Október 30-án, amikor anyukámért a reptérre mentünk, még úgy voltam, mint a tücsök Misha kedvencéből, A tücsök meg a hangyákból, hogy “Hol van még a tél, a hó?”. Erre tessék, egy szempillantással később azon kapom magam, hogy hüppögve bandukolok haza a bölcsiből Pasi mellett, üres kézzel: se gyerek, se babakocsi.
Amikor először voltunk bölcsit látogatni, még alig voltam magamnál a szülés után: örültem, ha el tudtam vonszolni magam a bölcsiig meg vissza anélkül, hogy úgy érezzem, kiszakad a belsőm. Pontosabban anélkül, hogy tényleg kiszakadna a belsőm, mert úgy éreztem, ki fog. Meg azért még borzasztóan sajnáltam is magam a szülés miatt, és fáradt is voltam, meggyötört, szóval nem voltam a topon. Ekkor voltunk bölcsődében először, és egészen Misha első napjáig nem is. Az egész olyan távolinak tűnt, hogy fel sem fogtam a dolgot. Csak azt tudtam, jó lesz ott Mishának.
A folytatásért kattints a Fapiacról kertvárosba caféblogra!
