Baba

Ikreknek adott életet a méh nélkül született nő

Valódi orvosi csoda.

Hayley Haynes 19 éves volt, amikor megtudta, hogy nincsenek reproduktív szervei. “Amikor megmondták, hogy nincs méhem, annyira összezavarodtam, hogy rosszul lettem. A legnagyobb félelmem az volt, hogy sosem szülhetek gyermeket. Az életem egy jelentős része azonnal hiányozni kezdett. Csak félig éreztem magam nőnek” – idézte fel a nő.

Későbbi férjét, Samet még 16 éves korában ismerte meg. Ő volt az, aki barátként mellette állt élete legnehezebb időszakában, később pedig egymásba szerettek, és összeházasodtak.

2007-ben aztán felcsillant az első reménysugár, hogy Hayley egy nap mégis anya lehet. Egy orvos ugyanis felfedezte, hogy mégiscsak van egy néhány milliméteres méhkezdeménye, amit a korábbi vizsgálatokon nem vettek észre.

Ikreknek adott életet a méh nélkül született nő

A fiatal nő hormonkezelést kapott, amivel sikerült megnöveszteni a méhét. 2011-ben már készen állt a mesterséges megtermékenyítésre, ám a biztosító nem volt hajlandó finanszírozni. A házaspár nem adta fel. Tavaly a megtakarításaik több mint felét, 10 500 angol fontot, vagyis mintegy 4,3 millió forintot fizettek ki egy ciprusi klinikának, ahol elvégezték a mesterséges megtermékenyítést. Hayley-nek 60 százalék esélye volt arra, hogy teherbe essen, és sikerült. 2014 karácsony estéjén egészséges kislány ikerpárnak adott életet.

“Anyává válni a legcsodálatosabb momentum volt az életemben. Elsöprő érzés. Kilenc évet töltöttem azzal, hogy megpróbáltam elfogadnia  tényt, hogy ez talán sosem történik meg, de abban a pillanatban minden fájdalmam elillant” – mesélte a boldog édesanya a Telegraph riportjában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top