Nők, akik nem akarnak gyereket

Apák, akik egyedül nevelik a gyermeküket

Enikő, 28
„Soha nem éreztem késztetést arra, hogy gyereket szüljek. Nem volt felhőtlen gyerekkorom, és ennek köszönhetően kellően önző felnőtt ember vált belőlem. Ma már eljutottam arra a pontra, hogy megölelem a barátaim, rokonaim gyermekét, játszom velük, szeretem őket. De »haza nem vinném« egyiket sem. Ha emiatt szívtelen vagyok, akkor vállalom. Sokan mondják nekem, hogy 28 évesen még így látja az ember, de majd ez az idővel változni fog. Én pedig erre azt válaszolom, hogy vannak emberek, akiknél nem változik. Akik más értékek szerint élnek. Számomra – bármilyen nyersen is hangzik – akkor is lehet tartalmas az élet, ha nem szülök gyermeket.

Maga a szülés, a kilenc hónap, nekem nem jelent csodát. Ha valaha az életben mégis anya leszek, akkor egészen biztosan az örökbefogadást választom. De nem azért, mert félek a szüléstől, hanem azért, mert azt gondolom, azoknak a gyerekeknek is meg kell adni az esélyt, a »normális életre«, akiket elhagytak, vagy elveszítették a szüleiket. Mi több, ők még több szeretetet és odafigyelést igényelnek. Mindezekkel együtt arra a kérdésre, hogy valaha megérik-e bennem az elhatározás, hogy inkább felnevelnék egy gyereket, mint éljem a mostani életemet, most – és szerintem örökre – nem a válaszom. Én tiszteletben tartom, hogy a barátaim a gyerekeik fotóját mutogatják az interneten, hogy a kisgyerekes anyukák büszkén tolják a babakocsit a belvárosban, elfoglalva ezzel az egész járdát, tisztelem és becsülöm az erejüket, a szeretetüket, az elhatározásukat. Cserébe csak annyit kérek, hogy ők is értsék meg: én szeretek gyerek nélkül élni. Ettől nem vagyok defektes! És ez nem azt jelenti, hogy szingli vagyok!”

Karafiáth Orsolya

„Egyre több pár választja tudatosan a gyerektelenséget, nyíltan vállalva, hogy két ember egysége is lehet egy család. Én is ezen emberek közé tartozom. Több oka lehet annak, miért dönt így valaki. Tévedés azt hinni, hogy feltétlenül választani kell karrier és gyerek között: engem például egyik sem érdekel. Különben is látom két-három gyerekes ismerőseimen, hogy példásan megoldják a feladatot, a gyerek – bár kissé nehezít bizonyos dolgokat – nem válik az életpálya buktatójává. Nagyon megragadott egykor egy Szabó Magda-idézet: »Boldogtalan embereknek nem szabad, hogy gyereke szülessen.« Ez is lehet egy döntő tényező. Nem továbbörökíteni a fájdalmat, a szenvedést.

Szerintem vannak nők, akiknek tilos lenne szülniük. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a dologgal. Szilágyi Vilmos írta remek munkájában, A nemek viszonyának jövője című munkájában, hogy bár abszurd lehet a felvetés, de talán a gyerekvállalást is »érettségi vizsgához« kellene kötni – akkor talán elkerülnénk az olyan eseteket, amik manapság szinte naponta derülnek ki, csecsemőverések, elhanyagolások, egyéb tragédiák. Dönthet valaki amiatt is a gyerek ellen, amit a világról gondol. Mindennaposak a földrengések, árvizek, szomorúan aktuális az atomveszély. Globális felmelegedés, élelmiszerhiány: hogyan élnek majd az utódok ebben? Nemes Nagy Ágnes remekül megfogalmazta ezt 1946-ban:  „Veszett éhségem égő, / de visszatart a végső, / hogy bármely csinos égkő / szülésre kell a szép nő. // Én nem fogok rohadni, árnyakban vért fakadni / s míg vihog a hadfi, új katonákat adni.

Persze se háborúk, se terror, se szegénység nem gátolja meg a nőt, ha gyereket akar. Ha pedig nem akar, mint én, sorolja bőven az indokot. Én ilyesmiket, hogy egy merő idegroncs vagyok, hipochonder, sehogy nem tudom beosztani az időmet. Legkellemesebb elfoglaltságom a heverészés: ez egy gyerek mellett lehetetlen lenne. De mindezek mellett a lényeg az: nem fedeztem fel még magamban semmiféle anyai ösztönt. Tökéletesen megértem és elfogadom, ha valaki csak gyerekkel tudja elképzelni az életét, nekem nem megy. Maximum másfél óra, amit egy aprósággal kibírok, utána kétségbeesetten tárcsázom az anyukáját: mentsen meg. Az, hogy valaki nem akar szülni, még nem jelenti azt, hogy ne tudna jól bánni a kölykökkel: engem is nagyon szeretnek, valahogyan úgy hatok rájuk, hogy nevetniük kell, és én is elvagyok velük. De nem akarom továbbadni egy sajátnak a rossz karmáimat, a parákat, egyebeket. Vallom, hogy tényleg nem kell mindenkinek gyerek, hiába sulykolja ezt a politikától kezdve a közhangulatig minden. Vagyunk elegen.”

Ildikó, 38
„Semmi miatt nem ért annyi támadás, mint amiatt, hogy nem szeretnék gyereket. Éveken keresztül a szüleim folyamatosan kérdezgették, mikor megyek már férjhez. De én nem éreztem, hogy ez szükséges lenne. Együtt élek a barátommal, most már 8 éve, de soha nem volt téma a papír. Ebbe belenyugodtak a szüleim. Aztán azt kezdték el kérdezgetni, hogy mikor jön a baba. Hát semmikor! – mondtam én, amin teljesen kiakadtak. Nem szeretnék anya lenni, nincs meg bennem és soha nem is volt a gyermek utáni vágy. Félreértés ne essék: nincs bajom a gyerekekkel és azzal sem, ha valaki azt tekinti életcéljának, hogy felnevel akár hármat-négyet is. Tisztelem, becsülöm őket! De jó állásom van, sokat utazom, nem fér bele az életembe. A párom pedig ugyanígy van ezzel, így ebben is teljesen egy hullámhosszon vagyunk.

Olvass tovább! Egy veterán gyermektelen vallomása

Ráadásul van néhány barátnőm, akikkel így is alig lehet találkozni, mert állandóan gyerekes programokat szerveznek. Aztán minden alkalommal jön a hiszti és a kibírhatatlan visítás, ha nem kapnak meg valamit. Persze nem biztos, hogy az enyém is ilyen lenne – hallom sokszor. Így van! De nem is próbálnám ki. Nyilván önzőn hangzik: én így érzem jól magam. Nem kell alkalmazkodnom, akkor és oda megyek, ahová akarok, nem kell »lepasszolnom«, egyeztetnem, logisztikáznom, éjszaka felkelnem, kócosan, zombin járkálnom a lakásban. Nagyon ritkán a nővérem egyetlen lányára szoktam vigyázni 1-2 órát. Így tényleg kipróbáltam, de napi 24 órában, köszönöm szépen, nem.”