Nem szeretnék demagóg lenni, de amikor régen a szüleimmel elmentünk valahová, a saját zsákomat telepakolták játékokkal és könyvekkel, hogy az idegen környezetben is jól érezzem magam anélkül, hogy a szüleim agyára mennék. A lányunknál én is ezt a tradíciót viszem tovább, ha elmegyünk a barátainkhoz, nyaralni vagy étterembe, mindig pakolok neki egy-két kedvenc játékot, és persze egy doboznyi bulátát vagy kölesgolyót is. Persze ettől függetlenül az adott helyen lévő dolgok is izgatják a lányunk fantáziáját, de alapvetően jól elvan, szinte bárhol. A baráti társaságunkban viszont több család is a táblagépre esküszik. Kocsiban, nyaraláskor, étteremben, repülőn, bárhol. Bár nem vagyok ellensége a modern technika életkönnyítő vívmányainak, néha úgy érzem, hogy a túlságosan az élet könnyebb vége felé terelik az embert. A gyerekek imádnak tévézni. Pircsi alig volt pár hónapos, amikor azon kaptam magam, hogy néhány percre a tévére tapad a tekintete. Nem akarom tiltani a tévét, de az ő korában még annyi minden van, ami annál sokkal izgalmasabb, így aztán, ha azt veszem észre, hogy odaül és nézi, egyszerűen elkapcsolom vagy kikapcsolom. Nem, nem vagyok hajlandó kidobni a tévét, szeretünk tévézni és ennyi, de hiszek abban, hogy a gyerekek figyelmét el lehet és el is kell terelni.
Meg abban is hiszek, hogy a tablettel és az okostelefonokkal ugyanez a helyzet, fogdossák meg, játszanak vele egy kicsit, de ne cseréljék le a játékot egy maroknyi technikára. Az pedig már a mi felelősségünk, hogy elindítjuk-e a Jégvarázst a tableten, csak azért, hogy legyen 60 percnyi nyugalmunk. Persze néha beindítja az ember, miért ne tenné. De túlzásnak érzem, hogy közös játékot, főzést, rajzolást, gyurmázást teljesen kiiktassuk, és leültessük a kicsit a tablet elé, ami manapság sok családban pont úgy üzemel, mint egy elektronikus bébiszitter. Persze néha jól jön egy szusszanásnyi szünet, de az, hogy a gyerekünket megtanítjuk-e játszani, vagy egyszerűen beültetjük őket a tablet elé, már a szülővé válás nagyon fontos része.
