Baba

Szent Imre ügy: egyenes kérdések az osztályvezetőnek

A héten teljesen ellentétes információk keringtek a sajtóban a Szent Imre Kórház szülészetével kapcsolatban. Szerettük volna megtudni, hogy akkor most támogatja a vezetés a háborítatlan szülést, vagy nem? Az osztályvezető főorvossal beszélgettünk.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk: júliustól nem hosszabbították meg egy szülésznő szerződését a Szent Imre Kórházban. Sokak szerint azért, mert a háborítatlan szülés híve. Tüntetés, aláírásgyűjtés, médiafigyelem, Vass Gabriella esete a héten mindenhol beszédtéma volt. Leáldozott volna a kórházban az alternatív szülések korszakának, amiről pedig a Szent Imre olyan sokáig híres volt? Egy mozgalom tagjai azt állítják, igen, petíciót is indítottak a szülésznő maradásáért. A kórház vezetése csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, a szűk létszám miatt kötetlen beszélgetés lett belőle. A rendelkezésünkre álló információk alapján konkrét, egyenes kérdésekkel készültünk, ezeket egytől egyig fel is tettük az osztályvezető főorvosnak.

– Információink szerint idén a közel 1300 szülésből mindössze 70 zajlott le háborítatlanul. Hogy lehet ez a szám ilyen alacsony egy magát anya- és bababarátnak hirdető kórházban?
Dr. Sziller István osztályvezető főorvos: Ha valóban ilyen alacsony ez a szám, az azért lehet, mert ekkora az igény rá a nők között. Mi nem vagyunk az alternatív szülés ellen. Dolgozik nálunk most is egy csapat, melynek tagjai ebben a szemléletben vezetik le a szüléseket, és mi maximálisan tiszteletben tartjuk ezt.

– Úgy tudom, egy alternatív szemléletű orvos magától felmondott, egy hasonlóan gondolkodó bábát az osztály vezetése tanácsolt el, egy szintén természetes szülést támogató doktornőt pedig nem vettek vissza a gyesről. Közben a dolgozók szerint az osztályon szakemberhiány van. Számomra ennek egyértelmű az üzenete: a vezetés ismét az orvosközpontú szemléletet pártolja.
– Kikre gondol konkrétan?

– Szerintem nem a nevek az érdekesek.
– Én nem emlékszem egy kollégára sem, aki azért ment volna el, mert ne érezte volna itt jól magát. És nincs szakemberhiány az osztályon. Az említett szülész-nőgyógyász kolléga, akit nem vettünk vissza, évekig nem dolgozott (mert gyesen volt – a szerző), nem ismerem a munkáját. Azért nem alkalmazom újra, mert van itt egy csapat, akikkel jól tudok együttműködni. 

(A kórház szülészetének honlapján két szülész-nőgyógyászi állást is hirdetnek – a szerző.)

dr. Sziller István, osztályvezető főorvos és dr. Csonka Anita neonatológus
Dr. Sziller István osztályvezető főorvos és dr. Urbán Márta

– Miért kellett Vass Gabriellát elbocsátani? Én úgy tudom, hogy azok, akik vele dolgoztak vagy szültek, nagyra tartották a tudását, hozzáállását.
– Szakmai elégedetlenség miatt.

– Mondana konkrétumokat?
– Gabinak mondtam.

– Nekem azt ő mondta, hogy nem ismeri az okokat.
– A szülések észlelésével kapcsolatban voltam vele elégedetlen. Többször előfordult, hogy nem ellenőrizte megbízhatóan a magzatok állapotát.

– Az osztályon aláírásgyűjtést indítottak azért, hogy maradjon. Húszan írták alá, a petíciót pedig, amit a tüntetők adtak át hétfőn, közel hétszázan. Veszélyeztette a magzatokat a hanyag munkája?
– Igen.

– A kórház szülészete anya- és bababarátnak vallja magát. Ennek tudtommal szigorú nemzetközi feltételrendszere van. Hivatalosan a Szent Imre se nem anya-, se nem bababarát. De maradjunk annál, hogy önök annak tartják magukat. Az egyik legfontosabb kritérium, hogy a szülő nők eldönthetik, hogy kik vegyék őket körül a vajúdás és szülés alatt. Az osztály dolgozói szerint ehhez képest a dúlák jelenléte itt régóta nem engedélyezett. Nincs itt ellentmondás?
– Én nem értek egyet a dúlák jelenlétével, de ettől még bárki szülhet az ő segítségükkel. Tőlünk eddig még egy dúlát sem távolítottak el, nyugodtan élhet ezzel a lehetőséggel bárki.

