Nincs is jó válasz a kérdésükre, úgyhogy hosszú értekezésbe fogtam arról, hogy miért jó gyereknek lenni, és miért jó felnőttnek lenni. Az én felnőtt világomból a legjobban az a lelkifurdalás nélküli heverészés hiányzik, amit gyerekként ők még megtehetnek, vagy az a félelem nélküliség, amivel belevetik magukat nagy lelkesen az új élményekbe. Meg hiányzik még a felhőtlen nyári szünet is, amikor 11 hétig tényleg csak a szórakozásra koncentráltam, annyira, hogy a végére már bele is untam. A legjobban pedig nyilván az hiányzik, hogy gyerekként nem kellett mások sorsát is meghatározó döntéseket hoznom, de azt hiszem, ezzel kapcsolatban nagyjából 80 millió másik szülő is így érez.
A Redditen tették fel a kérdést a felhasználóknak, hogy mi hiányzik nekik a legjobban a gyerekkorukból, a válaszokban pedig mintha önmagamat olvasnám:
Aerron: “A teljes semmittevés képessége hiányzik, hogy egész nap abszolút semmi hasznosat nem tettem, utána pedig bűntudat nélkül mentem aludni este.“
cookhot4: “Az, amikor 20 dollártól gazdagnak éreztem magam.“
prattbrat: “Az ártatlanság hiányzik legjobban. Hogy mit sem tudtam arról, milyen borzasztó dolgok történnek a világban, a környezetemben, és csak éltem az életem.“
stuckinverse: “Hogy milyen hosszú nyaraim voltak.“
pain-is-living: “A legjobban az a nap hiányzik, amikor felkeltem reggel 8-kor, rajzfilmeket néztem a pizsimben, miközben gabonapelyhet ettem. Majd kimentem biciklivel megkeresni a barátaimat. Akkor értem haza, amikor már sötétedett, anya megkérdezte, hogyan horzsoltam le a térdem, elmeséltem, hogy át akartam ugrani a patakon, de ráestem egy kőre. Életem legjobb napja volt.”
Skullify: “Hiányzik, hogy annyi energiám legyen, mint akkor, hogy könnyedén vittem végig a napokat.“
turkeypants: “Emlékszel, amikor gyerekként megkérdezted anyukádat, hogy milyen messze van még karácsony, és még csak február volt, ő pedig azt mondta, hogy beláthatatlan messzeségben van még. Fel sem tudtál fogni annyi időt. Gyakorlatilag olyan volt, mintha sosem következne be, ami pár hónapnyi távolságra volt. Ez volt a legjobb dolog gyerekként, amit sajnálok, hogy már nem jön vissza.“
godslam: “A fantáziám hiányzik, hogy mennyi csodás játékot ki tudtam találni még akkor is, ha csak egy bot állt rendelkezésemre.“
Neonpaladin: “Az az érzés, hogy a szüleim mindent tudnak, és mindig jól döntenek, amitől biztonságban éreztem magam. Most, hogy már idősebb vagyok, rájöttem, hogy a legtöbbször azt sem tudták, mit csinálnak.“
streeetcornerkid: “Az a képesség hiányzik, hogy elképesztően tudtam örülni gyakorlatilag a legkisebb dolgoknak is.”
Olvass még többet a gyermekkorról:
- Egyszerűbb gyermekkor
- Ilyen az igazán felhőtlen gyerekkor
- 7 könyörtelen kütyü, ami a gyerekkorodra emlékeztet