Baba

Így szültem Hollandiában

Nem féltem a szüléstől. Egyáltalán. Volt egy sziklaszilárd elképzelésem arról, hogy nekem könnyű, bonyodalmaktól mentes szülésem lesz, ami után Pasi úgy tekint majd rám, mint valami háborús hősre, valakire, aki megcsinálta a lehetetlent.

Úgy képzeltem, teljesen természetesen fogok szülni, bármilyen mesterségesség alkalmazása nélkül: nálam ne repesszenek burkot, nekem nem kell oxitocin, se epidurális érzéstelenítés, nem kell majd semmilyen segédeszköz a gyerek világra segítéséhez és nem kell gátat metszeni sem. Mert gondoskodtam arról, hogy ne kelljen.

Egészséges, fitt, erős nő vagyok, aki bírja a gyűrődést, ezt is bírni fogom. Mert felkészültem testileg-lelkileg egyaránt: jógára jártam, hypnobirthinget olvastam, gyakoroltam relaxációs, meditációs, vizualizációs és légzési technikákat. Megnéztem egy csomó filmet olyan szülésekről, amilyet én magamnak képzeltem el, ezeket vizualizáltam. És tudtam, biztosan éreztem, hogy én úgy is fogok szülni.

Valami végig azt súgta nekem, hogy július 29-én fog megszületni Ziggy (mint, ahogy azt is tudtam, hogy fiút várok). Csak azt nem tudtam, milyen lesz az, amikor helyzet van. Minden gyanús érzésre felkaptam a fejem, és minden ilyen után azt mondtam Pasinak, lehet, hogy szülünk. Aztán persze nem szültünk. Nem tudtam, milyen az igazi fájások. Minden anya azt mondta, ha tényleg elkezdődött, azt azonnal tudni fogom. Csak én tudtam olyan nehezen elképzelni, hogy honnan.

A folytatásért kattints a Fapiac caéblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top