– Állítólag egy anyabarát kórházban kerülni kell a fájdalommal járó, felesleges vizsgálatokat. Az egyik ilyen a magzatvíz tisztaságának ellenőrzése (amnioszkópia), mely igen kellemetlen a nőknek, ugyanakkor mindössze 50 %-os hatékonyságú. Szakemberek azt állítják, hogy ezzel az erővel nyugodtan megtippelhetnék, mi lesz az eredmény, pontosan ugyanolyan valószínűséggel találnák el, mint a vizsgálattal. Mi indokolja mégis ennek a rendszeres, napi szintű alkalmazását?
– Ez egy nagyon bonyolult, összetett szakmai kérdés. A kollégák tévesen látják. Egyik vizsgálat sem 100 %-os eredményességű. Az amnioszkópia egy vizsgálat a sok közül, több apró részből rakjuk össze a képet, és így igenis hasznos lehet. 

– Térjünk át a bababarát jelzőre. Hogy állnak a rutinszerű tápszeradással?
– A tápszeradás sem automatikus nálunk, de hadd válaszoljon erre a neonatológus kolléganőm, dr. Csonka Anita.

Dr. Csonka Anita: Törekszünk a tápszermentességre. Az első huszonnégy órában egyáltalán nem javasoljuk, a következő napon is csak az anyuka kérésére adunk. Ha nem kéri, utána a baba akkor kap tápszert, ha az anyukának nem indul be a tejelválasztása, vagy ha a baba állapota ezt indokolja. Cukros víz és tea is van, de ezeket sem kapja automatikusan minden újszülött. Ami pedig a tápszerreklámokat illeti, ezek jellemzően az ajándékcsomagokban találhatók, amiket nem kötelező átvenni. Mi lehetőségünk szerint próbálunk segíteni a szoptatásban, főleg azoknak az anyukáknak, akik először szülnek, de többségük 72 óra múlva hazamegy. Vagyis a védőnőknek kell átvenniük ezt a feladatot.

– Elég sok támadás érte a szülészetet mostanában, mit szól ehhez?
Dr. Sziller István osztályvezető főorvos: A szüléshez általában mindenki ért, mindenkinek van róla véleménye. Amikor például arról van szó, hogy gyorsítsunk-e egy szülést vagy sem, akkor mi egy nemzetközi ajánlás alapján döntünk. Mindez óriási felelősség is, amit a kritikusok sokszor elfelejtenek. Évente 3000 szülés történik nálunk, ez nagyon magas szám. A császármetszések aránya a 35 %-os országos átlaghoz képest itt 24 %. Szerintem ez sok mindent elárul a munkánkról.

– A császármetszések viszonylag alacsony számának nem az az oka, hogy a Szent Imrében jellemzően a nulla, vagy alacsony rizikófaktorú várandós nők szülnek?
– Nem. Azokhoz az intézményekhez képest is jónak számít ez az arány, ahol hasonló a helyzet. Hadd tegyem még ezek mellé a gátmetszés gyakoriságát, melyre tízből kilenc esetben az osztályon nem kerül sor.

– A hétfői tüntetés óta a természetes szülést pártoló mozgalom tagjai indítottak egy újabb aláírásgyűjtést. Szeretnék, ha lenne egy kórház, mely a természetes szülés referencia-központja. El tudja képzelni, hogy ez a Szent Imre legyen?
– Nem ismerem ezt a kezdeményezést, de a vita azzal kapcsolatban, hogy legyen egy ilyen központ, régóta tart. Én nem szeretnék megfelelni csak ennek vagy csak annak igénynek, de pártolom egy ilyen központ létrejöttét, számíthat majd az együttműködésemre.

A sajtótájékoztató után a főorvos felajánlotta, hogy bármikor nyugodtan megkereshetjük a kérdéseinkkel, ő a rendszeres kommunikáció híve. Jeleztük, hogy élni fogunk ezzel a lehetőséggel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top