nlc.hu
Baba
Gyűlöletcunami zúdult egy bemondónőre a terhessége miatt

Gyűlöletcunami zúdult egy bemondónőre a terhessége miatt

Egy kanadai meteorológussal esett meg az az eset a Global BC csatornánál, hogy gyűlölködő levelek sokaságát kapta csak és csupán azért, mert terhesen is feszülős ruhákat viselt.

Kristi Gordon nem volt meglepve, amikor a nézők az undorodásukat fejezték ki a terhességével kapcsolatban. Már a második gyermekét várja, 6 hónapos terhes, és három éve, az első terhességénél is ugyanezt a reakciót kapta a nézőktől. Legfőképp azt nehezményezték már akkor is, hogy testhez simuló ruhákkal domborítja ki a hasát ahelyett, hogy leplekbe bújva rejtegetné terhességét a tévében.

Az egész egy levéllel kezdődött, amiben egy néző kifejtette, mennyire zavarják Kristi feszülős kismamaruhái:

“Semelyik észak-amerikai tévécsatornánál nem láttam még ilyen gusztustalan meteorológust, mint maga. Elöl úgy néz ki, mint egy léghajó, a feneke pedig mint egy nagy tégla. Inkább kikapcsoljuk a Globalt.”

A következő “kedves” üzenet pedig ez volt: “Vásárolj pár tisztességes ruhát, és legyen benned egy kis tisztelet a születendő gyermeked iránt. Nem te vagy az első terhes nő a világon. OMG.”

Egy másik kicsit finomabban fogalmaz, de a lényeg ugyanaz: “Lazább felsőkben sokkal profibbnak néznél ki.”

Gyűlöletcunami zúdult egy bemondónőre a terhessége miatt

Kristi úgy reagált a támadásokra, hogy ő már várta ezeket a reakciókat: “Ahogy egyre nagyobb lett a hasam, úgy kaptam egyre több utálkozó e-mailt és levelet az emberektől. Amúgy meg ez a pocak nem az, amit túlságosan el lehetne rejteni.”

De miért is kellene rejtegetni?

Mi az, ami ennyire zavarja az embereket abban, ha egy várandós anyuka a tévében kidomborítja a pocakját? Mitől lett ez gusztustalan? Szerintem pont hogy büszkének kell rá lenni, és az örömünket megosztani a fél világgal. Kristi is így gondolta, és azt hitte, hogy a rosszindulatú, utálkozó megjegyzések nincsenek rá igazán hatással, vállat tud vonni miattuk, ám az egyik este azt vette észre magán, hogy a tükörképét nézve azt kutatja,

tényleg túl nagyra nőtt volna a hasa, tényleg eldeformálódott a teste, tényleg visszataszítóan néz ki terhesen?

Aztán rájött, hogy igaz az, hogy a szavaknak nagy hatalmuk van, akarva-akaratlanul is hatással voltak rá a gonosz megjegyzések, és elbizonytalanodott saját magában.

Kristi története engem megérintett, egyrészt azért, mert szerintem minden várandós nő szép, annál az egyszerű oknál fogva, hogy babát vár. Ha bárki azt gondolja, hogy ez egy takargatni és szégyellni való dolog, akkor nem tudom, milyen világban él, de az nem közös világ velem. Másrészt pedig azért ütött szíven, mert olyan könnyen dobálunk egymásra szavakat, ítéleteket, és bele sem gondolunk, hogy mennyire rombolóak lehetnek ezek a másik számára. Elgondolkodtató és elszomorító, hogy ma itt tartunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top