„Bűzrúd; emlékszem, így hívta apu a cigit, amikor gyerekek voltunk, merthogy anyu dohányzott – meséli Eszter, aki mára maga is kétgyermekes anyuka. – Az volt a családi felállás, hogy apu cigiellenes volt, anyu meg egyáltalán nem próbálta meg jó színben feltüntetni a dohányzást, végül az öcsém és én abszolút antidohányosok lettünk. Az is igaz, hogy anyu imázsának ez annyira azért nem tett jót, de ő ezt bevállalta. Csak a konyhaablakban vagy az udvaron cigizhetett, amikor velünk terhes volt, akkor pedig egyáltalán nem gyújtott rá. Később azt mondta, apu nem szólt bele, nem erőltette a leszokást, néha ugyan cikizte, vagy mondogatta, hogy minek az, de annál tovább nem ment.”
Azért a rossz szokás öröklése érdekesen alakult tovább a családban: Eszter édesanyja, Marika később elvált, majd újra férjhez ment. Második férje szintén dohányos, a közös gyerek, Ági már passzív dohányosként nőtt fel, kamaszkora óta pedig aktívan is füstölög. „A lányom 15 éves lehetett, amikor elkezdett dohányozni – meséli Marika. – Mi elleneztük, így titokban a nagyanyjánál gyújtott rá, akivel egy udvarban éltünk. Amikor rajtakaptuk, próbáltuk meggyőzni, hogy legalább a mi hibánkból tanuljon, nem is adtunk rá pénzt, de anyósom és apósom sosem tudott nemet mondani neki, így aztán megoldotta. Az is előfordult, hogy itthonról csent egy-egy szálat. A középiskolás osztálytársakkal egymásnak adták a cigit, így amikor sorra került, kénytelen volt arra költeni az uzsonnapénzt” – mondta az asszony, aki elismeri: férjével nagyban tehetnek erről.
Persze vannak, akik teljesen füstmentesen nevelkednek, aztán mégis rászoknak. „Tízéves voltam, amikor a néhány évvel idősebb unokanővéremmel cigiztem először, de csak azért, hogy megtudjam annak a fiúnak a nevét, aki szerelmes belém – meséli Orsi. – Benyálaztuk a cigi végét, szívtuk, a megbarnult nikotinpöttyökből pedig betűket olvastunk ki. Muszáj volt elsőre elszívnunk négy cigit, én ugyanis nagyon vártam, hogy megjelenjen a Z betű: akkor Zoli volt az aktuális jelölt. Aztán 16 éves voltam, amikor a barátnőimmel, már a diszkóban, bulikban rendszeresen cigiztünk. Három barátnőm is akkoriban kezdett füstölni, mi négyen nagyon menőnek éreztük magunkat, szünetekben kiszöktünk a nagyobb fiúk közé is – emlékszik vissza a harmincnyolc éves, vezető beosztású nő, akiben nagyot csalódtak a szülei, amikor egyszer véletlenül rajtakapták. – Szegény anyámék a mai napig nem értik, miért lettem dohányos, ők mindig is ellenezték, utálják a cigit.”
És arra is van példa, hogy annak ellenére szokik rá valaki, hogy kifejezetten zavarja a füst, csakhogy nem tud tenni ellene. „Tizenöt évesen próbáltam ki először a cigit a suliban, akkor szoktam rá, amikor össze voltam zárva a dohányos iskolatársakkal – mesélte a Nők Lapja Cafénak Berci, a harminchét éves, egygyermekes apuka. – Központifűtés-szerelőnek tanultam, és egy konténerben öltöztünk, ahol rajtam kívül mindenki, vagyis tizenkét gyerek cigizett. Ott gyújtottam rá először. Attól kezdve bulikon cigiztem. Apám erős dohányos volt mindig, és a lakásban is füstölt, ami mindig is zavart. Én zárt helyiségben sehol nem gyújtok rá, legfeljebb akkor, ha körülöttem mindenki szívja, például a kártyaasztalnál” – mondja a férfi, aki társasági dohányosnak tartja magát, vannak hétköznapok, amikor rá sem gyújt.
„Merjen nemet mondani a többieknek”
„Valóban a legkülönfélébb verziók léteznek arra, hogyan, vagy kinek a hatására szoknak rá emberek a dohányzásra – mondja dr. Battonyai Tünde pszichiáter, életvezetési tanácsadó. – A szülői minta nagyon erős ugyan, de nem határozza meg egyértelműen a gyerek későbbi döntését a dohányzással kapcsolatban. Egy kamasz számára pedig a korosztályos hatások a legfontosabbak, amelyek bizonyos ideig felül is írják a szülői normákat. Az biztos, hogy sokkal nagyobb eséllyel válik nikotinfüggővé az, aki tiniként szokik rá a dohányzásra, mint azok, akik később” – magyarázza a szakember, aki szerint szülőként türelemmel tehetünk a legtöbbet azért, hogy lázadó kamaszunkat jó útra tereljük.
„A tiltással nem jutunk előre, csak azt érjük el, hogy a gyerekünk titokban fog rágyújtani, és mindent megtesz azért, hogy ne jöjjünk rá. Nagyon fontos azonban, hogy minden információval ellássuk, felvilágosítsuk a gyereket a dohányzás káros következményeiről, még akkor is, ha úgy érezzük, egyáltalán nem érdekli a dolog – tanácsolja a pszichiáter, aki elmondja, hogy sokan ott hibáznak, hogy nem hagyják kibontakozni otthon a kicsiket, pedig már egészen kis kortól hagyni kellene, hogy a gyerek a szülővel szemben is képviselni tudja magát. – Ha a csemete elég erős önbizalommal rendelkezik, képes felvállalni önmagát, akkor kamaszként nem esik majd nehezére az sem, hogy ki merjen lógni a többiek közül, akik esetleg rá akarják venni, hogy gyújtson rá.”
„Senkit nem lehet leszoktatni”
Mária azok közé tartozik, akik a dohányos párjuk miatt nem tudnak nemet mondani a cigire. „Sosem voltam igazi dohányos, úgy öt éve szívok el rendszeresen néhány cigit esténként a párommal – vallja be az egygyermekes anyuka. – Az élettársam már régóta dohányzik, a szülei is nagy dohányosok, ők azok, akiknél még a tusolóban is van hamutartó. Ő nem is akar leszokni, bár én néha pedzegetem a dolgot, meg hogy miatta bagózom én is, de ő egyelőre ragaszkodik hozzá, pedig még asztmás is. Az orvosok is hiába ijesztgetik, a stresszre meg arra a kis kikapcsolódásra hivatkozik, amit a cigi jelent neki. És végül is nekem is jólesik egy-egy szál, bár napközben eszembe sem jut, hogy rágyújtsak” – mondja az anyuka.
Támogatni lehet a társunkat a leszokásban, és az általában nagyon sokat is jelent, de csak akkor, ha ő már meghozta a döntést. „Nem szoktatunk le senkit semmiről, és pont – erősíti meg a pszichiáter. – Minden ember szuverén joga, ha úgy dönt, hogy dohányzik, és az is, ha nem. Általában a nők azok, akik át akarják nevelni a párjukat, pedig senkitől nem várhatjuk el, hogy miattunk változzon vagy szokjon le bármiről, különösen akkor, ha a szokásával együtt ismertük és szerettük meg – teszi hozzá a szakember, aki szerint az a legjobb, ha együtt jut döntésre a dohányos házaspár. – Mint minden olyan tevékenység, amely kitartást és akaraterőt igényel, a dohányzásról való leszokás is úgy a legsikeresebb, ha közösen csináljuk.”
