Baba

Hazugságok, amikkel ártasz a gyereknek és amikkel nem

A szülők tárházában a kegyes hazugságok kész tárháza van, legtöbbször a gyerekek érdekében füllentünk. Általában ezek a kis hazugságok teljesen helyénvalók, de vannak témák, amikben csak az igazat szabad mondanunk nekik.

A nehezebb kérdéseknél, mint a halál vagy a válás, hajlamosak vagyunk a könnyebbik utat választani és nem mondjuk el őszintén a gyerekeknek az érzéseinket, hanem inkább hazudunk, amivel hátráltathatjuk őket az érzelmi fejlődésben. Ráadásul kihagyjuk azt a lehetőséget, hogy a nehézségekben épüljön köztünk a mély bizalom és az őszinte kommunikáció.

Mikor mondjunk feltétlenül igazat, és mikor van rendben, ha hazudunk?

1. Haláleset

Akár egy négylábú barátról vagy a nagyszülőről van szó, a könnyebbik út az, hogy metaforákkal magyarázzuk el a gyerekeknek a halált, amivel elkerüljük a konkrét témát, és csak megnehezítjük a saját helyzetünket a jövőben. Jobb nem hazudni és elmondani az igazat, a koruknak megfelelően beszélgetve velük a halálról. Ha nem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá, szerencsére már vannak gyerekkönyvek a témáról, amik segíthetnek ebben.

2. Hogyan lesznek a babák

Könnyebb azt mondani, hogy a gólya hozza, mint a szexről beszélni, de mostanra már egy sereg tanulmány áll a rendelkezésünkre, ami mind azt bizonyítja, hogy csak összezavarjuk a gyerekeket vele, negatív hatással lehet későbbiekben a szexualitásukra és a testképükre. Nem kell komplett biológiaórát tartani nekik, kezdjük kicsiben, elmagyarázhatjuk, hogyan növekszik anya méhében a baba, aztán ha kicsit idősebbek lesznek, rátérhetünk a részletekre.

Hazugságok, amikkel ártasz a gyereknek és amikkel nem

3. Mikulás

Teljesen rendben van, hogy a Mikulás meséjével varázsoljuk el őket kicsi korukban. Nem is igazán hazugság ez, sőt a fantázia birodalmában kalandozni a Mikulással, fogtündérrel és egyéb varázslényekkel kifejezetten jót tesz a gyermekek lelkének, egy kicsivel tovább megtartja bennük az ártatlan gyerekkori képzeletet.

4. Válás

A gyerekek sokkal többet érzékelnek a körülöttük zajló eseményekből, mint gondolnánk. Ha azt próbáljuk nekik beadni, hogy mennyire szeretjük egymást apával, miközben igazából jégfal van közöttünk, nem fognak hinni nekünk. Így ha már tudjuk, hogy válásra kerül a sor, szépen mondjuk el nekik is, joguk van tudni róla, milyen nagy változás következik be az életükben. Persze úgy kell ezt az információt átadni nekik, hogy lehetőleg mindketten ott legyünk és ne szidjuk a másikat előttük.

5. Elrejtett zöldségek

Néha előfordul, hogy a gyerekünk nem épp zöldségrajongó, ilyenkor cselhez kell folyamodnunk és elrejteni az ételében az egészséges összetevőket úgy, hogy ne vegye észre. Aztán tagadni, hogy az az étel valaha is látott volna zöldséget. Az ő érdekében elkövetett hazugság ez, nincs vele semmi gond.

6. Ha az egyik szülő nincs jelen egyáltalán

Ha a párunk kisétált az életünkből annyira, hogy nem tartja a gyerekeivel sem a kapcsolatot, akkor a legegyszerűbb talán úgy tenni, mintha nem is létezne. De mégsem mondhatjuk azt a gyerekeknek, hogy meghalt, ha megkérdezik, hogy mégis mi van az ő apukájukkal, anyukájukkal. Nehezen magyaráznánk ki magunkat egy ilyen hazugság után, ha esetlen mégis feltűnne a színen az évek során. A teljes őszinteség a legjobb ebben az esetben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése