Amikor a második kislányomat vártam, eszembe sem jutott cumisüveget venni. Mivel az első szülöttemet kilenc hónapig szoptattam, fel se merült bennem, hogy szükségünk lehet majd ilyesmire. Mekkorát tévedtem! Pedig minden olyan szépen kezdődött. Másodszorra elkerült a mellgyulladás, a bimbórepedés és minden szörnyűség, ami az első kisbabámnál megkeserítette a szoptatás első heteit. Alig kéthetes volt a lányom, amikor az idillbe belecsörgetett a kórház, és közölték, hogy a kisbabámnak PKU-ja van, ami egy speciális anyagcserezavar, és emiatt csak korlátozott mértékben kaphat anyatejet. A hiányzó mennyiséget speciális tápszerrel kell ezentúl pótolnom.
Az életünk egy pillanat alatt felfordult, és elárulom, messze a legkisebb gond volt, hogy szoptató anyukából hirtelen tápszerezővé váltam. Soha nem hallottam korábban erről a betegségről, féltem, hogy valami baja lesz a gyerekemnek, sírtam, hogy miért nem ehet soha húst vagy tejet. A tápszer? Egy eszköz volt, hogy egészséges maradjon, mégse éhezzen. Áldás, a mi szempontunkból.
Mindenki jobban tudja
Nem így látta ezt azonban egy csomó más ember, aki csak felületesen ismert minket. A játszótéri anyukák, a szomszédok, a távoli ismerősök, akik csak annyit láttak, hogy szoptatás helyett cumisüveget húzok elő, és azt adom a gyerekemnek. Jöttek is a megjegyzések, a kioktatások, a tanácsok. Nem kétlem: a többséget a jóindulat vezérelte, segíteni akartak és tanácsot adni. De nem nagyon tudtam mit kezdeni velük.
A kioktatás azonban már akkor is felbosszantott. Az okoskodók, akik megpróbáltak meggyőzni, hogy az anyatej minden cseppje kincs, és micsoda ostoba némber vagyok, mert tápszerezem ezt a szegény gyereket. Én ugyan pontosan tudtam, hogy miért van szükségünk a tápszerre, és azt, hogy az a mi esetünkben nem helyettesíthető anyatejjel, így nyugodtan arrébb mentem ilyenkor. De azóta sem hagy nyugodni a gondolat, vajon miért érzi egy csomó ember feltétlenül szükségesnek, hogy elítéljen és kioktasson egy anyát csak azért, mert cumisüvegből eteti a babáját? Miért vádolják rögtön az anyát, miért gondolják azt, hogy lusta és önző, csak azért, mert nem szoptat? Összegyűjtöttem hát azt a tíz mondatot, amit olyan gyakran vágtak hozzám.
1. “Miért adsz tápszert a gyereknek, miért nem szoptatod inkább?”
Ha ezt halljuk, azonnal tudhatjuk: Intimpista megérkezett. Ez az a kérdés, amit a legtöbbször szegeztek nekem. Persze választhattam volna azt, hogy szépen elmondom az okot, de a őszintén bevallom, amikor így rám förmedt valaki (mert ez minden, csak nem kedves kezdőmondat) nem éreztem vágyat arra, hogy az illetőt beavassam a legbelsőbb magánügyembe és fájdalmamba. Azt gondolom, hogy a legtöbb anyának, aki tápszert ad, megvan a maga nagyon is jó oka erre, és ezek többsége nem feltétlenül tartozik egy vadidegenre.
Például lehet, hogy örökbe fogadták a kisbabát, vagy mellrákja van az anyukának. De előfordulhat, hogy kiskorában szexuálisan zaklatták és képtelen elviselni, ha a melléhez érnek. Az is előfordulhat, hogy anyatej van abban a cumisüvegben, amit otthon fejt le, mert nem akar nyilvánosan szoptatni. De lehet, hogy sebes a mellbimbója, vérzik és fáj. Ennyi. Szóval millió oka lehet annak, hogy valaki nem szoptat, beleértve azt is, hogy nem akar, vagy nem tud – de bármi is az ok, nem olyan, amit az ember feltétlen el akar mondani egy felületes ismeretségnél a boltban vagy az orvosi váróban. Szerintem még akkor sem illik így rákérdezni, ha barátnőd az illető. Ha ugyanis akarja, el fogja mondani. Ha nem, akkor meg nem.
