Baba

Nem vagy egyedül: minden anyuka ezeken aggódik az első gyereknél

Ha körbeadnék egy kérdőívet a világ anyukái között, biztos vagyok benne, hogy nagyon hasonló válaszok érkeznének arra a kérdésre, hogy mi aggasztotta őket a legjobban az első gyermekük születésekor.

Az enyhe szorongástól a pánikolásig rengeteg fázison átmegy a terhesség utolsó heteiben és a szülés után egy anyuka. A jó hír ebben az, hogy szinte senki sem kivétel, a rossz hír pedig az, hogy szinte senki sem kivétel. Nem elírás, tényleg egyszerre jó és rossz ez, mert így legalább tudod, hogy nem vagy egyedül, és egyfajta kollektív anyukás tudatalattihoz kapcsolódva aggódsz, és rossz is, mert ha még csak tervezed a gyermekvállalást, akkor bizony számítanod kell erre a pánikra a terhesség vége felé és a szülés utáni első hetekben.

“De hogy tolom ki ezt az óriásbébit?”

Nem vagy egyedül: minden anyuka ezeken aggódik az első gyereknél

Nagyjából mindenre felkészülhetsz ma már, profin rendszerezel, tanulsz időmenedzsmentet, tervezel. De bármilyen frusztráló is, a szülésre nem tudsz igazán felkészülni, mert fogalmad sincs, mi vár rád. Mindenkinek, még a sarki boltosnak is van véleménye és legalább egy – de inkább több – szüléstörténete, amivel az agyadra megy, mert ettől még nem érzed magad nagyobb biztonságban, hiszen veled nyilván teljesen máshogy történik majd minden. Mély levegő, nincs okod a pánikra, meg tudod csinálni, az a gyermek valahogy mindenképp előbújik belőled, és ugyanúgy be leszel dobva a mélyvízbe, mint a többi négymilliárd nő, aki már átesett a szülésen.

“Hányni fog és minden csupa kaki lesz”

Egy kicsit mindkettő meghökkentő lesz az elején, de ez van, a kaki és a visszabukott tej az újszülöttekkel kéz a kézben jár. Viszont egy nyakig kakis baba és a földön csattanó hányás nem annyira borzasztó, ha a saját gyerekedről van szó, úgyhogy pár hét múlva már észre sem veszed, ha egy kis kaki maradt a kezeden (vagy az arcodon).

“Fejre fogom ejteni”

Nagy valószínűség szerint nem fogod fejre ejteni. Az első hetek után már rájössz, hogy nem olyan a fogása, mint egy angolnáé, hogy folyton ki akarjon csúszni a kezedből. Sőt eljutsz odáig is, hogy mások kezébe is örömmel adod, hogy egy kicsit pihenni tudj. Az talán egy kicsit ijesztő lesz, amikor először látod a gyerekorvost, ahogy egy kézzel zsonglőrködik a babáddal, de hidd el, tudja, mit csinál.

Nem vagy egyedül: minden anyuka ezeken aggódik az első gyereknél

“Most miért ad ki ilyen hangot?”

Meglepetésként ért az első gyerekem születése után, hogy egész széles skálán adott ki hangokat. A horkantásoktól kezdve a hatalmas sóhajokon keresztül a röfögésig volt itt minden. És fogalmam sem volt, hogy melyiket miért adja ki pont akkor, amikor. Természetesen halálra rémültem, hogy baja van, amikor horkantott egy nagyot az éjszaka közepén. De nyugalom, nincs gond, ha hangokat ad ki, az azt jelenti, hogy lélegzik, fejlődik, rendben van.

“Mi lesz velünk, ha beteg lesz?”

A lányom három hónapos korában köszöntött be az első betegség, az orra bedugult, és úgy lélegzett, mint Darth Vader. Szétaggódtam magam, hogy most hogy fog enni, nem lehet így szopizni, hogy nem kap levegőt az orrán. De, amúgy lehet, megoldják. Hallod a sok horrorisztikus történetet a refluxokról, kruppokról, lázgörcsökről, ami mind tényleg ijesztő, ám szerencsére mindegyikre van orvosi segítség, nem egyedül kell megoldanod, ha ilyen probléma érne utol titeket is.

Nem vagy egyedül: minden anyuka ezeken aggódik az első gyereknél

“Nem bírom a kialvatlanságot”

Onnantól, hogy bejelented a terhességed, mindenki a kialvatlansággal riogat. Kimerítő lesz, hogy háromóránként felébreszt a babád éjjel, de furcsa módon megedződsz, és egy idő után már egész jól tudsz működni nap közben pár óra alvással és egy vödör kávéval. Az, hogy ott van veled a babád, ébren tart, feltölt, túléled. Csak hagyd, hogy sodorjon az ár, és nem lesz semmi baj.

