Baba

Segítség! Elutasít az unokám!

Milyen feszültségek lehetnek a háttérben, amikor a kicsik elutasítják a nagyszülőket? – Dr. Vekerdy Tamás válaszol.

“Két tüneményes unokánk van, két kisfiú. A nagyobbik hét-, a kicsi hároméves. Ritkán látjuk őket, sajnos. Múlt vasárnap szorongató élményem volt. A fiaméknál voltunk nagyobb családi összejövetelen, és délután mi, a két nagymama a gyerekekkel játszottunk a szobájukban. Egy idő után a menyem is bejött, és leült közénk. Egy-két perc múlva a kisebbik fiú, Ákos megszólalt:
– Te menj ki! – és rám mutatott.
– De Ákos! – mondta a másik nagymama –, ő is a nagymamád!
– Nekem elég egy nagymama! – mondta Ákos, és hátat fordított nekem.
Lacika, a nagyobbik fiú, aki mindig hihetetlenül udvarias és kedves velem, odajött hozzám, és megsimogatott. A menyem is megszólalt:
– Sok gyerek örülne, hogy két nagymamája van!
Szóval mindenki megvédett. Nekem mégis összefacsarodott a szívem, és nem is értettem, hogy mi történt. Itt persze most el kell mondanom, anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, hogy a fiam és felesége, valamint miközöttünk (én és a férjem) nincs a legjobb viszony. Ez még az udvarlás idejére megy vissza, és a házasság idején egyre tovább hűlt ez a kapcsolat. Persze kulturáltan intézzük. Mennyire tulajdonítsak ennek a mondatnak jelentőséget? Keressem-e magamban is az okokat? A következő találkozásnál hozzam-e szóba Ákossal ezt a dolgot, és ha igen, hogyan? Mit kellene nekünk tennünk, vagy kell-e egyáltalán azonkívül, amit megteszünk? Mi három gyereket neveltünk fel, de ilyen problémáink a nagyszülőkkel nem voltak. (A másik két fiam még kisebb, nekik még nincs családjuk.) Nem szeretnék semmit sem elrontani, hiszen ez, az unokáimhoz fűződő kapcsolat, úgy érzem, életem egyik legfontosabb kapcsolata.”

Unokák

Az én tapasztalataim szerint a helyes magatartás ilyenkor a nagyszülő részéről a kedves nyugalom, a tűrés, sajnos. Idővel javulhat a helyzet. Különösen, ha nem teszünk erőfeszítéseket ez irányban a gyerekre irányuló tisztázó beszélgetésekkel, vagy más módon, és nem teszünk szemrehányást – természetesen – a szülőknek. Viszont annak lenne értelme, hogy a fiáékkal kapcsolatos feszültségeiket feloldják, esetleg szakértő mediátor közreműködésével. Azt is el tudom képzelni, hogy először csak maguk ketten, a férjével keresnek fel egy szakembert, segítségét kérve. Ha a szülőkkel szembeni feszültség magukban oldódna, és netalán a szülőkben élő feszültség oldódásához is vezetne, akkor biztos, hogy az unokák habitusa is változna; a nagyobbik fiú már meg tudja oldani kulturált – netalán kicsit túlzott? – udvariassággal és kedvességgel a maga feszültségének levezetését, míg a dackorszakban élő kisebbik az anya megjelenésére spontánul úgy reagál, hogy elutasítja magát, talán vele azonosulva. Nem hiszem, hogy Ákos azért ilyen, mert szülei erre rábeszélik (vagy túl sok ilyesmit hall, bár ez nem kizárható), elég az, hogy szüleivel és anyjával egy érzelmi közegben él, mozog, és spontánul kinyilvánítja a bennük élő feszültséget, netán elutasítást. A dackorszakban a gyerekeknek egyszerűen jólesik nemet mondani, valakit vagy valamit elutasítani, ez az én és az önálló akarat erősödésének természetes velejárója, hiszen mint C. G. Jung mondja, “az én első szava a nem”. Természetesen ilyenkor mindig felmerül a kérdés, mitől romlott meg a kapcsolat, mit utasítottak el esetleg maguk ebben a kapcsolatban vagy ennek a kapcsolatnak a legelején. Persze az is lehet, hogy semmi ilyen mozzanat nem volt, lehet, hogy a menyük úgy érkezett a maga családi viszonyaiból, hogy leküzdhetetlen igénye volt arra, hogy a fiukat teljesen magának sajátítsa ki, mert csak ez adott neki biztonságérzetet. Ahogyan az sem zárható ki, hogy a fiuknak volt igénye egy ilyenfajta drasztikus leválásra. Ezek a kérdések mind ott lapulhatnak egy ilyen unokai megjegyzés hátterében. De ahogy a nagy Bálint Mihály – aki oly sok elüldözött magyarhoz hasonlóan külföldön, Londonban lett világhírű – mondja: “a gyerek neurózisa mindig a család tünete”, úgy azt is mondhatjuk, hogy az unoka elutasító “szemtelensége” csak egyszerű kimondása a családban egyelőre felderítetlen okból lappangó feszültségnek. A felnőttek között tehát érdemes a tisztázást megkísérelni – de én azt mondanám: szakember “felhasználásával” –, viszont a gyerekeket, az unokákat illetően a továbblépés, az azonnali – és mindig újragyakorolt – kedvesen “közömbös” megbocsátás a helyes álláspont. Mérei Ferenc mondta gyakran: “A pszichológusnak nincs önérzete – és ne is legyen!” Ez a helyzet a nagyszülővel (és tegyük hozzá: a pedagógussal) is! Az ő érzelmi állapotukat a gyereket illetően a szó legnemesebb értelmében vett “szolgálat” atmoszférája kellene, hogy meghatározza.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése