Az az időszak, amelyet mi sikító-bömbölő káosznak élünk meg, amely során minden résztvevő számára óráknak tűnnek a percek is, a „hisztikor” kétségtelenül nagyon idegtépő tud lenni. Ahelyett azonban, hogy katasztrófaként élnénk meg (vagy túl?) a helyzetet, érdemes kicsit más szemszögből nézni, és a magunk és gyermekünk javára fordítani a dolgok menetét.
Miért hisztiznek a gyerekek?
A hiszti skálája a szakirodalom szerint is eléggé széles, a nyűglődéstől eljuthat a bömbölő, csapkodós, rugdosós, földön fetrengős, akár lélegzet-visszatartós végkifejletig is. Mivel a gyerekek temperamentuma jelentősen eltérő, vannak olyanok, akiknél a hiszti gyakrabban fordul elő, míg másoknál csak ritkán történik ilyesmi. A hiszti része a gyermekek érzelmi fejlődésének, és bár kétségkívül erőt próbáló, mindannyian jobban járunk vele, ha nem csak negatívan tekintünk a jelenségre.
A hiszti felnőtt verziója
A gyerekeknek – a felnőttekkel ellentétben – még nincs meg az a képességük, hogy az esetek legnagyobb részében kontroll alatt tudják tartani az érzelmeiket. Csak a szemléltetés kedvéért nézzünk egy példát.
Gondoljunk bele, hogyan érezzük magunkat, amikor hosszú tervezés után végre sikerül egy külföldön élő barátnőnkkel egyeztetni egy olyan időpontot, amikor mindketten ráérünk, a gyerekek már alszanak, és végre online tudunk beszélgetni. Amikor lelkesen bejelentkeznénk, a rendszer nem válaszol, hosszú percekig bámuljuk a kis karikát, ami csak reményt ad, de a következő lépést nem hajlandó megtenni. Teljesen mindegy, hányszor és mennyire elszántan próbálkozunk, a tervezett beszélgetés elmarad. Meglehetősen bosszantó helyzet – elmondhatjuk mindennek a szolgáltatót, dühönghetünk, vagy levezethetjük a haragunkat, csalódottságunkat úgy is, ha kinyitjuk a hűtőt… Ez lehet a hiszti „felnőtt verziója”. Gyerekeink is megpróbálják birtokba venni a világot, valamilyen szinten irányítást akarván nyerni felette, és amikor ez valamilyen okból nem sikerül nekik, előveszik a néha leginkább kézenfekvő lehetőségüket a helyzet adta frusztrációjuk levezetésére, kinyilvánítására: a hisztit.
Kikerülhetetlen?
Gyakorló szülőként jó néhány okát ismerhetjük a hiszti kitörésének: figyelemfelkeltés, fáradtság, az adott helyzetben érzett kényelmetlenség… A hiszti gyakran a gyerek – külső vagy belső okból származó – nyugtalanságának eredménye, amikor nem kapja meg a világtól azt, amire vágyik, legyen az egy tárgy vagy a szülei figyelme, de előfordulhat az is, hogy valamilyen tevékenységében gátolva érzi magát. A negatív érzések megélése – amelyek néha a hiszti okozói is – kikerülhetetlen részét jelentik a gyermekek érzelmi fejlődésének, miközben megtapasztalják, hogyan működnek a tárgyak, emberek, vagy éppenséggel saját testük.
| Hasonló cikkeink |
Terrible two – az önállóság iránti vágy
A hiszti előfordulását gyakran a második életév környékéhez kötik, amikor a gyermek beszélni tanul – bár előtte is épp elég lehetőség adja magát, hogy akaratpróbát tartson. Ebben a szakaszban már sokkal többet értenek a gyerekek, mint amit képesek kifejezni. Képzeljük el, milyen érzés, ha nem tudjuk megértetni a külvilággal a szükségleteinket vagy kívánságainkat – épp eléggé bosszantó a helyzet, hogy hisztiként törhessen a felszínre. Ahogy a gyermek kommunikációs képessége fejlődik, általában a hiszti gyakorisága is csökken.
Egy másik fontos fejlődési tényező, amellyel a gyerekek ebben a korban szembenéznek, az önállóság utáni növekvő vágy. Érezni szeretnék a függetlenséget és azt, hogy képesek a környezetük vagy akár csak saját kis testük irányítására. Előfordul, hogy nagyobb mértékben szeretnék ezt megvalósítani, mint amire ebben a korban fizikailag képesek. Íme, már adott is a tökéletes helyzet a hatalmi harcok számára, amikor a gyermek úgy gondolja, hogy „meg tudom csinálni egyedül” vagy „én akarom azt, add ide nekem”. Amikor a gyermekünk azzal szembesül, hogy nem lehet bármi az övé, amit akar, vagy nem csinálhat mindent önállóan, amit nagyon szeretne, egyszerűen ki kell adnia magából valamilyen formában a felgyülemlett negatív érzéseket. Ezt mi hisztiként éljük meg.
