Baba

Négy hónap után kapták vissza a kórházban elcserélt gyermeküket

Ha a szülők nem kezdenek gyanakodni, egy idegen pár gyermekét nevelték volna fel, és talán soha többé nem találkoztak volna a vér szerinti fiukkal.

Egy férjével Dallasban élő salvadori kismama, Mercedes idén májusban szülőhazájában hozta világra kisfiát. Miután férjével, Richarddal és a kisbabával visszatértek amerikai otthonukba, egyre erősödött bennük a gyanú, hogy a kórházban nem a saját gyermeküket adták ki nekik, mivel a baba nem hasonlított rájuk. Azt feltételezték, hogy az orvos a gyermeküket világosabb bőrszíne miatt ellopta, és emberkereskedőknek adta el, míg nekik egy idegen kisbabát adott oda.

Három hónap után kapták vissza a kórházban elcserélt kisbabájukat

A házaspár DNS-tesztet csináltatott, mely igazolta a feltételezésüket: a náluk lévő kisfiú nem az ő gyermekük. Ezt követően visszautaztak El Salvadorba és visszakövetelték a gyermeküket. A vizsgálat során az összes babán DNS-tesztet végeztek, aki a házaspár kisfiával egy napon született a kórházban. Végül megtalálták Mercedes és Richard vér szerinti gyermekét és visszaadták őt a szülőknek, míg a kisbaba, akivel elcserélték, szintén visszakerült a biológiai szüleihez.

A babát világra segítő orvost letartóztatták.

Forrás: Fox 5 NY

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top