták, ne is próbálkozzunk, mert inkább magasabb, nyúlánkabb gyerekre tudnak méretet mutatni, a duci cuccokat felejtsük el.

Nagyon vékony, nagyon duci

Kisebb gyerekruha boltoknál is próbálkoztunk, de sok helyen inkább csak átlagos gyerek méretű ruhákat tartanak. „Vagy nagyon vékony, vagy nagyon duci gyerekre keresnek nálunk pulcsikat, pólókat, nadrágokat” – ezt már Sánta Andrásné Katalin, a Kuckó gyerekruha bolt tulajdonosa mondta a Nők Lapja Café kérdésére. Ők használt ruhákkal foglalkoznak, sokan beadják a gyerek kinőtt ruháját, valaki más pedig megveszi. „Persze ez nem jelenti azt, hogy mindig mindenkire van méretünk, de mivel ugye ide beadják a ruhákat a szülők, nagyon sokféle méret van, nem csak az átlag.” Amin viszont nagyon ledöbbentünk, hogy Katalin szerint már nemcsak az általános iskolások elhízottak, hanem a sokkal kisebbek is, akár az 1-2 évesek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top