Márpedig van úgy, hogy a gyerek ordít
Nem új dolog ez, csak a helyszín változott. 100 éve mákteát kaptak a kicsik, miközben a nők kapálni és aratni mentek. A gyárban dolgozó nők pedig alkoholos laudánumot adtak a kicsiknek, mert ha sírtak, mindenki rossz anyának tartotta őket. És a módszer a mai napig él, csak most a repülőn nyugtatják le a gyerekeket. Mert bizony a magasban a gyerek gyakran sír, nyugtalan. Főleg, ha azt szokta meg, hogy sétálgatnak vele, amikor nem tud aludni, amikor fáj valamije, vagy unatkozik. De a repülőn nincs séta. Ott ülni kell, aztán egy idő után jön gyakran az ordítás, a székrugdalás és társai. Anyuka pedig általában izzad, remeg a keze, és érzi, hogy mindenki gyűlöli a gépen, mert ő az oka annak, hogy senki nem tud pihenni, és a sírás csak nem hagy alább.
Máktea persze már nincs, de gyógyszerek lehetnek. Hiszen vannak olyan lázcsillapító kúpok, allergia elleni kanalas orvosságok melyeknek az a mellékhatása, hogy a gyerek könnyebben elpilled, elalszik… Indirekt nyugtatók adott estben. A probléma az, hogy a gyerek nem beteg, csak nyűgös, nem viseli jól a repülőutat, de ez még nem lehet ok arra, hogy bár nem kimondva, csak amúgy hátulról, ez a kicsi nem számít alapon, de begyógyszerezzük. Nem beszélve arról, hogy ezeknek a gyógyszereknek komoly mellékhatásaik is lehetnek hosszú távon, az orvosok is komoly mérlegelés után rendelik el őket.
Ne szépítsük: aki gyógyszert ad a gyerekének, elsősorban a többi utas kényelmét nézi. Az ő rosszalló tekintetük miatt terjedt el ez a szokás, amiről egyre több fórumon beszélnek az anyukák. Az utasok pedig a saját frusztrációjukat vetítik az anyukára. Elvárják, hogy oldja meg a helyzetet, de azonnal. Képtelen kérés ez, mégis kollektív megvetés a része annak, aki ezt nem tudja megcsinálni.
Tolerancia, emberek!
El kellene inkább fogadni, hogy van, amit nem lehet könnyen megváltoztatni: a gyerekek bizony néha sírnak, ha nem az történik, amit ők szeretnének, vagy ismeretlen helyzetbe kerülnek. Elvárjuk, hogy alkalmazkodjanak a repülőgépen a szabályokhoz, de el kellene fogadnunk azt is, hogy ők meg tiltakoznak. Kicsik még, és kész. Nem értik a helyzetet, nem tudják, mikor lesz vége, és miért nem úgy van minden, mint eddig. Nem őket kellene leszedálni, hanem azoknak a felnőtteknek kellene nyugodtan és elfogadóbban viselkedniük, akik körülveszik őket.
Megoldás lehetne, ha minden repülőgép fedélzetén lehetnek kapni füldugót. Bár a közvéleményt megosztja, de ha valakit ez ennyire zavar, vannak már olyan járatok is, amelyekre csak gyerek nélkül lehet felszállni, ez is egy megoldás. De az sem lenne rossz, ha egy kicsivel több tolerancia lenne az emberekben a gyerekek, a családok iránt. Néha már az is segít, ha egy mosollyal jelezzük annak a kínlódó anyukának, hogy nincs baj, hiszen mind voltunk kisbabák, és mind sírtunk. A repülőútnak pedig úgyis mindjárt vége.
