Baba

Nem fogad dadát babája mellé a hercegi pár

Katalin hercegné és Vilmos herceg maguk akarják gondozni születendő gyermeküket.
Szakítanak a hagyománnyal
Szakítanak a hagyománnyal

Vilmos hercegtől, különösképpen pedig Katalin hercegnétől már megszokhattuk, hogy bátran szakít a királyi család régimódi szokásaival, gyermekük születése után pedig egy újabb hagyományt törnek majd meg: úgy döntöttek, hogy nem fogadnak teljes munkaidős dadát a baba mellé.

A hercegi pár maga akarja gondozni a gyermeket, és úgy tervezik, hogy kizárólag akkor bízzák majd dadára, ha épp egyikük sem ér rá, mert például hivatalos programon kell részt venniük.

Katalin állítólag kimondottan szeret főzni és a házimunkát sem veti meg, de az egyetemen, illetve a katonaságnál Vilmos is hozzászokott ahhoz, hogy ellássa magát, így vélhetőleg a kisbaba körüli teendők sem jelentenek majd nehézséget a számukra. Ráadásul Katalin szülei is bármikor szívesen segítenek lányuknak és vejüknek az unoka gondozásában.

Azt, hogy a királynő mit szól a hercegi pár döntéséhez, egyelőre nem közölték.

 

ADVENT A NŐK LAPJA CAFÉN!

Hangolódj rá a karácsonyra a Nők Lapja Café adventi különszámával! Tesztekkel, receptekkel, programajánlatokkal és ajándéktippekkel várunk. És persze minden napra jut valami meglepetés is!

Nem fogad dadát babája mellé a hercegi pár

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top