Úgy tűnik, a mi generációnk folyton aggódik a gyermekei lelki egészségéért, és valamiféle kollektív bűntudat gyötör bennünket azért, mert nem vagyunk a könyvekben leírt tökéletes anyukák. Azt hiszem, ez részint ez a túl sok információnak köszönhető, illetve annak, hogy belső kényszert érzünk, hogy mindenben a legjobbak legyünk. Hallgatnunk kellene pedig Vekerdy Tamásra, aki nemrég ezt mondta egy interjúban:
“Tökéletes anya nincs. Viszont ha képesek vagyunk a saját életünket élni, a gyerekünkkel is nagyon jót teszünk. Ebben pedig különbözhetünk egymástól, hiszen van olyan anya, aki boldogan marad otthon a kicsivel, és olyan is, aki néhány hónap múlva megőrül, mint zöld özvegy a lakótelepen, hiszen mindenkitől távol utál élni, de azért a külső elvárások miatt hősiesen kitart. Pedig ez hülyeség.”
Ebben a szellemben ezennel hadat üzenek a lelkifurdalásnak és bűntudatnak, magyarázkodásnak, és kiszállok a tökélyre törekvők közül. Fellázadok, és nem vagyok hajlandó többé arra, hogy másféle, jobb, szuperebb anyuka akarjak lenni, mint amilyen vagyok. Inkább csak elkezdem élvezni az anyaságot és a gyerekes létet úgy, ahogy nálunk zajlik: két nagy gyerekkel, egy babával, káosszal, néha napirend nélkül és sok mosogatnivalóval.
A következő dolgokért nem vagyok hajlandó többé bűntudatot érezni:
- Elfelejtek vacsorát készíteni. (Kétszer egy héten legalább.)
- Elfelejtek kiteregetni harminchatodjára is. (Minden áldott nap.)
- Elfelejtem, hogy osztályfényképezés van a suliban. (Egy naptár talán segítene rajtam.)
- Kihagyom az iskolai előadást. (Néha előfordul, hogy nem tudok három helyen lenni egyszerre.)
- Elfelejtem aláírni az üzenőfüzetet. Szerencsére ez még csak az általános iskola, nem a Harvard. (Heti kétszer.)
- Nem fizetem be az villanyszámlát, távhőszámlát, közös költséget, osztálypénzt időben. (Nem direkt, egyszerűen kihullik a fejemből, de mindig figyelmeztetnek végül, úgyhogy még nem kapcsolták ránk a villanyt.)
- Kihagyom a saját tornámat. (Hetente háromszor a négyből.)
- Elvesztem a kihullott tejfogakat. (Valószínűleg egy fekete lyuk rejlik valahol a lakásban, és pont ott kötnek ki a fogak, ahol a fél pár zoknik.)
- Nem pakolom össze a játékokat a földről a gyerekek szobájában, mielőtt aludni mennek. (Belekezdek, de aztán rájövök, hogy ezt nekik kellene megcsinálni, úgyhogy inkább abbahagyom a rámolást.)
- Szanaszét hagyom a kávésbögréimet, miután ittam belőlük. (Szép kiállításra való gyűlik össze pár nap alatt.)
- Elfelejtem, mikor jönnek a kukások. (Heti egyszer legalább.)
- Elfelejtek válaszolni a tanító néni levelére három napig. (Háromnaponta így megy ez.)
- Én vagyok az utolsó, aki odaér a gyerekeiért az iskolába. (Heti kétszer.)
- Elkések az iskolából, különórákról, bármiről. (Számolatlanul.)
- Mélabús vagyok. (Mert amikor dolgozom, a gyerekeimmel kellene lennem, amikor a gyerekeimmel vagyok, dolgozni kéne.)
- Hangos vagyok. (Hirtelen a haragom, de el is száll hamar.)
- Néha becsípek. (Ez azért a gyerekek nélkül szokott előfordulni.)
- Ideges vagyok. (Lásd. 15. pontot.)
- Őszinte vagyok. (Néha fájdalmas ez a környezetem számára.)
- Szarkasztikus vagyok. (Mindig szarkasztikus vagyok, nem ismerek más nyelvet.)
- Tapinaciban viszem a gyerekeimet iskolába reggel. (Szeretem a tapinacimat.)
- Sőt tapinaciban megyek értük az iskolába délután.
- Nem lövöm be a frizurámat minden reggel. (De minden reggel fogat mosok.)
- Odaégetem a hétvégi ebédet, mert miközben fő, 50 más dolgot csinálok egyszerre.
- Elfelejtek vasalni. (Ezt mindig elfelejtem, nem is annyira véletlenül.)
- Nem találom a kulcsaimat. (Egyszer egy héten.)
- Nem találom a telefonomat. (Napjában hatszor.)
- Nem találom a cipőmet. (Napjában kétszer.)
- Elfelejtek tízórait pakolni. (Hetente kétszer.)
- Nem tudok segíteni a legnagyobb lányomnak az ötödikes matekházijában.
- Nem tudok segíteni a középső lányomnak a harmadikos matekházijában.
- Nem emlékszem, mikor evett a kilenc hónapos babám utoljára. (Bízom abban, hogy időben jelez, ha éhes.)
- Nem találom a gyerekek könyvtári könyveit. (Soha. Valószínűleg pont ott vannak, ahol a tejfogaik.)
- Elfelejtem a szülinapokat. (De csak azokat, amik hétköznapra esnek. Általában fogalmam sincs, hányadika van, jó, ha a hónapot eltalálom.)
- Elfelejtem az orvosi időpontokat. (Pedig olyan becsülettel bejelentem a gyerekeket mindig fogorvoshoz, bőrgyógyászhoz…)
- Ahogy a gyerekeim nyilvános helyen viselkednek. (Nem bírnak nem összeveszni, én már feladtam minden próbálkozást.)
- Nem sütök pinterestes tortákat a gyerekeim szülinapjára. (Van egy nagyon jó cukrászda a közelünkben, rengeteg időt és idegeskedést megspórolnak nekem.)
- Nem főzöm ki a babám cumisüvegét. (Heti háromszor legalább.)
- Édességet adok nekik, hogy nyugalmam legyen. (Igen, egy túrórudival már mind a három leszerelhető.)
- Minden más, amit kihagytam, és amiről az az általános nézet, hogy anyának meg kellene tennie, de én teszem meg.
Viszont. Minden áldott nap megteszem, ami tőlem telik. A saját 100 százalékomat nyújtom az időm 100 százalékában. Egyetlen emberből vagyok, aki megpróbál számtalan helyzetben, szerepben helytállni. Valahol Peg Bundy és Claire Dunphy között vagyok. Igyekszem minden helyzetben megtalálni a humort, mert sokkal könnyebb nevetni a legnagyobb káosz közepette, mint sírni. A napjaimat sokszor csak túlélem, de azért a legtöbb fontos dolgom végére jutok. Néha viszont semmi sem megy úgy, ahogy kellene.
Mostanra jutottam el odáig agyban, hogy nem vagyok hajlandó szégyellni magam, amiért nem vagyok tökéletes anya, és mindenki, aki megszólna ezért, nyugodtan lépjen az én cipőmbe és próbálja ki, ő hogyan boldogul. Szerintem az a tökéletes nap, ha a családom minden tagja biztonságban van, jóllakott és lefekszik aludni békében. És ha ebben segítettem nekik, akkor számukra én tökéletes anya vagyok.
