nlc.hu
Baba
7 órát veszítettek a gyerekek

7 órát veszítettek a gyerekek

Rossz időben a legtöbb mai gyerek egyáltalán nem hajlandó kidugni az orrát a négy fal közül.

A mai gyerekek nagyjából fele annyi időt töltenek a szabadban, mint az ő korukban a szüleik generációja. Ahelyett, hogy kinn lennének a levegőn, számítógépeznek, tévét néznek vagy leckét írnak – állítja egy frissen megjelent tanulmány.

Míg a hetvenes–nyolcvanas évek gyermekei egy hétköznapi napon átlagosan két órát, hétvégente pedig kilenc órát töltöttek a szabadban – függetlenül az időjárástól –, addig a mai gyerekek hétköznap egy, hétvégén pedig kevesebb, mint öt órát játszanak kint.

Fele annyit vannak a szabadban a gyerekek, mint egykor a szüleik

A felmérésben megkérdezett felnőttek 54 százaléka érzi úgy, hogy a gyereke nincs eleget a levegőn. 43 százalékuk főleg a tévénézést, míg 42 százalék a számítógépes játékokat okolja emiatt. A válaszadók harmada elmondta azt is: a gyerekei csak jó időben hajlandók kimenni a szabadba, ha hűvösebb van vagy esik, inkább a négy fal között maradnak.

A szülők 43 százaléka bevallotta, hogy elsősorban az iskolára bízza, hogy biztosítson kinti elfoglaltságon, játéklehetőségeket, ő maga viszont meglehetősen kevés időt tölt a szabadban a gyerekkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top