“Uralkodik majd rajtam?”

Igen. Amint megszületik, lesz egy új főnököd, aki a legkegyetlenebb és legbájosabb minden főnök közül. Lesznek olyan időszakok, amikor nem mehetsz ki a szobából anélkül, hogy ne kezdene éktelen visításba, és még pisilni sem mehetsz el ordításmentesen. És mindez csak fokozódik, évekig alá leszel rendelve ennek a kicsi embernek. De ez nem olyan borzasztó, mint ahogy hangzik, igazából édes teher, hogy ennyire szüksége van rád a gyermekednek.

Nem vagy egyedül: minden anyuka ezeken aggódik az első gyereknél

“Hogy fogjuk eltartani?”

Ha téged sem Victoria Beckhamnek hívnak, akkor igen, kicsit meglepő lesz az elején, hogy milyen sokba kerül egy gyerek. Már terhesség alatt ráébredsz, amikor a babakocsik árát nézegeted, hogy valójában egyáltalán nem engedhetnél meg magadnak egy gyereket. Csakhogy már késő. A szülők bámulatosan kreatívan tudják úgy alakítani a pénzügyeiket, hogy mindene meglegyen a gyermeküknek, úgyhogy még ha most nem is látod, hogyan fogod finanszírozni, hidd el, megoldod. Azért oldod meg, mert nincs más választási lehetőséged.

“Mi lesz, ha az én gyerekem is hisztizve földhöz veri magát nyilvános helyen?”

90 százalék, hogy nálatok sem zajlik majd egyszerűen a dackorszak, engem arculcsapásként ért, mikor az első lányomnál beköszöntött, és az első idegösszeomlását épp a heti bevásárláskor adta elő a bolt közepén. Rettenetes anyának éreztem magam, mindenki minket nézett, mindenki ítélkezett is fejben, én meg elsüllyedtem volna legszívesebben. Túl fogod te is élni és növesztesz az idők során magad köré egy páncélt, amin nem hatolnak át az idegenek ítélkező pillantásai, csak szépen összeszeded majd a hisztériás rohamban fetrengő gyermeket és hazaviszed csendben.

Nem vagy egyedül: minden anyuka ezeken aggódik az első gyereknél

“Elég jó anya leszek?”

Szerencsére ez nem egy verseny. Ha a babád boldog, tiszta és biztonságban van, akkor számára te vagy a legjobb anya a világon. Sokszor érezheted majd azt, hogy ítélkeznek a körülötted lévők az anyaságod felett, pedig akik közel állnak hozzád, maximum azért látnak el tanácsokkal, mert nagyon szeretnének segíteni, nem pedig azért, mert szerintük rosszul csinálod ezt az anyaság dolgot. Önts magadba önbizalmat, és ne félj meghozni a döntéseidet a babáddal kapcsolatban úgy, ahogy jónak érzed. Az anyai megérzéseket semmi sem ütheti ki a nyeregből.

“Lesz elég tejem, tudom szoptatni, mi lesz, ha tápszerezni kell?”

A leggyakoribb pánikhelyzet a szoptatás körül alakul ki. Fontos kérdés, és biztos lehetsz benne, hogy úgyis elkövetsz majd mindent, hogy sikerüljön nektek is a szoptatás, de akkor sem szabad kétségbeesni, ha tápszerhez kell nyúlni. A tápszert nem csecsemők legyilkolására fejlesztették ki, hanem azért van, hogy segítsen életben tartani a babádat, ha mégsem lenne elég tejed valamiért. Így vagy úgy, a lényeg, hogy legyen mit ennie és egészségesen tudjon fejlődni. Nem vagy rossz anya, ha nincs elég tejed, és nem lesz a babádnak semmi baja, ha élete első hat hónapjában tápszert kap.

Nem vagy egyedül: minden anyuka ezeken aggódik az első gyereknél

A pánikolások itt még nem érnek véget, épp csak a jéghegy csúcsát karcolgattuk ezekkel a kérdésekkel. A legfontosabb, hogy tudd, nem vagy egyedül. Minden anyuka hasonlóan érez és hasonló problémákkal küzd az első gyermek születésekor. Mi mind kimerültek vagyunk az éjszakázástól, nem jut időnk magunkra, és esténként megkérdőjelezzük a saját jóanyaságunkat, mert úgy érezzük a legtöbbször, hogy azt sem tudjuk, mit csinálunk anyaság címszó alatt. A saját anyáink sem tudták, ők is kimerültek voltak és megkérdőjelezték magukat, mégis milyen fantasztikus ember vált belőlünk. Így lesz ez a mi gyerekeinkkel is.

Olvass még többet az anyaságról:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top