2. “Minden nő tud szoptatni, csak jobban kellett volna akarnod”
Egyrészt nem minden nő tud szoptatni, másrészt nem mindegyik akar. Igen, az anyatej a legjobb, ezt senki nem vonja kétségbe. De a biokaja, a napi sport és a nyolcórás alvás is tökéletes, mégse él így mindenki. Mégse illik lerohanni az utcán minden duci nőt életmódtanácsokkal. Ugyanígy a tápszeres anyuka életébe beleszólni sem illendő. És ne mondja nekem senki, hogy ezek az emberek csak a gyerek érdekét nézik. A tápszer ugyanis nem tesz rossz anyává, és nagyon nem olyan, mintha a forró kocsiban hagynám felügyelet nélkül a gyerekét, vagy eladnám a rabszolgapiacon. Arról nem is beszélve, hogy az akarás néha nem elég. Erről nagyon sok olyan ismerősöm tudna mesélni, aki hónapokig vért izzadt a szoptatással, mielőtt feladta. Egy ilyen mondat azért komoly tőrdöfés egy ilyen anyuka szívébe.
3. “Ismerek egy jó szoptatási tanácsadót, megadjam a számát?”
Ez első pillantásra ártalmatlan és kedves mondat – de valójában amikor ezt mondja valaki, azzal azt feltételezi, hogy a másik anya nem tudja egyedül megoldani a gondját. Elárulok valamit. Manapság szinte minden kismamaújság, -könyv említi a tényt, hogy léteznek ilyen szakértők, és egy rövid google-zéssel tucatnyi telefonszámot lehet levadászni. Lehet, hogy már próbálták – lehet, hogy nem. Ez az ő döntésük. Persze, ha kérik a segítséged, az más, akkor add a telefonszámot. De ha nem, akkor okosabb, ha nem buzgólkodsz.
4. “Könnyű neked, nem kell éjszaka felkelned!”
Soha nem értettem, miért feltételezi valaki azt, hogy tápszerezni könnyű dolog. A szoptatás, az valóban egy mozdulat. Az ember ráteszi a babát a mellére, és már eszik is a gyerek. Ám a tápszer… te jó ég! Csomó cucc kell hozzá, azokat mind el kell mosni, fertőtleníteni, a tápszert frissen kell csinálni, ahhoz vizet kell forralni, majd lehűteni, ne legyen se hideg, se meleg. Amíg pedig ezt nem kapja meg, a gyerek ordít. Néha pont ugyanúgy, háromóránként, mint az anyatejesek. Merthogy a tápszeres babák sem feltétlenül alusszák át jóllakottan az éjszakát. Ám ha egy szoptatott baba felkel, akkor két másodperc alatt rákerül az anya mellére,” és már eszik. Persze aztény, hogy ezt a feladatot időnként a férj is átveheti, de ne gondolja senki, hogy sok anya tud aludni addig, míg a gyereke ordít az éhségtől.
5. “Miért nem fejsz a tápszer helyett?”
Amennyire én tudom, Magyarországon minden szülészeten van “fejőgép”, és oda is ültetik elé az anyukákat. Hogy ez jó vagy sem, az más kérdés, de hacsak ez az anyuka nem az erdőben szülte meg a gyerekét, valószínűleg hallott már erről a módszerről, és próbálta is. De a helyzet az, hogy anyatejet fejni nem könnyű dolog. Nagyon sok anyának nem sikerül mérhető mennyiséget produkálnia ezzel a módszerrel, viszont fájdalmasnak, kényelmetlennek találja. Mindenkinek joga van úgy dönteni, hogy ebből nem kér.
6. “Nem félsz, hogy elhízik a tápszertől, hogy betegesebb lesz?”
