Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Baba

36 éves vagyok, és nem tudom, akarok-e gyereket

Egy nő, akinél minden tökéletesnek tűnik. Mégis folyton bizonytalankodik. Hogy most szüljön-e vagy ne. Melyik hangra hallgasson, a kételkedőre, vagy a követelőre. Olvasói levél.

Nekem látszólag minden klappol az életemben: jó munkám van, és szeretem is, nagyon szeretem, sokat dolgozom, és örömet szerez, elég pénzt keresek vele. A párommal szeretjük egymást, már négy éve kitartóan, nem vagyok rá féltékeny, ő sem rám, bízunk egymásban, és együtt képzeljük el a jövőt. Persze akadnak hullámvölgyek, néha sötétebben látom a világot főleg külső okok miatt, de szerintem nagyon rendben vagyunk, és az életem is nagyon rendben van.

Vagyis majdnem. Mert a gyerek témával egyszerűen nem tudok mit kezdeni.

Évek óta gondolkodom rajta, és sem azt nem tudom mondani, hogy szeretnék, sem azt, hogy nem szeretnék. Mondjuk úgy, hogy annyira nem vágyom gyerekre, vagy éppen vágyom is meg nem is. Amikor megjön a menstruációm, rendszerint örülök, valamiféle megkönnyebbülést érzek, fellélegzek, csak aztán eszembe jut, hogy már harminchat évesen olyan sokáig nem várhatok, sőt talán egyáltalán nem várhatok, ha valaha babát szeretnék, én meg csak várok. Mire? A bizonyosságra, az ihletre, nem tudom.

Legalább egyszer szeretném érezni, hogy biztosan akarom. Hogy szeretném, ha nem is minél hamarabb, de majd egyszer. Ehelyett állok a bizonytalanságban, és nem döntök. Évek óta nem döntök, mert nincs meg az a dolog, ami kell a döntéshez, és egyszerre rettegek, hogy sosem lesz, és nagyon megbánom, és örülök, hogy még nincs.

A párom ebben egyébként nagyon elfogadó. Ő azt mondja, neki így is, úgy is jó, velem akar lenni.

A barátaim egy része azt hiszi, radikális antigyerek álláspontot képviselek, és elvből nem szülök, pedig ez egyáltalán nincs így. Nem hülyeség gyereket vállalni, csak nekem nem megy. Néha meggyőződésem, hogy nem is tudnék teherbe esni, de igazából meg sem próbálok. Elképzelem, hogy úgyis van valami nőgyógyászati problémám, de az éves kontrollon általában nem derül ilyesmire fény.

Egyszer beszélgettem a legjobb barátnőmmel, ő úgy írta le, hogy van benne egy mélyről jövő, szinte biológiai vágy, hogy anya legyen, meg szüljön. Hát bennem nincs. És ezt aztán ésszel eldönteni valami elképesztő nehéz.

Lehet, hogy az rejlik a dolog mögött, hogy az én anyukám hamar kilépett az életemből, négyéves voltam, amikor otthagyott engem meg apámat, és aztán nem is látogatott meg többet. Nem ismerem, egy ideig szerettem volna megismerni, de ma már nem igazán érdekel. Jártam valaha pszichodrámára, ott kijátszottam magamból sokat vele kapcsolatban, így azt hiszem, amennyire lehet, túltettem magam ezen a dolgon.

Most mégsem tudok ezen a bizonytalanságon felülemelkedni. Mintha kikezdené az életemet. Nehezen örülök a munkámnak, a sikereimnek, a kirándulásoknak, az életemnek, mert egyre az zakatol bennem: “nem kéne szülnöm inkább?”, és valami azt válaszolja bennem, “nem!”, de aztán egy másik hang megint megkérdezi, “de tényleg nem?”. És ez így megy állandóan.

Ez most a klimaxig fog folytatódni? Vagy egyszer csak megváltozik? Magától? Egy kattanással? Vagy hogyan?

Olvass még többet a gyerekvállalásról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top