Ismerem a helyzetet, benne vagyok pár éve. Vagyis pontosan hét éve, amióta visszamentem dolgozni két gyerek mellett. Előtte az állandó elúszás maximum a háztartással volt az egy pici, egy kicsi felállás miatt, de ami utána jött, munka mellett, az lett igazán az időzsonglőrködés netovábbja. Mostanra ez kibővült a 9 hónapos legkisebb családtaggal, és mindehhez még egyedülálló anya is vagyok, úgyhogy nem kell sok fantázia hozzá, hogy mindenki jól lássa: egyszerre kell nyolcvan dolgot csinálnom, ami esetemben annak a kárára megy, hogy saját magamra és a gondolataimra szinte egy percem sem marad.
Úgy kezdődik egy nap, hogy a legkisebb hajnali ötkor felébred, éhen akar halni, megetetem, majd ébresztem a nagyokat, mert iskolába kell menni, készülni kell. Akinek gyereke van, tudja, hogy ez azt jelenti, hogy mire kirimánkodom őket az ágyból, már szinte el is vagyunk késve, és akkor még “Én két pohár kakaót kérek, anya”, “Még egy lekváros zsemlét csinálsz nekem?”, “Ugye ma nem párizsis zsemlét kapok tízóraira? – De”. Mert közben azért össze kell dobni a tízórait, lehetőleg fél kézzel, mert a másikban azt a 9 hónapos fokhagymafeneket kell ringatni, aki így reggel 7 óra felé már elfáradt, és menne vissza aludni. De nem teheti, mert indulni kell, hordozóban, rajtam aludhat, míg két iskolába, kétfelé ellavírozom a nagy lányokat. Reggel 9-re érünk haza a kicsivel, amikor számomra tulajdonképpen véget is érhetne a nap, annyi mindent csináltam, de persze nem, hiszen kezdődik a munka-babázás-rohanás.
Őrület, és még rendszer sincs az egészben.
Felesleges is folytatnom a napom leírását, szerintem kisakkozható, hogy mi vár rám napközben és este. Túlélek és versenyt futok az idővel, teendőkkel. Éjjel aztán, amikor lenne időm arra, hogy mondjuk naplót írjak, horgoljak, beüljek egy kád vízbe relaxálni, vagy csak visszahívjam végre a barátnőmet, aki két napja próbál velem kapcsolatot teremteni, egy gyors zuhany után csak kidőlök, mint egy erősen elhasznált homokzsák.
Tudom, hogy nemcsak az én életem ilyen, hanem a legtöbben így vagyunk ezzel: rohanunk és próbálunk egyensúlyozni munka-magánélet-gyerekek-párkapcsolat között, de valahogy nem megy úgy, ahogy szeretnénk. Mindent elfelejtünk, elmegyünk bevásárolni, és nem jut eszünkbe, hogy csak egy kiló kenyér kellene, helyette hazaállítunk egy vödör csokis paránnyal. Annyira meg akarjuk szervezni a napunkat, hogy végül a legfontosabb dolgokat kihagyjuk belőle, elaprózódunk a teendők tengerében. Pedig csak jó időgazdálkodás kérdése lenne, hogy nyugodtabban éljük a mindennapokat.
Nyomás alatt nincs egyensúly
Azt a nyomást, amit a tarkónkban érzünk, amikor azon igyekszünk, hogy mindent megcsináljunk, mindent teljesítsünk a munkahelyen, minden tökéletes legyen, pinterestes sütiket süssünk és mélyeket beszélgessünk a gyerekeinkkel és életünk párjával, ezt hívják multitaskingnak, és épp ez az, ami nem vezet semmi jóra. Csupán szorongáshoz, idegeskedéshez és ahhoz visz el minket, hogy folyton elégedetlenek leszünk magunkkal. A kulcs az időgazdálkodásban és a minimalizmusban van, még ha első pillantásra nem is tűnik úgy, hogy a kettőnek köze lenne egymáshoz. Az egyensúly a jelenben levésben rejtőzik, lássuk, hogyan tudjuk ezt elérni pár egyszerű praktikával.
1. Tedd félre a kütyüket
Csak semmi telefon, laptop, tablet, ha hazaértél. Bármi is az, aminek képernyője van, kapcsold ki, és ne bámuld szüntelenül. Nézd inkább a melletted lévő embert, az eget, vagy magadat a tükörben. Kapcsolj ki, hogy kapcsolódj ki. Ez saját magam számára az egyik legnehezebben kivitelezhető tanács.
2. Vizsgáld meg, mire megy el az időd
Vannak kötelezettségeink, mint munka, főzés, takarítás, csekkek befizetése, és vannak olyan dolgaink, amiket szeretünk csinálni, mint a családunkkal lenni, kézműveskedni, borozni a barátainkkal. Van, amit muszáj megtennünk, de van, amit nem biztos, hogy meg kell tennünk, lehet, hogy delegálhatjuk is a feladatot. Ha bármi beleesik azokba a kategóriákba, amiket hívjunk “nem akarom megtenni” és “nem kell megtenni – legalábbis más is megcsinálhatja”, máris húzd ki a tennivalóid listájáról, és űzd ki az életedből. Az idő túl értékes számodra, ne pazarold feleslegesen.
3. Kösd helyekhez az idődet
Értem ezalatt azt, hogy a munka maradjon a munkahelyen, ha otthon vagy, legyél otthon. Nem lehet persze mindig ilyen tisztán elkülöníteni a kettőt, főleg úgy, ha otthonról dolgozol, de ilyenkor is határozz meg magadnak egy munkaidőt, amit a családoddal is tudatsz, hogy ilyenkor hagyjanak békén. Viszont azon kívül legyél velük teljesen. Ha dolgozol, akkor pedig ott legyél agyilag jelen teljesen, olyankor nincs helye a gyerekeken való aggódásnak vagy barátnőkkel csevegésnek. Gyakorold, hogy mindig ott legyél, ahol vagy.
4. Tedd a szokásost különlegessé
Azokat a kis holt időket, amikor mondjuk a gyerekeket viszed az iskolába, bevásárolsz, főzöl, mosogatsz, szóval mindazt, amit unalmasnak titulálsz, használd ki. Legyenek ezek unalom helyett tele izgalmas beszélgetésekkel, közös játékkal. Vagy ha az önmagadra fordított idő hiányzik, akkor ilyenkor engedd meg magadnak, hogy álmodozz, tervezgess, célokat tűzz ki magad elé. A monoton, rutin munkafolyamatok alkalmasak arra, hogy szinte meditatív állapotba kerülj tőlük, csak kicsit befelé kell figyelned ahelyett, hogy bosszankodnál azon, hogy pazarlod az idődet.
A multitasking nem valamiféle erény vagy teljesítmény, amiért díj járna. Csak arra jó, hogy idő előtt kikészülj tőle, és egy aranyhal memóriájával feledkezz el mindenről, ami tényleg fontos teendőd lenne. Szelektálj a feladatok között, delegáld, amit csak lehet, és adj magadnak időkereteket. Tervezz tudatosan és tartsd kordában az idődet. Mert ez az egyik legértékesebb kincsed.
