Baba

Itt a Lelki köldökzsinór folytatása: Magzatkortól a kamaszkorig

A kapcsolatanalízis az anya relaxált állapotában történik, hetente egy-két alkalommal, a kismama jelentkezésétől egészen a szülésig. A cél, hogy az anya lelkivilágát gyermekével és a szüléssel kapcsolatban harmonizálják.

Megjelent a várandós anyukák között is igen népszerű Lelki köldökzsinór című könyv folytatása. A kötet a 2000-es évek elején anya-magzat kapcsolatanalízisen részt vett gyerekek fejlődését, anyjukkal való jelenlegi kapcsolatukat dolgozza fel.

A Lelki köldökzsinór – Beszélgetek a kisbabámmal című könyv 2002-ben jelent meg. A könyvben beszélgetéseket lehetett olvasni a kapcsolatanalízisen részt vett anyákkal. Azóta a kötetben szereplő magzatok megszülettek, 13–16 évesek lettek. Az új, a Magzatkortól a kamaszkorig című könyv az ő fejlődésüket kíséri nyomon az anyákkal folytatott beszélgetéseken keresztül, felidézve a korábbi terápiás emlékeket is.

A lelki köldökzsinóron át

Az anya-magzat kapcsolatanalízis egy preventív módszer, amelyet Hidas György és Raffai Jenő pszichológusok dolgoztak ki 1996-ban pszichoterápiás tapasztalatok alapján. A módszer feladata, hogy átvilágítsa a leendő anya lelkét, segítse várandósságával kapcsolatos esetleges konfliktusait, problémás viszonyait rendezni, valamint segítse felvenni, fejleszteni, harmonizálni születendő gyermekével, méhével meglevő természetes kapcsolatát és segítse lélektani oldalról felkészíteni mind a magzatot, mind az anyát a születésre-szülésre – olvasható Hidas György összefoglalása a módszer honlapján.

A Lelki köldökzsinórt 2002 óta többször újranyomták, de tankönyv lett a felsőoktatásban, a pszichológiai és a terhesgondozással, csecsemők, újszülöttek gondozásával kapcsolatos képzéseken is, sőt a 2005-ös német nyelvű megjelenést követően Németországban is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top