Amikor kislány voltam, anyukám sokat mondta nekem, hogy milyen szép vagyok. Nem is tudom, már hány éves lehettem, amikor ráébredtem, hogy azt, amit anyám szépnek látott rajtam, nem biztos, hogy mások is szépnek látják. Aztán általános iskola ötödikben mondta először az osztályfőnököm, hogy több önbizalmam kéne legyen, tehetséges vagyok, és jobban kellene hinnem magamban. Az önbizalom nagy dolognak tűnt akkor, amit a korombeli lányok nem tudom, hogyan értek el. Mint valami elérhetetlen, örök cél lebegett a szemem előtt, amiről fogalmam sem volt, hogyan szerezhetném meg. Akiknek volt önbizalmuk, vajon hogy csinálták? Nekem úgy tűnt, hogy ez olyan valami, amit örökké keresgélni fogok. Jess Weiner TED videójában épp ezt hívja “önbizalom mítosznak”.
Az önbizalom nem olyan, mint valami leeresztett biciklikerék
Jess Weiner önbizalom- és önbecsülés-szakértő, tanfolyamokat tart kifejezetten nőknek. Akik részt vettek már valamelyik workshopján, úgy érezték magukat, mint akik rögtön képesek megmászni a legmagasabb hegyet is, tériszonnyal együtt. Ahogy néztem a videóját, úgy éreztem, hogy a gyermeki énem hevesen bólogat egyes mondatainál – majdnem mindegyiknél. Amikor Weiner 12 éves volt, egyenlőségjelet tett a szépség és a népszerűség, az önbizalom közé, akárcsak én.
De tulajdonképpen mi az az önbizalom? Amikor azt mondjuk a kicsi lányainknak, hogy legyen önbizalmuk, mit mondunk nekik? Pontosítanunk kell Weiner szerint az önbizalom fogalmát, mert ahogy tapasztalta, az emberek többségének a fejében olyan képzettársítások vannak ezzel kapcsolatban, amiktől csak még kevesebb önbizalmuk lesz.
“Amikor önbizalomról beszélünk, gyakran úgy gondolunk rá, mint valami nagy dologra, amit meg kell szereznünk, növelni kell vagy felturbózni, mintha egy leeresztett biciklikerék lenne, amit fel kell pumpálni. Pedig az önbizalom nem olyan, amit meg tudnánk tartani, érinteni, vásárolni vagy birtokolni lehetne. Nem egy elérendő életcél, hanem az utazás módja. Ami igazán fontos, ahhoz, hogy önbizalommal teli utazásunk legyen az életünkben, az önismereten keresztül jutunk el.”
Ha megkérdezed a gyermeked, hogy mit jelent neki az önbizalom, mit mondana? Egy karateedző feltette ezt a kérdést, és minden gyerek csak állt ott, nem értve, hogy mit akar tőlük. Az edző a kérdéssel azt akarta demonstrálni, hogy milyen különbség van aközött, ha önbizalommal vagy ha anélkül lép valaki a küzdőtérre. De amikor látta, hogy a gyerekek csak tátott szájjal bámulnak a kérdésre, rájött, hogy tényleg be kell mutatnia a gyakorlatban is. Ezért egy idősebb tanítványával előadta, milyen annak az embernek a mozgása, akinek nincs önbizalma. A tanítvány leejtett vállakkal, sóhajtozva végezte el a gyakorlatokat. Utána ugyanazokat a mozdulatokat mutatta be önbizalommal telve, kihúzott derékkal, erőteljesen és határozottan. A gyerekek ebből úgy tűnt, megértették, mi a különbség a kettő között.
Ha elég önbizalmam lenne, meg tudnám csinálni…
Weiner arról számol be, hogy a tanfolyamain észrevette, a lányok többsége azt gondolja, az önbizalom egyenlő a tökéletességgel. Ha jónak is látják magukat, akkor is maximum csak abban az egy pillanatban gondolják, hogy van önbizalmuk. A tizenéves lányokra sokkal jobban oda kell figyelnünk, mint kisebb társaikra, mivel a megjelenés hirtelen rendkívül fontossá válik számukra, örökre beléjük költözhet a szorongás a külsejükkel kapcsolatban. Ahogy Weiner mondja a videón: “10-ből 6 lány simán abbahagyja azt, amit amúgy szeret csinálni, csak amiatt, ahogy érzik magukat a bőrükben, ahogy kinéznek.” Ez elég ijesztő szám.
A megoldás az lenne, ha az önismeret útjára terelnénk már kicsi koruktól kezdve a gyerekeinket ahelyett, hogy azt mondogatjuk nekik, hogy legyen önbizalmuk. Például első lépésként azzal tudjuk ezt megtenni, ha támogatjuk őket abban, ami érdekli őket. Erre sok figyelemre van szükség persze, hiszen észre kell vennünk, hogy milyen képességek, tehetség lakik bennük, és szüntelenül lehetőségeket és bátorítást kell nekik adnunk.
A tehetség mindenkiben ott van, és semmi köze a külső megjelenéshez. Az önbizalom ott kezdődik, hogy megértjük mi magunk is, nem a szépséghez, tökéletességhez van köze, hanem a képességeinkhez és tehetségünkhöz. Ha ez megvan, akkor tudjuk megtanítani a gyerekeinknek is, hogy a leghétköznapibb cselekvésből is meríthetnek önbizalmat. Ha pici ovisként söprögetnek otthon, és mi megünnepeljük, milyen ügyesek voltak, akkor egyrészt örömmel segítenek majd nekünk a háztartási munkákban, másrészt pedig növeljük az önbizalmukat.
Megvan az esélyünk és minden eszközünk is arra, hogy a gyerekeinknek átalakítsuk, és újradefiniáljuk az önbizalom fogalmát. Az önismereti út nem könnyű, ráadásul sosincs vége, de megéri ráterelni a gyermekeinket minél korábban, hogy nekik már tényleg legyen megfelelő önbizalmuk az élethez.
