nlc.hu
Baba
10 hóbortos és gyönyörű gyerekszoba – fotók

10 hóbortos és gyönyörű gyerekszoba – fotók

Amíg a babánk még babakorban van, addig a gyerekszoba berendezése igazából nekünk, szülőknek szól. A babát nem annyira érdekli, milyen színű az ágya, vagy milyen stílusban alakítottuk ki a szobáját.

Totyogó koruktól már határozott véleményük van általában nemcsak a szobájukról, hanem úgy általában az életben mindenről. És bizony hangot is adnak minden véleményüknek. Érdemes ezért a szobájukat is úgy átalakítani játszóházzá, hogy bevonjuk őket is a tervezésbe, figyelembe vesszük a kis mániáikat, ötleteiket, persze az ésszerűség határain belül. Nem baj, ha ettől kissé hóbortossá válik az a gyerekszoba és talán túl sok űrhajó, hercegnő vagy halacska kerül bele. Végül is az az ő birodalma, hadd váljon igazi fantázia-varázsvilággá.

Az itt látható gyerekszobákon remekül látni, ahogy megelevenedik a bennük lakó gyerekek képzelete. A szülők ízlésével párosítva gyönyörű mindegyik, még akkor is, ha felnőtt szemmel lehet, hogy pont eggyel több mászófal vagy sátor található némelyikben, mint amennyi indokolt lenne. Épp ettől a hóbortosságtól válnak olyan szerethetővé.

10 hóbortos és gyönyörű gyerekszoba - fotók

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top