Az unokahúgom 6 éves és tabletet kért karácsonyra – én kicsit értetlenkedtem, majd a szupertájékozott és fiatalos anyukám felvilágosított, hogy ez így normális. Amikor én 6 évesen videokazettát kértem, és nem diafilmet, a nagyszüleim ugyanúgy kiakadtak, mint most sokan a táblagépen, köztük én is, mert egy maradi hülye vagyok. Az óvodában mostanra teljesen általános téma a homokozóban, hogy kinek milyen applikációt (a kicsik egyébként iszonyú lazán csak appként emlegetik) szedtek le a szülei az otthoni okoskészülékek egyikére. Csak a tisztánlátás végett mondom, hogy a dolog mostanában ott tart, hogy nem azok a gyerekek a legnépszerűbbek a neten, akik 10 másodperc alatt hatástalanítják az érintőképernyő gyerekzárját, hanem azok, akik “nem rendeltetésszerűen” használják, pont úgy, ahogy a képen látható két kis srác. (Az már egy másik kérdés, hogy miért pont a förmedvény Pokemonok tartják őket lázban.)
A táblagépeket és okostelefonokat egyébként mindenki szidhatja bátran, attól még nem tűnnek el, sőt a lakásból is ki lehet tiltani őket, de attól még ugyanúgy találkozni fognak velük a kicsik… A kérdés csak az, hogy azzal segítünk-e nekik, ha engedjük, hogy játszanak vele így, támogatva, hogy beilleszkedjenek a digitális társadalomba, ami már az óvodában is jelen van, vagy titkoljuk el az érintőképernyő létezését, ameddig csak lehet?