Minden anya fél attól, hogy hibát követ el. De a helyzet az, hogy nagyon sok kutatás készült a tápszer kontra anyatej ügyben, és bár senki nem vonja kétségbe, hogy az anyatej a legjobb – nem biztos, hogy annak a családnak, anyának, gyereknek is ez a legjobb megoldás. Ráadásul a kutatások sem teljesen egyértelműek. Lehet, hogy egy szoptatott gyereknek, mondjuk, kisebb esélye van a fülgyulladásra, de nem biztos, hogy jobban jár, ha cserébe van egy depressziós anyja, aki szenved a szoptatástól, esetleg az egész család szenved miatta. A tápszert gyermekek táplálására találták ki. Nem az ördög műve.
7. “Pedig akkora melleid vannak, nem hiszem, hogy ne lenne elég tejed!”
A mellméretnek semmi köze ahhoz, hogy kinek mennyi anyateje van. A mell ugyanis nem egy zacskó, amiben lötyög a tej, és a nagyba több kerül. Nem ezért duzzad meg a szülés után! Az anyatej szoptatás közben termelődik, tehát az a tény, hogy kicsi vagy nagy, teljesen mindegy. Ha ilyesmiket mondasz, egyrészt csak azt árulod el, hogy fogalmad sincsen a témáról, másrészt meg azt gondolom, hogy megjegyzéseket tenni valaki mellméretére nem éppen udvarias és kedves dolog.
8. “Kipróbáltad már a homeopátiás bogyót, a tejszaporító sütit és a tejfakasztó teát?”
A helyzet az, hogy bármilyen jó is egy termék vagy egy tanács – ha nem kérdeznek, hogy tudsz-e segíteni, akkor nincs rá szükség! Ez ugyanis bármilyen jó szándékkal adod is, mindig azt sugallja, hogy a másik fél nem nézett utána, nem próbált megoldást keresni, nem olyan tájékozott és okos, mint te. Ráadásul a helyzet az, hogy valószínűleg hallott ezekről, a többségét ki is próbálta, és nem jött be neki. Vagy úgy döntött, hogy nem akarja kipróbálni. Mindez az ő döntése. Az alapszabály itt is ugyanaz: csak akkor adj tanácsot, ha kérdeznek!
9. “Én a sajátomat 2 évig (négy évig, iskolás koráig) szoptattam, pedig koraszülött volt, és nagyon nehezen ment az elején. De nem adtam fel.”
Hát erre mit lehet felelni? Igen, te egy hős vagy, kitüntetést érdemelnél – én ellenben egy csődtömeg vagyok, aki ebben is kudarcot vallott. Ezt akarod hallani? Anya vagyok én is, a legjobbat akarom a gyerekemnek, mint minden anya. Csak hát a mi utunk más, mint a tiéd. Én tisztelem a tiédet, és csodállak, amiért ilyen ügyes voltál. De önmagában az a tény, hogy én tápszert adok a gyerekemnek, nem tesz engem se rosszabb anyává, se lustábbá, se kevésbé önfeláldozóvá.
10. “Úgy sajnálom, hogy ez történt veled.”
Igen, tudom, hogy aki ezt mondja, jót akar, és az együttérzését akarja kifejezni. De egyáltalán nem biztos, hogy a másik anyukának erre szüksége van. Az anyatej kontra tápszer kérdéskör minden anya számára nehéz döntés – ám ha egyszer már döntött valaki, szinte biztos, hogy átgondolta, megbeszélte a férjével, a családjával, és úgy látja, hogy nekik ez lesz a jó, és lehet, hogy számára felszabadító volt a tény, hogy megszabadult a szoptatástól. Persze, ha arról panaszkodik valaki, hogy milyen rossz neki, hogy tápszert kell a gyereknek adnia, és hogy ez az ő lelkének nagyon fáj, akkor rendben van, ha együtt érzel vele. De csak azért, mert cumisüveg van nála, még ne gondold automatikusan, hogy le kell sajnálnod.
