A gyermekek élete, hasonlóan a mienkhez, az elmúlt időszakban felgyorsult, és túlságosan stresszessé vált.
A XXI. századi életünk velejárója, hogy a legtöbb figyelemhiánnyal vagy hiperaktivitással küszködő gyermeknél valójában nem funkcionális, hanem strukturális problémákkal kell a szülőknek szembenézni.
Ahogy Pál Feri Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét idézte, sok szempontból a gyermekek a túlzások korában élnek:
Túl sok játékuk van (egy amerikai felmérés szerint átlag 150 db).
Túl nagy a választási lehetőségük.
Túl sok információval rendelkeznek.
Túl nagy sebességgel élnek.
A legnagyobb gond az, hogy a felgyorsult élet következtében a gyerekeknek nincs idejük gyereknek lenni. Ezért a legtöbb, amit tehetünk értük, az, ha kicsit egyszerűsítjük az életüket. Hogy ameddig csak lehet, tudjanak gyerekek maradni. Az igazán minőségi idő aranyat ér.
Talán több szülőnek kellene úgy gondolkoznia, mint annak a családfőnek, akit Pál Feri is említett nekünk: a hatgyermekes családban a gyerekek alig várják, hogy elkezdjen esni az eső, mert ekkor kezdődik kedvenc időtöltésük. Édesapjukkal felkerekednek, és csak szaladnak, szaladnak, szaladnak sokáig. Majd amikor megkapják rá az engedélyt, boldogan, gyermeki örömmel toccsannak nagyokat a hatalmas pocsolyákban. Habár csurom vizesen érnek haza, otthon édesanyjuk és a forró fürdő várja őket, majd a nap végén fáradtan fekszenek be ágyukba. Ilyen egy örömteli, felszabadult és boldog játék a családjukban.
Az igazság az, hogy az ilyen játékok hiányoznak leginkább a gyermekek életéből. Vissza kellene térni azokhoz az időkhöz, amikor a játék szóról nem egy tárgy, hanem maga a játszás jutott eszünkbe.
